Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-03-08 / 10. szám

véve az Összes jog a presbitériumokra szállíttatik ál; a presbitériumra nézve pedig a »praesentes concluclunt« elve állapittatik meg. Ez nem presbifceriális, hanem konzisztoriális elv. A mi egyházunkban minden egyházi hatalom az egyházközségé ós nem a pesbiteriumó. Az egyházközségtől elvenni azt a jogot, hogy tagjainak öszszessége, vagy ezek nagyobb számú képviselete döntsön a legfontosabb vagyoni kérdésekben : ezt nem szabad megtenni és semmi esetre sem az összes egyházközségek beleegyezése nélkül. Hogy a nagyobb gyülekezetekben sok nehézséggel jár a mai és az egyedül helyes elj aras betartása: ez nem ok egy ilyen általánosított jogfosztásra. A presbiteri rendszer érdekében kötelességünk az ilyen kísérlet ellen tiltakozni. Kifogásaim közül még csak a lelkészválasztásra vonatkozólag hozok fel kettőt. Egyik a minősítésben a bizonyítványok intézményes minősítő ereje, a mi talán az egész kerek világon csak a szabadelvű magyar kálvinista egyházban található fel, ós itt is csak 20 óv óta. Bizonyos dolog, hogy a hazában más életpályákon ismeretlen specziálitás ez, a mit indokolni csak mesterségesen lehet. A mellett ez a minősítő erő egyes esetben sokkal hátrányosabb, mint eddig volt. Én a bizonyítványok minősítő erejét törlendőnek vélem, s ellenben óhajtandónak azt, hogy az egyházkerületek maradjanak meg eddigi álláspontjukon, sőt az egyetlen eltérő egyházkerület, t. i. az erdélyi is fogadja el a tiszántúlinak ama javaslatát, hogy a választási törvény új alapra fektettessók, y>az egyházak osztályozása s minősítési megszorítás nélküle. A másik kifogásom a missziói egyházak lelkószválasztásának a korlátozását illeti, mely a 250. §. értelmében csak úgy volna indokolt, ha az ott említett segélytöbbletet az egyházkerület adná, Egyebekről s különösen a részletekről később óhajtok szólani. De ezen fonfcosabb dolgokat, ha nagy összevisszasággal is, szükségesnek láttam már most elmondani. Pokoly József'. Egyházunk veszteségei és teendői. II. Négy feladat áll előttünk: a lelkészek szaporítása ott, a hol kevés a munkaerő; intenzív, evangéliumi szellemmel áthatott lelkipásztori gondozás ; az egész életet átható vallástársadalmi tevékenység, s végül, mindenki előtt igazolható meggyőzéssel, kötelességszerű rábeszéléssel, a Pál apostol elvei szerint való működéssel meg kell tartani híveinket és — ez életkérdés — reverzálisokat kell köttetnünk. Ha e feladatokat be nem töltjük, elfogynak a mi napjaink. A legelsőnek jelzett feladatot, a lelkészek szaporítását a nagy gyülekezetekben nem kell bőven részleteznem, — épen e lap hasábjain a közelmúltban sok értékes hozzászólás volt e tárgyhoz. Csak azt az egy önként felvetődő kérdést akarom megoldani, miből fizessék a nagy lelkészi kart? Felelet: tessék végrehajtatni az 1848: XX. t.-czikket. Hangsúlyoznom kell, hogy ennek végrehajtása nem kiadást, csak befektetést okozna az államnak, minthogy mi, amikor egyházunkat szolgáljuk, egyidejűleg ezzel a magyarságért működünk. A második feladat a lelkipásztori gondozás megvalósítása, mert ez eddig csak elvben s a papiron létezett a legtöbb helyen. Örömmmel kell konstatálnunk, hogy az Egyházi törvények új tervezete, melyet a legközelebbi zsinaton fognak tárgyalni, már e tekintetben részletesen ad utasítást úgy erre, mint a vallástársadalmi tevékenységre nézve. Ezen intenzív gondozásnak lehetőségót adná meg a megfelelő számú lelkészi kar. Ezt tovább elmulasztani s a régi gyakorlattal megelégedni nem lehet. Versenyre kell kelnünk a fekete sereggel, mely ugyancsak nagy tevékenységet fejt ki e téren, s hódítási sikerük titka épen ebben van. Nem tagadhatjuk, hogy theologiai képzésünk ebben az irányban hiányos. Nem ártana, ha a theologus kezében nem theoretikus kézirat, hanem gyakorlati példákból, megtörtónt esetekből összeállított füzet, vagy könyv lenne. Ha minden lelkész csak egy-két példát mondana el saját tapasztalataiból, pompás gyűjtemény kerülhetne össze; a míg azonban ez, vagy hasonló útmutatás a kilépő, gyakorlatot kezdő fiatal pap kezében nincs: a lelkipásztori gondozás terra incognita marad előtte. A vallástársadalmi tevékenység már kezd életre kelni, s elmondhatjuk, hogy azt a lelki pásztori gondozást, a mit a városok nagysága erősen gátol, ez van hivatva kiegészíteni. Ha a lelkész nem mehet el mindenhová s elégszer: gyűljenek össze a hívek. Ha nem láthatja meg mindenhol a szükséget: találjanak a nélkülözők ajtót a jótékony egyleteknél, a hol bekopogtathatnak s panaszaikat meghallgatják. Ha azt nézzük, hová és meddig nyúlnak el a római érdekek szálai, hol működik a papság kézzelfoghatóan s szembetűnő sikerrel? gondoljunk az ezernyi egyletre, társaságra, a hol övék a vezérszerep. Hiába is, az idők áramlatát fel nem tartóztathatjuk; már pedig az ilynemű működésé a jövő, s ha mi nem haladunk a korral,