Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-14 / 50. szám
száz autogrammból álló gyűjtemény. Köszönet érte minden egyesnek! Míg másfelől hiteles forrásul szolgál e könyvecske egyszersmind arra is, hogy megszerkeszszem belőle a nyilvánosság számára a hatodik vándorgyűlésen résztvetteknek lehetőleg teljes névsorát, még pedig bizonyos kategóriák szerint, a mint pedig itt következik. E „fekete könyv"-be (azaz, hogy csak fekete táblájú emlékkönyvbe) ugyanis nemcsak minden egyesnek a neve, de az is be van jegyezve, hogy ki-ki hány vándorgyűlésen volt már jelen. Lássuk hát! ... Az emlékkönyvecske első lapján legfelül ez a becses kézírás áll: Hegegüs Sándor; utána ez a számjegy: VI., — mi, ha megmagyarázod, annyit tészen: mind a 6 vándorgyűlésünkön velünk s élünkön volt ez a lelkiismeretes buzgóságú férfiú. Ugyancsak az első lapon, de már lejebb, a 7-ik helyen, ugyancsak a VI-os jelzéssel áll Társaságnak nagyszorgalmú titkárának a neve: Szőts Farkas. Megint egy gyei lejebb, az utolsó (last not least) helyen Stromj> László pozsonyi ev. theol. akad. tanár írta be a nevét, arra kérve, sőt kényszerítve engem, hogy az ő neve után szintén a VI-os jelzést tegyem. Szívesen megtettem a kedvéért, de ki kell mondanom, salvandam animam meam, — hogy tisztelt barátunk egyik gyűlésen — a kolozsvárin — nem volt ott személy szerint, csak — „lélekben", — mint védelmére maga mondja; a mint hogy azon az összejövetelen az egyik jelen értekezés csakugyan a Stromp László barátunké volt. . . Hát én azt hiszem, hogy a ki „lelkileg" ily módon vesz részt vándorgyűléseinken, az méltán a „jelenvoltak,, közé sorolható. Tehát Stromp László tagtársunkat is a VI-os osztályba vagyok bátor sorozni. Utána jön egyik kollegiája: dr. Masznyik Endre, ugyancsak pozsonyi ev. theol. tanár és igazgató, a kit viszont egy-két osztálylyal magasabba kellene soroznom (elnökünkkel és titkárunkkal egyetemben), minthogy ő meg úgy a pozsonyi, mint a hódmező-vásárhelyi gyűlésünkön szintén funkczionárius volt, még pedig nemcsak „lelkileg", de teljes mivoltában, és így neki ezt a két gyűlést voltaképen „duplán" kellene számítanunk. — Még egy theol. tanár van a Vl-osok között: Zoványi Jenő Sárospatakról, és 5 gimnáziumi tanár : Benke István Szepsi-Szentgyörgyről és Zaizon János Nagy-Enyedről. Utánok jövünk mi lelkészek hárman, u. m. Földváry László váczhartyáni, Lévay Lajos sárkereszturi és Vargha László némedi-i lelkészek. Summa summarum : az első klasszisba — a Vl-osok osztályába — mindössze 10-en vagyunk besorozva. A második osztályba, vagyis az 5 vándorgyűlésén résztvettek csoportjába, legkevesebben, csupán 8-an tartoznak, és pedig: dr. Bartók György erdélyi püspök, Bodor Géza alcsernátoni pap, kézdi esperes, Révész Kálmán kassai lelkész, abauji esperes, Szikszay Zoltán máramarosszigeti lelkész, a máramaros-ugocsai egyházmegye esperese, dr. Kecskeméthy István kolozsvári, dr. Szabó Aladár budapesti theol. tanárok, Vargha József szikszói lelkész és György Endre, a máramarosugocsai egyházmegye gondnoka. A harmadik osztályba, vagyis azok osztályába, kik 4 vándorgyűlésen voltak jelen, a következő 17 vándorapostol tartozik, ú. m. Kiss Áron tiszántúli püspök, Mády Lajos újpesti lelkész, pestmegyei esperes; Balogh Ferencz debreczeni, Hamar István budapesti, Raffay Sándor pozsonyi, dr. Tüdős István sárospataki theol. tanárok; Benko István rákospalotai, Budai János b.-böszörményi, Gecsei Péter tarczali, Paikoss Endre beszteri, Szabolcska Mihály temesvári, Szabó Sándor turkevei lelkészek, Székely József budapesti vallástanár, Nagy Zsigmond debreczeni tanár; Steinfeld Jenő sárospataki könyvnyomdász, Szilassy Aladár budapesti közigazgatási biró és a tolnai egyházmegye gondnoka, Takách László, a Nagypénteki társaság gondnoka. A negyedik osztályba tartozók, vagyis a kik 3 vándorgyűlésen vettek részt, ugyancsak 17-en vannak, ú. m. Kun Bertalan tiszáninneni püspök, Görömbey Péter nagykállói lelkész, szabolcsi esperes, Sütő Kálmán munkácsi lelkész, beregi esperes, Szekeres Mihály takácsi lelkész, pápai esperes, Botos József parasznyai, Gergely Antal mezőtúri, Kiss Albert debreczeni, Papp Imre hódmezővásárhelyi, Sedivy László nyitrai, Somogyi Lajos sámsoni lelkészek; dr. Bartha Béla debreczeni jogakadémiai, Bencze Zsigmond hódmező-vásárhelyi gimn. tanárok; Deák Lajos kir. tanácsos és tanfelügyelő, marosvásárhelyi koll. gondnok; dr. Kiss Károly, budapesti ügyvéd; Simonffy Imre kir. tan., debreczeni polgármester, Szundy Károly szerkesztő Hódmező-Vásárhelyen, Zsilinszky Mihály ker. felügyelő és közoktatásügyi államtitkár. Az ötödik osztályba soroztam azokat, kik csak 2 vándorgyűlésen voltak jelen. E kategóriába 31-en tartoznak, ú. m. Hándl Vilmos selmeczbányai evang. leik. és esperes, dr. Erdős József debreczeni, Nóvák Lajos sárospataki, Túry Etele pápai theol. tanárok; Bárdy Pál hévízgyörki, Benke István szentandrási, Csilléry Lajos szadai, Dicsőfi József debreczeni, Farkas György szinai, Fekete Gyula nagykikindai, Fodor Sándor szerepi, Halászi József dorogmai, Haypál Benő budai, Illés János átányi lelkészek, Madarász Imre karczagi leik., orsz. képviselő, dr. Márk Ferencz okányi, Murányi János nagykanizsai, Ráczkevi Károly aszalói, Ruszkay Gyula jánosi, Sörös Béla budapesti gyűjtőfogházi, Szabó Bertalan heőpapi, Szeremley Samu hódmező-vásárhelyi, Tóth Béla borsod-harsányi lelkészek; Csik Dániel püspöki titkár Miskolczon, Hajdú Zsigmond püspöki titkár Debreczenben; Bernáth Lajos halasi, Vékony Sándor mezőtúri vallástanárok; Benkó Imre nagykőrösi, dr. Csűrös Ferencz és dr. Gulyás István debreczeni, gimn. tanárok és Tóth Pál, a miskolczi felsőbb leányiskola igazgatója. A hatodik, vagyis az utolsó osztályt képezik végül azok, kik csupán egy vándorgyűlésünket, a hódmezővásárhelyit tisztelték meg jelenlétökkel; a kik közül egy néhányan nem tagjai ugyan az irodalmi társaságnak s részben nem is tartoznak prot. egyházunkhoz, de mivel idei gyűlésünkön jelenvoltak s emlékkönyvem lapjaira is felírták nevöket, őket sem hagyhattam ki e névsorból. Im itt következnek ez utolsó osztálybeliek mindannyian, betűrendben. Ajtay Gyula polg. iskolai igazgató Hódmezővásárhelyen, Ádám Imre kölkedi, Ádám József szeremlei lelkészek, Ádám Kálmán tiszavezsenyi lelkész, kecskeméti esperes, dr. Balthazár Dezső szoboszlói leik., Baranyai Gyula szegedi igazgató, Baranyai Sándor h. (== helybeli = h.-m.-vásárhelyi) gimn. tanár, Barát Imre s.-lelk, Benda Jenő, a „Magyar Szó" tudósítója, Benedek János orsz. képviselő, Benedek Bertalan h. tanár, Bereczky Sándor Szegedi leik., dr. Berzsenyi Jenő, ág. ker. gyámint. elnök, Biberauer Richárd, a budapesti Bethesda-kórház lelkésze, Borsos Károly mezőtúri vallástanár, dr. Csáky Lajos li. ügyvéd, Császár Péter h. tanító, Darabos Lajos h. kántor, Draskóczy Ede makói ev., Drasfeóczy Lajos h. ev. lelkészek, dr. Endrey Gyula orsz. képviselő, Faragó Sándor tanító, Farkas Imre mezőtúri igazgató-tanító, Fáry Antal h. takarékpénztári igazgató, Fodor Lajos h. óvónő-intézeti tanár, Forgács Gyula budapesti pap- • jelölt, Futó Mihály h. igazgató-tanár, Futó Zoltán szentesi lelkész, Györfy József h. leik., Greguss Sándor és Guthy