Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

A magyar protestantizmus jövője. (Levél e lap szerkesztőjéhez.*) Összehasonlítom a multat a jelennel. Visszaidézem emlékembe azokat az időket, a midőn a magyar protestánsok többségében még élt az a tudat, hogy az az egyház, a melyhez tartoznak, világtörténeti jelentőséggel bír; hogy nélküle távol földrészek viruló országai ma is pusztaság volnának; hogy a protestantizmus nélkül sem Németország, sem Anglia nem dicsekednék világra szóló hatalmával, és Svájcz puritán ősöktől származó polgárai nem mutathatnának büszkén azokra az eredményekre, a melyeket gazdasági, politikai téren s a nemesbülő erkölcsök világában elérniök sikerült; sőt a protestantizmus nélkül talán magát Magyarországot sem emlegetnék a szabadságszerető s a szabadságért áldozatra kész nemzetek között, távol népeknek krónikásai is. Azután szemlélem a jelent. A hanyatló hitet, a halványuló keresztyén hagyományoknak fogyó erejét, főleg pedig a fővárost, a mely nemcsak reánk, hanem általában véve is, a hitnek temetőjévé vált. Szemlélem a presbitereket, a kik alig tudják, hogy azok, s a kiket a templom falán belül legfölebb Viktória királynőért vagy nagyjainkért tartott gyászistentiszteletek alkalmával lehet látni. Látom hitfeleink lassú ébredését, azoknak a bevallottan nagy csapásoknak daczára is, a melyek őket a hitetlenség és a nemrég lefolyt harcz eredményekónt érték. Felvetve a kérdést: miért van minden így? — a rendes feleletet, a mely a kor terjedő vallástalanságára utal, nem találom kielégítőnek. Inkább vagyok hajlandó elhinni azt, hogy a nálunk mutatkozó vallási elhidegülés sok tekintetben azon ellentétnek az eredménye, a mely a puritán keresztyén ideál s a mai pénz és kényelemre vágyó kor törekvései között eltagadhatatlanul megvan. De még inkább megfejti e mai helyzetet szerintem az, hogy a legutolsó időknek, 1848-nak és a 40-es éveknek fejleményei fokozatosan valósították meg a protestáns ideálokat, sorban lerontva a gátakat, melyek előbb a lelkiismereti szabadság s az egyéni fölfogás szuverénitása elé voltak állítva. Ez fejti meg azt a nálunk mindenfelé mutatkozó, de kevéssé méltányolt tényt, hogy főleg a reformátusok papjainál és vezetőinél a politikai ideálok hátraszorították az egyháziakat. Igen, még papjainknak nagyobb része is első sorban politikus s csak azután pap, s gondolkodásuk irányára nézve jellemző, hogy azok;

a kik közülök bejutottak a parlamentbe, egytől-egyig a szélsőbalon foglalnak helyet. Mindnyájan emlékezhetünk Tisza Kálmánnak s a dunántúl egykori, elhunyt püspökének egyházi hivatalos minőségükben tett azon kijelentésére, hogy ők előbb magyarok s csak azután protestánsok, £IZ£LZ a politikai szempontokat fölébe helyezték az egyháziaknak. Ne tagadjuk azt sem, hogy az új idők, a protestánsoknak megengedve az érvényesülést, közülök egyesekre nézve sok előny* E sok figyelemre méltó eszmét és észleletet tartalmazó levélre a következő számban válaszol a Szerkesztő. nyel és haszonnal jártak. Ez fejti meg aztán azt, hogy miért vannak sokan, a kik semmiképen sem hajlandók kétségbeesni azon fordulaton, melyet az események fejlődése vett. Az egyház hanyatlásáért nekik bő kárpótlás az egyéni siker és emelkedés. Nemcsak mi vagyunk így. Francziaországban hasonló a helyzet. A körülbelül 650,000-nyi franczia protestáns, szemben a harmincznyolcz milliónyi népességgel, számarányát jóval túlszárnyaló befolyást gyakorol a közügyek intézésére. Renauld Ernő szerint {Le péril protestant) a kamara és szenátus 880 tagja közt 100, a 86 préfet közt 10 protestáns, s vannak megyék, a hol, bár csekély a protestáns népesség, a megyei és községi tanácsokban mégis többségben vannak a reformátusok. Gard 10 szenátora és képviselője közül 6 protestáns, Dromc-baw 100 jelentékeny állás van a kezükben s a jelentékenyebb iskolák igazgatói is protestánsok. Renauld szerint a protestánsok kezükbe ragadták a hatalmat s ők parancsolnak még a pénzvilágban is, s ebben a tekintetben bizonyos fokig oly szerepet játszanak, mint máshol a zsidók. Ez különben nem is új dolog, hiszen XIV. Lajos udvarát és seregét jó részt protestáns kapitalisták tartották fönn. Azt mondják, hogy ma a párisi bankok háromnegyed része protestánsokat ural. Girondeban a borkereskedés nagyrészt az ő kezükben van. így érthető meg Micheletnek állítása, ki tiltakozik az ellen, hogy a tőkének nincs vallása ; szerinte a töke protestáns. Érdekes volna ezt a helvzetet tovább is vázolni, mert hiszen itt a nagy nemzet társadalmi és politikai jövőjéről is szó van. Erre azonban nem vállalkozom, s csak azt akarom kiemelni, hogy sokak véleménye szerint a franczia forradalmat is a protestáns szellem csinálta és száz éven keresztül küzdött a mellett, hogy ezek az eszmék állandósuljanak. A protestáns befolyás tehát Francziaországban igazán nagy; a törzsökös protestáns népesség azonban mindamellett apad. Az apadás évenként 600 lélek, ha a nagyszámú áttéréseket nem számítjuk. A helyzet tehát a francziáknál körülbelül ugyanaz, mint minálunk. A templomok, kivéve az ünnepnapokat, jóformán üresek, főleg pedig a férfiak hiányoznak. A szószék hatása meggyengült s képtelen sikerrel harczolni az alkohollal, a hitetlenséggel, a materializmussal, a felsőbb osztály önzésével és érzékiségével. Az egyházak tagjai között kevés az összetartás, s azok kevés értelmet, kevés érzéket mutatnak a nagy társadalmi mozgalmak iránt. Az, mi a protestánsokat a mindennapi életben előre viszi: a takarékosság, a pénz után futás, az anyagi eredmények nagyrabecsülése, hitüknek alapjait Francziaországban is nagyon meggyöngítette. A protestantizmust nálunk, úgy a hogy, a múlt hagyományai támogatják, szemben a modern törekvésekkel. Míg azonban amazok ereje folytonosan apad, emezeké napról-napra nő. E tekintetben kiváló bizonyíték a főváros, „ez a modern alkotás", melybe bejutva, egyházunknak vidéken protestáns hagyományok közt