Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-14 / 50. szám

nyagolása mellett a német, franczia és angol gentleman itt a nevelés ideálja. Egészen más utat és módszert követ Rousseau pedagógiai naturalismusa s a philanthrópusok felvilágosodott pedagógikája. Rousseaut csak mint kora gyermekét érthetjük meg. Természet evangéliuma csupa eudámonizmus, hitvallása a felvilágosodás, de természetszerű nevelésben s az élet és az elmélet összekapcsolásában sok igazsága van. Az emberbaráti pedagógia főbb képviselői Campe, Basedow ós Salzmann. Igen szép és mélyreható fejezetet szentel a szerző „Pestalozzi pedagógiai ideálizmusának". Az iskola a népnevelés szolgálatában s az emberi jólét és emberképzés alakjában az ő nevelési ideálja. „A pedagogika történetében a legmeghatóbb mozzanat, a midőn Pestalozzi az elhagyott gyermekek gondozását vállalja el". A nevelést és oktatást psychologiai alapokra fekteti és vallásos ethikai motivumokkal mélyiti. Hatása megteremtette Németországban a gyermekek megmentésére és nevelésére irányuló belmissziói (Wichern, Fröbel, Dinter, Diesterweg és Kehr.) A XlX-ik század „rendszeres pedagógikája" fejezetében részletesen ismerteti az ismertebb pedagógiai irókat. A történeti rósz legutolsó kérdése „a nevelés öröksége a jelenkori pedagógikára vonatkozó jelentőségében". Korunk pedagógiai korszaknak mondható. A modem nevelésnek és oktatásnak van kifejlett történeti, mathematikai, természettudományi, szocziális és evangélikus keresztyén érzéke. „Az evangélium szelleme máig is megóv bennünket a hiányoktól és egyoldalúságoktól. így megóv az egoizmustól, a materializmustól s a paganizmustól a nevelés terén. Csak a keresztyénség Istenből eredő szelleme nevel „isten-gyermekeket, a kik minden jócselekedetre tökéletesen félkészíttettek". A mü második része felépiti „a pedagogika rendszerét", s közelebbről ennek első szakaszában az „oktatás" másikában pedig „a nevelés elméletét" nyújtja. Az oktatás czélja az erkölcsi jellemképzés s az erkölcsi feladatok megoldására való képesség. Az oktatás anyagának psychológiai alapon kell állania, mert a lélek nem veszi be azt, a mi neki meg nem felel. A nevelés tanának főbb elvei a következők : A nevelés czéljának mindig a növendék erkölcsi személyiségére kell irányulnia; a nevelésnek fokozatai vannak, a melyek gondos megfigyelést igényelnek ; a józan fegyelemnek s a nevelés egyéb faktorainak a jellemképzést kell szolgálniok; a nevelés legfőbb faktora a nevelő egyénisége. „Ha valóban pedagógus valaki, akkor az ő hatása a növendékre mindig nevelő leend. S ha maga is karakter, akkor az leend az Ő alapelve: praeceptoris est valde velle. Ha keresztyén, akkor tudnia kell azt, hogy feladata Krisztus bárányainak legeltetése. Ha protestáns, tudnia kell azt, hogy az evangélium a nevelés terén Istennek hatalma minden hivők üdvösségére. Ha komolyan fogja föl pedagógiai hivatását, arról fog meggyőződni, hogy önmagát is minél nagyobb erkölcsi tökéletességre kell nevelnie". E mély psychologiai és vallásos-erkölcsi alapokon induló pedagógikát a legmelegebben ajánljuk oktatóink szives figyelmébe. Dr. Szlávik Mátyás. BELFÖLD. A mi legnagyobb ellenségünk. Mi kálvinisták mostanában nagyon szeretjük a multat, a mult dicsőségét emlegetni. Mindig a múltra utalunk és mutatunk vissza. Hazafiasságunk, egyháziasságunk, vallásos buzgóságunk olyan nagyon szépen van megörökítve a történelem könyvében. Oh az a mult, az a dicső mult, de szép is volt! De hát a jelen ? Ez a sivár jelen miről beszél? Külső ellenségeket emlegetünk, kik hatalmuk nagyságánál fogva minden eszközt megragadnak megrontásunkra. Példákra hivatkozunk, hogy itt, meg itt értek bennünket méltatlan sérelmek. Igaz! De ne feledjük el, hogy a külső bajok, a kivülről jövő bántások és méltatlanságok mellett nagyon erős belső ellenség sorvaszt, pusztít bennünket. A helyzetnek az a valódi képe, hogy két nagy ellenségünk van nekünk. A külső, a melyet sokszor emlegetünk; ós a belső, a melyre ügyet is alig vetünk. Már pedig a külső ellenségnél hatalmasabb a belső : a közöny. Beszélünk elkeresztelésekről, sőt újabb időben elbérmálásokról is, és csak a főszolgabirákat, anyakönyvvezetőket ítéljük el, hogy engedve a 1*. katholikus befolyásnak, sok helyen kész örömmel segítik ezt elő. Beszélünk „rekatholizálásról", melyet ez, vagy ama püspök tűzött ki feladatául. És mindig azt halljuk: ime ez a főszolgabíró, az az anyakönyvvezető, ez a püspök mennyire ellenségünk. Hát mi nem vagyunk hibásak? Mi mossuk kezeinket? Mi mindent megteszünk, a mint hivatásunknál fogva tennünk kellene? Nagyon szomorúan beszélnek üres templomaink, egyházunkért áldozni nem szerető híveink a mi munkálkodásunkról. Az „egyháziasság", „élő buzgóság" üres frázis ma már a legtöbb helyen. Közönyösek vagyunk nagyon. A lelkipásztori gondozás, az ifjúság valláserkölcsi védelme, a vallásos összejövetelek tcirtájSíi} Hi keresztyén munkát teljesítő egyesületek alakítása, a vallásos és egyházi irodalom pártolása: a legtöbb gyülekezetben ismeretlen dolog, vagy csak a kezdet kezdetén van. „Hivatalnokok" lettünk, s elfeledtük azt, hogy „apostoloknak" kellene lennünk. Megelégszünk a vasárnapi igehirdetéssel, s azután egy hétre befejezettnek látjuk munkánkat.