Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-21 / 51. szám

egyben kérjük a kegyelem Urát, hogy növelje bennünk az ő szent Fiában való hitet s ezzel erősítsen bennünket az Isten és embertársaink iránt való szeretetben, az Üdvözítővel való életközösségben ós boldogságban. Adjon Isten mindnyájunknak boldog karácsonyi ünnepeket! Sz. F. A konvent és az egyházi adóreform. Míg a konvent jegyzőkönyve kezünkben nem lesz, részletesen az ott tárgyalt kérdésekhez nem szólhatunk; a lapok útján kevés jutván hozzánk, mi is csak általánosságban mozoghatunk. De az elvek csatáját nagyon is időszerű már most megindítani; mert a zsinat ideje rohamosan közeledvén, majd szóhoz sem juthatunk. Az előkószületlenség, tájékozatlanság, habozás, mely a zsinati törvényhozást előkészítő konventi tárgyalásokat jellemzi, egybevetve a már küszöbön álló zsinat idejével, azt a gondolatot ébreszti, liogy tán ebben a tájékozatlanságban és zsinat siettetésben valami tervszerűség van. Tán fél a konvent, hogy ha az egyházi közvéleménynek a kicserélt eszmék, viták, bírálatok, kapaczitácziók útján szilárd kialakulásra idő engedtetik, ez a kialakulás a konvent hyperloyalis felfogásának, magatartásának nem kedvezend. Azzal is, hogy a konvent egyik-másik kérdésnél állást nem foglal, talán az czéloztatik, hogy a különböző tervezetek kaleidoskopján eloszoljék a figyelem s így a konvent habozása átvitessék a nagy református közönségbe s szilárd, egyöntetű fellépéssel nyomást ne gyakorolhasson a kényelemszerető konventre s bizonyára az ennek szellemét kisajátító zsinatra. A konvent magatartása felett néma kedvetlenségbe nem burkolózhatunk, mert egyházunk vitális érdekei forognak koczkán. A kedvetlenség mellett a csodálkozásnak bizonyos nemével vagyunk kénytelenek szemlélni azt a különös konventi levegőt, melynek ködében a különben sas-szemekre is ónos kéreg tapad, s a különben sas-szárnyak lent vergődnek a habarékban, a hol mindenféle elem megalkuszik. Milyen más ebben a levegőben Bánffy Dezső báró, az erdélyi harczi tárogató? egy kicsiny síp, melynek hangjain csöndes melancholia ömlik le. Neki is elmondhatnák, a mit Eötvös Andrássynak mondott, mikor ez külügyminiszter lett: „Ne menj (Bécsbe) Budapestre; mert erőd csak az (magyar) erdélyi földön van". Ilyen konvent mellett egységes, erős, határozottan kialakult közvéleményre van szükség; innen hadd vegye a zsinat szellemét, ne a konventtől. De az egységes, erős, határozottan kialakult közvéleményt teremteni és konstatálni rövid idő alatt nem lehet; épen azért a zsinatnak jövő évről való elhalasztása mellett kell sajtóban, tanács-teremben állást foglalni. Már ez év július 19-én a „Debreczeni Protestáns Lap"-ban megállapítván a zsinati előmunkálatok akkori állapotát, az elhalasztás mellett emeltem fel gyönge szavam, minden visszhang nélkül. Most már kezdenek egyesek igazat adni, de ha még ezek nem adnának is igazat, bizonyságot tesz mellettem a legutóbbi konventi ülések eredménye, illetve eredménytelensége. A zsinatot előző év végén ülésező konventnek már a szövegezett teljes törvénykönyv-tervezettel kellett volna az egyetemes egyház kritikája elé lépni; olyan tervezettel, a melynek úgy tartalma, mint beosztása bírálat tárgyát képezhette volna s e helyett egy rendezetlen anyaghalmazt kapunk; melynek egyes részeivel szemben még elvi álláspontot sem foglalhat el a konvent. így az a helyzet fog előállani, hogy a szövegezett törvénykönyv először és egyenesen a zsinat elé kerül, a nélkül, hogy a kerületeknek és megyéknek módjuk lett volna ilyen formájában hozzá szólani. Az 1903-diki zsinat kilátásai vigasztalanok, a bajon csak az segíthet, ha a zsinat összehívása legalább is 1904 őszére elhalasztatik. Mindenesetre el kell készülve lenni a" rosszabb eshetőségre is, hogy t. i. a zsinat már a jövő évre összehivatik, mert hiszen sokaknak jobban tetszik a hevenyészett munka, mint az alapos. Az így rendelkezésre levő idő korántsem lóvén elég arra, hogy az új törvényanyag minden egyes részét, közép- és csekély fontosságú intézményét átszűrjük az alapos bírálat rostáján, a főbb fontosságúakra kell szorítkoznunk s ezekkel minden siettetés daczára is teljes erővel és alapossággal kell foglalkoznunk. Első helyen az egyházi adózás kérdése áll; mert ezzel számtalan egyházak léte vagy nem léte kapcsolatos. Már előre látszik, hogy a zsinaton erős pártja lesz a félrendszabálynak, mely a Tisza István gróf programmjában nyer kifejezést. Fentartva magamnak, hogy a teljes tervezet megjelenésekor részletes hozzászólásra vegyek alkalmat, most csak egy pár általános megjegyzésre szorítkozom. A Tisza-féle programm a modern adópolitika által sürgetett progresszív adózási rendszerrel homlok egyenest ellentétben, sőt a már állami téren teljesen s egyházi téren is több helyt valóra vált arányos teherviselés elvét sem tartva szem előtt, retrogressziv adózási rendszert kívánja törvénybe iktatni; a nagyobb jövedelmet kiváltságolni, az erősebb adóviselósi képességet kedvezményezni s a gyengébbet nagyobb arányban terhelni; a létminimumot 25%-kal a fényűzési standardot 5%-kai terhelni. Tény, hogy ez a visszásság eddig az egyházak aránytalanul nagyobb részében fennállott s fenn áll ma is; jobbágyi adózás, a róm. katholikusoknál fenálló kegyuraság nélkül. Megpróbálják sokan ezt a visszásságot a keresztyén egyenlőség zománczával tetszetős ábrázatúvá tenni; holott valamint Isten kitől-kitől a neki adatott talentumok mértéke szerint kér számot, akként az egyház fentartásához, építéséhez, ki-ki a neki adatott javak mértéke szerint köteles járulni. A Tisza-féle programm igaz, hogy a krízist a javulás stádiumába viszi át, de a lábbadozást állandósítja s nem az egészséget. Ha a zsinat 103*