Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-02 / 44. szám

támad egy-egy forradalom; mert mint Lavaley he­lyesen magyarázza: a római politikai morál vagy zsarnokságra, vagy anarchiára vagy fölváltva mind­kettőre vezet; az evangélium érlelte szabadság pedig politikai zavargások és forradalom nélkül egyenletes és folytonos fejlődést biztosít a nem­zeteknek. Bizonyítékul elég, ha Francziaország, Olaszország, Spanyolország, Belgium és a Dél­amerikai köztársaságok, e kivalóan róm, katho­likus országok példájára hivatkozom, a mely országokban az evangélium hiányában teljesség­gel nem tud meggyökerezni a békés fejlődést biztosító szabadság, a mely országok tele van­nak államfelforgató anarchistákkal s nihilisták­kal és gyakori politikai zavargásokkal. E tények magyarázata nagyon egyszerű. Az evangélium erejét nélkülöző féktelen szabadság­vágy határtalan önbizalmában elveszti az erköl­csi egyensúlyt; sem égi, sem földi hatalmat maga fölött el nem ismer és Voltaire szavaival a földi és mennyei királyra egyaránt oda ki­áltja : Tapossátok el a becstelent! vagy Ravaillac és Lucheni módjára gyilkos tőrt ragad a földi felségek ellen. Ellenben a protestáns egyének és nemzetek az evangélium tiszta erkölcsi tartal­mából annyi mérséklő és nemesítő erőt vesznek magukba, hogy szabadságuk szabadossággá, füg­getlenségük féktelenséggé sohasem fajul. Az evangéliumban és az Isten kegyelmében való élő hit eleven ereje féket vet a háborgó ós lá­zongó lélek vad kitöréseinek. Helyesen mondja Froude, a jeles angol történetíró, hogy »a sza­badság azokban az országokban, a melyek a reformácziót elvetették, többé sohasem mutat­kozott tiszta vallásos színben; ha visszatért, forradalmi szellemben tért vissza, mint minden vallás és erkölcsi rend szilaj tagadása«. Nagy oka van tehát az evangéliumi pro­testantizmusnak arra, hogy az evangélium adta szabadságát féltékenyen őrizze, gondosan ápolja s esetleges kinövéseitől az evangélium segítsé­gével megtisztogassa; fontos hivatása a mai pro­testantizmusnak, hogy híveit nemzedékről nemze­dékre az evangéliumi és társadalmi szabadságra nevelje. Az evangéliumi szabadság isteni erején nyugszik a protestantizmusnak nemcsak a saját hitbeli, erkölcsi ós egyházi autonomiája, hanem ebben gyökereznek a nemzetóletnek amaz auto­nom erői is, a melyek a szabad ós alkotmányos Magyarországot az osztrák és római absolutiz­mustól a múltban megmentették, s a jelen ós a jövő esetleges válságai között megtartani hivat­vák. Azért a szabadságban, a melylyel a refor­máczió megajándékozott, minden evangéliumi protestáns ember szilárdul megálljon, hogy bol­dog lehessen az egyház és a haza. V. F. Az ultramontán erkölcsiségről. II. Liguori rendszerének bemutatása után, szerzőnk tovább folytatja az ultramontán erkölcsi felfogás ismer­tetését. Mint egyik legjellemzőbb tényezőről, a forma lizmusról szól első sorban. Hogy mi legyen ez, megvilá­gosítja a szentségekről való felfogás. A szentséget nem a vevő lelkülete s a szentséggel élőkben keltett áldott hatás teszi szentséggé, hanem az egyház erre vonatkozó elhatározása. Ezért a szentség kiszolgáltatásánál csak a forma a lényeges. Tehát még a hitetlen pap is teljes érvényességgel kiszolgáltathatja a szentségeket, csak az a szándék legyen meg benne, hogy ugyanazt teszi, a mit az egyház tesz, (intentio faciendi quod facit eccle­sia). Például a keresztség kétséges, ha egy csepp vízzel történik és az egy helyben marad, de ha az a csepp akármely kis utat tesz, már érvényes a keresztség. Vagy az oltári szentségnél a mint a pap szentelő szavai el­hangzottak, azok az elemek azonnal átváltoztak Krisztus élő és tényleges testevé és vérévé. Ha aztán ennek az ostyának az egyik felét például leharapták s így közön­séges ennivalóvá tették, azonnal eltávozott abból a Krisztus, de az ott maradt másik felében azért még az egész Krisztus benne van. A pap különben nemcsak a misében változtathatja át a bort Krisztus vérévé, hanem akármikor s akár hordószámra is képes azt megtenni, csakhogy ha a misén kivül cselekszi azt, bűnt követ el vele. A krumpliból, babból, zabból vagy árpából való kenyér nem változik át Krisztussá. Ez tehát a pap ha­talmán kivül áll, bár a rendszerbe nem illik bele az ilyen korlátozás, a mikor pl. azt is képes megtenni, hogy az ostyának csak az egyik felét teszi Krisztussá, a má­sikat megtarthatja annak, a mi. A szentség kiszolgálta­tásához nem szükség, hogy a pap józan legyen, vagy épen tisztességes, de már a szent ruházat szükséges, a stóla pedig semmi körülmények közt nem maradhat el, mert különben érvénytelen a szentség, nincsen hatása. (!) Ha az ostya osztás közben a földre esik, fel kell mosni azt a helyet és a vizet egy arra rendelt helyre önteni stb. stb. S a sok szőrszálhasogatás között utóbb még azon is el akarnak igazodni a Krisztusnak e jámbor, erkölcsös, tiszta lelkű, hü sáfárai, hogy mert Jézus zsidó volt, vájjon körülmetélve vagy körülmetéletlenül van-e jelen az ostyában ? Oly kérdés, a melyet csak a teljesen elvetemült lélek képes felvetni, ós vita tárgyává tenni. De hát a római egyház azért mégis az igaz keresztyénség ! Hasonló formalizmussal van körülsánczolva a bűn­bocsánat, a mise s általán a szertartásos cselekvények. Nem az a fő, hogy van-e benne lélek, hanem csak az, hogy a szent ruhák és szent edények rendben vannak-e és a szertartás az előírt formulák közt tartatott-e, vagy nem? A misét szabad pénzért szolgálni, sőt alkudni is lehet rá, ha a pap nem a mise árának tekinti azt a pénzt, hanem csak jutalomnak, vagy a fáradságért járó szolgáltatásnak. De ha valaki nem akar fizetni, a misét szabad megtagadni is! Az is lehet, hogy valaki egy és ugyanazon miséért többféle „stipendiumot" vesz fel, ha az egyes stipendiumokat a mise más ós más vonatko­zásáért vagy hatásáért veszi fel. Az se utolsó dolog, hogy pl. a bűnbocsánat 20 lépésnyire még teljesen hat (kis lépésié, nagy lépésre?), a mise pedig azoknak is üdvös, a kik a templomon kivül 30 lépésnyire vannak, de lélekben a templomban tartózkodnak, vagy a kik bezárt ajtók mögött hallgatják a misét. Megtudjuk azt is, hogy a Breviárium imádkozására azért van szükség,

Next

/
Oldalképek
Tartalom