Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-30 / 48. szám

József előterjesztésében tudomásul véve, a zsinati előkészítő albizottságok jelentései tárgyalásához fogott a konvent. Zsigmond Sándor az egyházalkotmányi albizottság munkálatának elvi fontosságú részleteit ismertette. A megkezdett tanácskozás azonban, bizonytalanságával, zökkenéseivel szomorúan bizonyította, hogy a konvent egyáltalában nem volt készen az elvi jelentőségű részek tárgyalására sem. Nem is tudtak tovább haladni az általános határozatoknál és az egyházakról szóló szakasznál. Ezekben átment minden változatlanul ; csupán csak az a változás történt, hogy a 22 §. b) pontjából a „vagy gazdai" szavak töröltettek s a 23 §. úgy módosítatott, hogy a választók névsora minden év novemberében összeállítandó s ez szolgál alapul a következő év minden egyházköltségileg történő választásnál. Az országos ref. tanáregyesület felterjesztése alapján kimondta a konvent, hogy a theol. és jogakadémiák, tanító- és tanítóképzők, gimnáziumok ós felsőbb leányiskolák tanáregyesületének egy-egy választott képviselője helyet foglaljon az illető gyülekezetek presbitériumában, Fokoly Józset indítványát azonban, hogy a külföldön leve magyar ref. gyülekezetek, ha csatlakozni akarnak, a magyar "ref. egyház miszsziói egyházainak minősíttessenek és erkölcsi és anyagi támogatásban részesittessenek, nem fogadták el. Tudósító. NEKROLOG. Linberger István. (1825. decz 21. — 1902. nov. 4.) Az a hetven vagy nyolezvan esztendő, melynek szinte a java is nyomorúság, megtörhetetlen fáradság volt, mikor hirtelen elmúlt: nem repült el tőlünk nyomtalanul. Maradandó útjelzőket, ledönthetetlen emlékoszlopokat hagyott maga után, a merre pályája egyházban és iskolában elhaladt. Ott ... a véghatárnál pedig, hol korán vagy későn, de mindig fái a válás, — ott úgy éreztem — közvetlen a legsötétebb perczekben is oszlatta a fájdalom éjjelét az ige fénye, mely valóra válva, megdicsőítőn sugározta körül Linberger István gyászos ravatalát, a királyi költő hála-énekében: „Az igaz virágozik mint a pálmafa és megnő mint a Libánusnak czédrusa. Az Úr házának plántái a mi Istenünknek pitvariban virágoznak. Vénségekben is gyümölcsöznek, kövérek és zöldelők lesznek. Hogy hirdessék az Urat, az én kősziklámat igaznak lenni és hogy nincsen semmi hamisság 0 benne !". . . Hogy miként tört égfelé Libánon czédrusa, mint emelkedett a gyümölcsökben gazdag, áldott pálmafa önnön terhe alatt: mint borult a viharbiró törzsre, újabb és újabb zöldelö lombozat, mutatja az élet, melynek történetét tisztelő hűséggel a következőkben vázolhatom. Linberger István Sopronban születet 1825. decz. 21-én. Atyja kereskedő s mint ilyen a város tiszteletre méltó polgára; anyja Stanislaidess Luiza, a kiváló pozsonyi theol. tanár leánya volt. A ház, mit az Űr épített; a tűzhely, mely a hit világosságát, a szeretet melegét árasztotta a fejlődő gyermekre, — és ezzel karöltve, a soproni, már akkor is jelesen szervezett, jóhírű népiskola volt a zsendülő szív kertészi hűséggel gondozott melegágya, melyben istenes magvetők hintették a keresztyén erények jóra fogékony, nemes magvait 1833—1836-ig. Ez évben teljesült a szerető jó szülők legforróbb óhaja. 1836-ben lépett a tanulni vágyó gyermek, a dicső múltú soproni Lyceum növendékei közé. S mert az intézet méltó tagja volt a törekvő ifjú, így válhatott meg az . almamátertől 1846 őszén, lelkében szép jövőt ígérő biztató tavas zszal. Az 1846. téli, 1847- nyári semestert a tübingai egyetemen töltötte, mint szorgalmas bölcsészet hallgató és önmagát hűséggel képező theologus. 1847—48-ban Jénában, 1848—49-ben Halléban tanul. Amott tudományszomjas lélekkel hallgata az élet nagy mesterét, a nagy historikust Hase K. Ágost helyes történelmi érzékre, éles látásra, mindig elfogulatlan tárgyilagosságra nevelő, vonzó, magával ragadó előadásait, emitt csodálta Tholu k nagy szellemét és gyönyörködő lélekkel ült a hegeli iskola egyik fényes elméjű képviselőjének, Erdmannak lábainál mint figyelő tanítvány, delejes erővel szíva magába itt az elmeél, a humor szikráit. íme, a gondviselés így kímélte megválasztott szolgáját, amaz eget-földet rázó förgeteg sodrától, melynek örvénye, míg ő külföldön tanult, idehaza annyi vért nyelt el, annyi ifjú életet követelt, annyi reményt semmisített meg ott — Világosnál. De hogy Linberger ifjú lelke együtt vonaglott a többi becsületes honfi szívvel a katasztrófa után, bizonyítja az, hogy bár nem lett volna kénytelen vele, egy perczig sem habozott a kérdés fölött: haza jöjjön-e, értékesíteni a sokszorozott talentumokat, a hangya-szorgalommal szerzett szellemkincseket ? . .. Haza jött. S itthon félszázadot meghaladó pályafutásán mintaképe volt a németül beszélő, németül gondolkozó, többnyire németül író, de mindig magyarul érző, tetőtől talpig protestáns ós becsületes magyar lelkésznek, magyar tudósnak és magyar embernek. Már 1849 őszén elfoglalja tanári állását az egykori tanítvány a soproni Lyceum algimnáziumában s mint ifjú mester ott tanít négy éven keresztül. 1853-ban már Eperjesen látta őt kollégiumunk, a hittani intézet egyik katedráján. 1859-ben pedig a dobsinai tekintélyes egyház hívja meg lelkésznek. 1865-ben a felsőlövői tanítóképezde fentartó hatósága igazgatónak választotta meg. S Linberger, mint ezen intézet regenerátora, működött sikerrel ez állásában is. 1871-ben az előkelő, protestáns öntudatban még most is példát adó késmárki gyülekezet választotta meg pásztorának egyhangú lelkesedéssel. Mint e hatalmas gyülekezet lelkésze s két népes felsőbb iskolának vallástanítója, 1895-től kezdve, mint a: „VI szab. kir. vár. egyházmegye" esperese működött 1902. jan. l-ig. Míg végre 1902. május 27-én, protestáns szellemű puritán, de egyszerűségében is lélekemelő, szívet-lelket megindító iinnepeltetéssel vett búcsút a közpályától, hogy végre egészen — övéinek élhessen s zavartalan ringathassa térdén a galamb-ősz apa, az idilli-kör négy éves kis csicsergő pacsirtáját: Margit leánykáját. Ki hitte volna — akkor, mit rejt méhében a jövő! 1849—1902-ig, mikor: pihenésre időt szakíthatott, akkor : írt! Számos egyházi beszédein, egész sereg kisebb ós nagyobb terjedelmű, de mindig lebilincselő értekezésein kivül nyomtatásban megjelent érdemes műve: „die Geschichte des Ewangeliums in Ungarn und Siebenbürgen". (1880. Budapest.) Mint dobsinai lelkész, a házi ájtatosság meghono-