Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-05 / 40. szám

jük-e, hogy az mint a kétélű fegyver, behasson szivünkbe, lelkünkbe, egészen a velőknek oszlásáig, hogy fölfedje előttünk bűnös, nyomorult, elvesztett állapotunkat ? S úgy tekintjük-e az Igét, mint drága testamentumot attól, a ki bennünket annyira szeretett, hogy a maga ártatlan vérének hullásával akart megmenteni, s a ki ezt a mindennél becsesebb örökséget, az ő halálával megszerzett váltságot ajánlja föl abban mindenkinek, a ki azt hittel, bizodalommal elfogadja. Olvassuk-e ezt a szent könyvet, ezt az örök időkön által leghatalmasabb eszközét az emberi lelkek megmentésének? Mert ha olvassuk, ha lelkünket megragadta, akkor érezni fogjuk, hogy küldetésünknek egyik legelső lépése ez: ajánlani a biblia olvasását másoknak is, mindenkinek. A belmissziónak valóban egyik legfontosabb teendője: terjeszteni, hozzáférhetővé tenni a bibliát mindenkinek, s buzdítani az embereket annak olvasására. S mivel a szent könyv mindenki előtt, a ki azt igazán alázatos, buzgó szívvel olvassa, mindig világosabban érthetővé válik, mindig jobban ós jobban kifejti erejének ós hatalmának egész teljességét, kétségtelenül helyes ós üdvös dolog, hogy olyanok, a kik már jártasabbak a bibliában, útmutatással szolgáljanak a kezdőknek, míg azok magok is megtanulják lelki haszonnal olvasni a bibliát. Ne szégyeljük hát, ha nem vagyunk is papok, vagy ha épen aszszonyok vagyunk is, de olyanok, a kik olvassuk, ismerjük, szeretjük a bibliát, azt magyarázni is. Ez is egy fontos ága a belmissziónak, s csak alaptalan beszéd az, hogy ez csupán a papoknak való. Isten Igéje mindnyájunknak szól, s hála a mi protestáns egyházunk föl világosul tságának, mi ezt valljuk is. Ha tehát szabad a bibliát olvasnunk, annak értelmét kutatnunk, s így mintegy önnönmagunknak magyaráznunk (mert hiszen csak nem azért olvassuk talán, hogy ne értsük ?), miért ne magyarázhatnék azt másnak is? Éljünk evvel a drága előjoggal, s minden családapa ós anya tartsa főként kötelességének, hogy a bibliát a maga gyermekeivel együtt olvassa, s azt nekik magyarázza. De hány gyermek van olyan, kinek szülői nemcsak a bibliát nem ismerik, de semmi legcsekélyebb erkölcsi fejlettséggel, lelki világossággal sem birnak arra nézve, hogy gyermekeiket Isten-félelemben neveljék. Mily fontos, hogy az ilyen gyermek, az iskolai vallásos oktatáson kivül, mely fájdalom, gyakran igen hiányos, mert bizonyos meghatározott, hivatalos formák közt mozog, s többnyire nélkülözi épen a valódi, élő, személyes hitből fakadó életerőt, mily fontos, mondom, hogy az ilyen gyermek ennél több ós közvetlenebb lelki gondozásban is részesüljön. S hogy mily alkalmas erre a vasárnapi iskola, azt mindnyájan tudjuk, a kik Isten segedelmével, avval már megpróbálkoztunk. A vasárnapi iskolának egész szervezete a csoport-rendszer, melynél fogva 8—10 gyermeknél több nem esik egy tanító vagy tanítónő gondozása alá, továbbá az a tény, hogy a vasárnapi iskolai oktatás alapjául, minden más vallásos tankönyv mellőzésével, kizárólag a biblia szolgál, s végre, bármennyire fennakadjanak is ezen számosan, főként az a körülmény, hogy a vasárnapi iskolai oktatók nem hivatalos kötelességből, nem kenyérkeresetből, hanem önként, szeretetből, minden mellékes érdek közbejátszása nélkül végzik a munkát. Mindez nagy mértékben feltételezi, s mint a tapasztalat mutatja, bizonyítja is, hogy a gyermekekre nézve ez intézmény nagyon áldásos. S ha hozzáteszszük, hogy nagy áldás árad belőle az oktatókra is, hogy a bibliának ilyenformán való folytonos, többnyire másokkal együttes tanulmányozása az előkészítő órák, közös imádkozás, mennyire tágítja lelki világunkat, oszlatja kétségeinket, növeli hitünket, összefűz bennünket a szeretet lánczaival: lehet-e akkor csak egy perczig is haboznunk, hogy a vasárnapi iskolák megkezdését országszerte minden városnak, minden falunak, melegen ajánljuk? Nagyon üdvös, ha annak élére a pap áll, ha ő vezeti az előkészítő órákat, ő neveli reá lassanlassan a benne részt venni akarókat; de a hol a lelkész bármi okból kivonja magát a munka alól, megkezdheti akárki is, férfi vagy nő, ha megvan hozzá e néhány fontos alapföltétele: személyes hite az Ur Jézus Krisztusban, vágya, hogy érte valamit cselekedjék ós bizonyos bibliaismerete. E három föltétel rendesen együtt szokott járni, egymásból fakadni. Ha hiszünk, munkálkodni is akarunk, s mólyítni, erősítni vágyunk hitünket a biblia folytonos tanulmányozása által. Nagyban elősegíti az egyes lelkek fejlődését, előhaladását a keresztyén közösség ápolása is. A hitüket és lelki üdvösségüket komolyan vevő egyéneknek össze kell tartaniok, egymást segíteniök, egymás gyengeségeit, valamint jóra törekvését szeretetben fölvenniök. Épen azért valódi belmisszió az is, ne legyen bár neki semmi hivatalos színezete vagy rendszere, ha olyanok, a kik már az evangyélium alapján állanak, időnkónt összejönnek, hogy hitök erősítésére, az egymáshoz való szeretet szorosabbá tételére, a vasárnapi iskolai előkészítő órákon kivül is olvassák és tanulmányozzák együtt a Szentírást, s ha ez üdvös szokást igyekeznek olyanok közt is terjeszteni, a kik még nem értették meg ennek szükséges voltát. Csaknem minden kis városban és faluban szokásosak a délutáni összest*