Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-02 / 44. szám
mert az a papságnak az Istenhez szóló soha meg nem szűnő dicsőítő éneke. Az értelmét az imádságnak tudni nem szükséges, — bizonyosan mert az éneklésben úgy se tudják, ki mondja ki a szavakat értelmesen, ki énekel lélekből. A fő a formális részvétel! Hiszen a nagy Eseobar azt mondja: „Valószínű nézet szerint a breviárium imádkozásánál nem követelhető a benső figyelem, mert az egyház semmiféle benső aktust, nem írhat elő". Tehát mindenben ép az a lelketlen külsőség, a mi ellen Jézus oly hatalmasan küzdött és minden keresztyént küzdeni kötelezett! A vasárnapi munkaszünet kötelező volta is így elenyészik a puszta formák között. Nemkülönben a bojt elég elviselhetővé válik, ha a jezsuiták e törvénye szerint gyakorolják : „Az egyházi böjt lényegileg abban áll, hogy az ember naponta csak egyszer eszik egész jóllakásig, a mellett egy kevés reggelit és este egy kis frissítőt vesz magához. Ez a reggeli állhat vagy tápláló italokból milyenek a csokoládé, kávé, vagy egy kevés borból. De vigyázni kell, hogy az eledel a 60 grammot meg ne haladja". Tehát e szerint a bűn a 61-ik grammnál kezdődik. A frissítőre nézve pedig Lehmkuhl azt mondja, hogy az a rendes vacsora x /5 vagy ",4 -része lehet. Liguori azonban 240—250 grammig megy. Még azt is meghatározták, hogy bojt, idején a rendes étkezés két óránál tovább nem tarthat. A könyvtilalom is csak ilyen formalisztikus, mert hiszen a kéziratokra és a brosürákra nem terjed ki. De sőt még a tiltott könyvekre sem, mert azokat meghallgatni szabad, csak épen az olvasásuk vág üdvösségbe. Szóval e formalizmus olyan kényelmes köpönyeg, a mely minden bűnt és tilalmat szépen betakar. A bűnről szóló szakaszban a bűn ezerféle osztályozásának s magyarázatának útvesztőjét megfigyelve, azt a tapasztalatot teszszük, hogy az egész bünelmélet csak arra való, hogy a bűnös számára annál könnyebb legyen kibúvót mutatni, mentséget találni. A bűnről szóló egész elmélet és rendszer a szőrszálhasogatások szakadatlan lánczolata. Azért ismét csak pár érdekesebb adatot említek fel. A kath. ember, ha az eretnek betegnek az ágyához az eretnek papot a végett hivatja, hogy az ott rendes papi szolgálatát elvégezze, bűnt követ el, mert azzal olyant kívánt, a mit az eretnek pap bűn nélkül el nem követhet. De ha csak azt üzeni az eretnek papnak, hogy beteg hive szeretné őt látni, akkor nem követ el bűnt. Hasonlókép nem szabad harangoztatni a nem katholikus hivek istentiszteletre való összehívása végett. Pénzadományokat sem szabad az eretnek egyházak és iskolák czéljaira adni, legfölebb ha azzal a gondolattal adják, hogy nem az eretneknek, hanem a polgártársnak szólanak azok. Az sem érdektelen, hogy kis bűnt nagy haszonért vagy nagyobb bűn elkerülése végett szabad elkövetni. S ezekben a bűnre vonatkozó magyarázatokban ha nincs is szó szerint kifejezve, de mindenütt ott lappang a jezsuita alapelv : a czél szentesíti az eszközt. Hiszen még gyilkolni is szabad, ha a közjó úgy kívánja. Nem a gyilkosság, nem a tolvajlás, nem a házasságtörés maga tehát a bűn, hanem csak az teszi bűnné a leggaládabb cselekvényt is, hogy nem lehet számára mentséget találni. S igaza van Hoensbroechnek, a mikor a saját tapasztalataira hivatkozva azt mondja, hogy a róm. kath. hivő nem azzal az igazán nemesítő és javító érzéssel megy a bűnbocsánatért a gyónószékhez, mely őt felemelhetné, hanem csak azzal a remegő érzéssel, vájjon a pap halálos bűnnek minősíti-e majd gonoszságait, vagy kész lesz neki feloldást adni. S a mikor távozik, azon való megelégedéssel távozik, hogy bűnének a terhe, az egyéni felelősség vállairól levétetett, bánkódnia, javulnia nem szükség. S itt van e rendszernek irtózatos bűne, az egész emberiség kiható átkos romboló hatása. A hit, remény és szeretetről szóló ultramontán tanok is minden csak nem ker. jellemííek. Isten iránt minden tartozó kötelességét lerótta az ember, ha hiszi, hogy az egyház tanításai Isten kijelentései. A hit tehát meghódolás az egyház tanai előtt. Ezt a hitet nem szükség okvetlenül szóval és tettel is bizonyítani, ha abból az embernek kellemetlensége is lehetne. Eretnekek és pogányok közt a kath. ember nem követ el bűnt, ha nem mutatja a hivő kath. voltát. Aztán a Szentháromság és a Krisztus istenségének hite sem okvetlen szükséges az üdvösségre. Az Isten szeretetének és tiszteletének a tetőpontja a szerzetesi fogadalom tétele. Ez az embert teljesen kivételes helyzetbe hozza az egész világgal, tehát a szülőkkel szemben is. A felebarátok iránt való kötelességekről szóló ultramontán magyarázatok szintén igen épületesek. Voltakép teljesen a zsidóság álláspontjára sülyedt vissza a pápás keresztyénség, mert azt tartja, hogy csak a vele egy hiten levő az igazi felebarát. Minden más csak ellenség, a kinek a vesztéért imádkozni is szabad. De bárkivel szemben is szabad a kétértelműség, sőt a tudatos hazugság, a gondolatbeli magyarázás vagy épen megmásítás is. Milyen az ultramontán megbízhatóság, erre nézve Lessius atya elég világosan beszél, a mikor így tanít : „A kinek oka van az igazságot kétértelmű beszéd vagy gondolatbeli magyarázás által elhallgatni, még akkor se vétkezik, ha azt eskütételnél cselekszi. Ez a theologusok általános nézete. Az ember t. i. nem köteles egy dologra vonatkozólag mindent úgy elmondani, a mint az lelkében él, tehát arra sem köteles, hogy mindent kibeszéljen úgy, hogy az által egész felfogása nyilvánvalóvá legyen. Ezzel nem ellenkezik az, hogy a mit mond, magában hamis, mert az ő felfogása szerint az, a mit mondott, összeköttetésben van azzal, a mit elhallgatott, s ez összeköttetésben igazzá válik az. Az ugyanis, a mit kibeszélt, csak egy része az egésznek, a mit az elhallgatott és a kimondott együtt alkot. A lá valamely hivatal elnyerése érdekében választóinak Ígéretet tett, a hivatal elnyerése után akár esküt is tehet arra, hogy semmit se igért, ha meg van arról győződve, hogy a választók őt nem ez ígéret miatt, hanem a közjóra való tekintetből választották megSanchez jezsuita atya pedig azt mondja. „Minden theologus megegyez abban, hogy ha az esküt tevőnek nem volt meg az a szándéka, hogy esküdjék akkor, az eskü rá nézve nem kötelező. Mert a szavaknak a benső szándék adja meg a jelentőségét. De ha valaki az eskü tételnél csakugyan esküszik is, de nincs szándéka magát lekötelezni, az esküben, tett igéret megtartására nem köteles." — S ha ez elméleteket olvassuk és tudjuk, hogy ezeket a semináriuinokban tanítják is, ha elképzeljük, hogy ez elvek és ez a szellem milyen életet teremthet a gyakorlatban, teljesen érthetővé válik a multak tanúságát kifejező ama közmondás: „ne higvj neki, mert pápista !" De Gobat atya meg egész határozott esetre is ad utasítást. Nevezetesen azt mondja, hogy ha a kath. embertől azt kérdezi egy református ember, hogy vájjon a reformált egyház tagja-e, bátran mondhatja, hogy igen, mert a kath. egyházat többször s különösen a tridenti zsinaton reformálták. Lehmkuhl atya pedig azt tanítja, hogy minden esküt feloldhat a pápa vagy az ő meghatalmazottja. Megtanítják a jámbor híveket arra is, hogy akár a házasságtörést is leesküdheti, ha a feltett kér-
