Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-02-22 / 8. szám

akadémiánk az ügyvédi eljárás megismerésére nagyon jó nevelő intézet. H. kollegám azt állítja, hogy a theologns pedagógiai tudása nemcsak a néptanítóéval, hanem a gimnáziumi tanáréval egyenlő értékű. Ha önmagára vonatkozással állítja ezt, meghajlom előtte; de általánosságban — bármily jól esnék is — nem fogadhatom el; sőt azt állítom, hogy eddig katechetákat nem neveltek, sem a népiskola, sem a felsőbb fokú iskolák számára, s ha — bár illuzorius jogczímmel — bizonyos szervezést kontemplálva, azt mertem állítani, hogy jó volna, ha a felsőbb fokon tanítani kívánók a theol. szakvizsga mellett pedagógiai vizsgát is tennének, nem azért állítottam ezt, mintha a gimnáziumi tanárokat olcsó hízelgéssel legyezni, a magunk diplomáját becsmérelni akartam volna, hanem a vallástanítás és a vallástanítók ügyéért. Látok egy új, fontos szükséget, s úgy vélem, hogy ennek kielégítéséről már a theol. képzésnél kel! gondoskodni. Ebben talán csak nincs sértés, avagy a sértésnek szándéka ? Hogy a theol. képzésben s a vizsgarendszerben van valami fogyatkozás, azt H. kollegám is elismeri; de módfelett megbotránkozik azon, hogy én is — háládatlan — ezt észre mertem venni, s talán inkább ezt tartja olyan kérdésnek, a mihez az én hozzászólásom jogczímét illuzoriusnak nevezi. Beszéljünk komolyan, őszintén, ne a hangulatot, hanem az igazságot keresve. Többször megtörtént már, hogy a theol. tanári kathedrán ülők e lapban kemény próféta szóval illették, ébresztgették a lelkészi kathedrán ülőket, s tették ezt teljes joggal ós kötelességgel, s bizonyára a lelkészek közül a higgadtabbak nem hogy zokon vették volna, sőt megszívlelték a jó szót, a szeretetből fakadó figyelmeztetést, s mondom — a nélkül, hogy mint czikkeimben állítólag a polgári iskolai s gimnáziumi tanároknak, most e lapnak hízelegni akarnék — az ilyen sokszor biztató, néha intő szónak ereje van, s része volt a közvélemény felébresztésében, helyes irányításában. A kik e theologián végeztük tanulmányainkat, úgy hallgatjuk onnét a jó, a bölcs és szeretetből fakadt tanítást és intést még most, immár deresedő fejjel is, úgy hallgatjuk áhítattal, mint a gyermek atyja szavát, s nem tudom elképzelni, hogy akadjon, a ki ez intézet s ennek érdemes tanárai iránt hálátlansággal rútítaná el lelkét, De utóvégre, ez intézetet nem valami újabb tridenti zsinat alapította, s a réginek szelleme lengi át, hogy az őszinte szóért valakire, ha nem is épen az átok, de a hálátlanság bélyegét lehetne reá sütni. S ha valaki tapasztalásból bizonyos szükségeket lát — (a mint hogy H. kollegám is megengedi, hogy van némely fogyatkozás, úgy a theol. képzésben, mint a vizsgarendszerben) — némely hiányokat vesz észre s érett észszel, komoly őszinteséggel, egy szent ügy érdekében e hiányok létezését el nem tagadja, hanem keresi az orvoslás módját s azt is sürgeti, hogy profeszszoraink válláról le kell venni a megélhetés gondjának terheit, hogy gond nélkül ülhessenek a kadhedrán s élhessenek a tudománynak: azt hiszem, hogy a csúf hálátlanság vádjával, az a valaki nem illethető. Daczára e felém dobott vádnak, újra állítom — mert a hála elfogulttá nem tett — állítom, bántó szándék nélkül, tisztelettel, őszinteséggel, hogy már a theologus képzésnél figyelembe kell venni a jelentkező, a meglevő szükséget, s nevelni kell katecketákat. A budapesti egyháznak vannak jó katechetái, a kiknek munkássága a rátermettséget bizonyítja; de épen a legjobban tudják, hogy daczára theol. képzettségüknek, sok időbe került, míg abból a magasságból, a hova őket a theol. tudás emelte. le tudtak szállni a gyermek együgyű lelkéhez s azt táplálni is tudták. Nem kívánom együgyű lélekkel, csak illuzorius jogczímmel beszélve, hogy teljes fegyverzetben lépjen ki az ifjú az alma mater kebeléből; de mégis jó lenne, ha nemcsak a fegyvertárt, hanem a fegyverek használásának módját is ismerné jobban, s ha azt óhajtjuk, hogy a szükséghez képest azoknak, a kik a katecheta pályára akarnak lépni, nagyobb paed. készültséget kell már a theologián adni, igazabban beszélünk, mintha a miatt panaszkodnánk, hogy agyonterhelik és csömörlésig megtömik őket, vagy megtömtek minket ilyennel. Haypál Benő. TÁRCZA. Jézust Mária megkeni drága kenettel. (Ján. XII, 1—11.)* A XII. fejezet, ha képlegesen akarunk szólni, az evangélium medre. Jézus önmegnyilatkoztatása a világ számára a 11. fejezetben elvégződött; ettől kezdve az evangélium végéig csak a megnyilatkoztatás eredményével lesz dolgunk. Jézus elrejti magát a hitetlen világ elől, s a hitetlenség romboló hullámainak szabad folyást enged; de csekély számú hívét annál szorosabban kapcsolja magához. Már említettük, hogy a kezünk alatt levő evangélium Jézus tetteinek, szavainak, igényeinek különös művészettel összeállított rendszere, melyből egyik oldalon kiválik az enthusiasmusig növekedő hit, a másikon a gyűlöletig fokozodó hitetlenség. E fejezetben a két ellenséges szellemirányzat három külön álló eseményben csúcsosodik. Az első jelenet felmutatja Jézus barátainak ama kicsiny körét, melynek tagjai önfeláldozó szeretettel borulnak porba Jézus nagysága előtt; de a szeretet melegétől átsugárzott tett felidézi Jézus ellen a gyűlölet bősz indulatát. A másik történetben azt a mély benyomást tünteti fel az író, a mit Jézus működése a nép kedélyén hagyott, hogy t. i. a zsidó közvélemény ő benne ösztönszerűleg királyát látta. A harmadik jelenet, hol a görögök messze földről jönnek Jézust látni; annak bizonysága, hogy a Mester hire Palesztina határán már messze túlcsapott. E részben csak az első történettel foglalkozunk (1. v.-től 11. v.-ig). Ebben a képben a Megváltó iránt tanúsított hitteljes hódolat s odaadó szeretet fölülmulhatlan példáját szemléljük; de ugyanakkor elénk mered az a megdöbbentő valóság, hogy még a tizenkét kiválasztott tanítvány közül is egynek lelkét a gonosz hatalmába ejtette, hitét, szeretetét annyira lenyűgözte, hogy nem találja többé, sem illőnek, sem szükségesnek a Mester lábaihoz rakott áldozatot. E jelenetben a szeretet * Mutatvány dr. Dods M. „Szt. János ev, magyarázata" ez,, angolból átdolgozott és sajtó alá rendezett munkájából. II, kötet. .Előfizetési ára február hó végéig 3 kor. A két kötet együtt 6 kor. FJő lehet fizetni a fordítónál. Viszló (postahely) Baranyamegye,