Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-21 / 38. szám

tűrte a ránehezülő csapást, s felemelt fővel várta a végső órát. Az utána kesergő bánatos özvegyétől értesültem, hogy baja 1889. évben kezdődött, a mikor utoljára járt Erdélyben egy családi ünnepélyen. Onnét már betegen tért vissza, s pár hónapra rá annyira súlyosbodott a baja, hogy az orvosok tanácsára Budapestre hidegvízgyógyintézetbe szállították. Itt hónapokat töltött; állapota javult ugyan, a mennyiben szelleme épségben megmaradt; de fájdalom, járni többé nem tudott. Lábai megbénultak s holtig tartó szenvedés lőn osztályrésze. Lelkéről a bánatos fellegeket elűzte kedves zongorájának hangjaival, melynek közelében mindig jól érezte magát; de mikor kimondhatatlan fájdalmai voltak, a kedves zongora is terhére volt. Ilyenkor szerető hitvese volt az egyedüli, a ki, a bánat terhes fellegeit együttérzésével tudta feledtetni, enyhíteni. Feleségét rajongásig szerette; sokszor fájt neki, hogy hű nejének nem szerezhet, mint más, vidám órákat, hogy mindig vele kell bajlódnia; méginkább bántotta az a tudat, hogy halála után anyagiakat nem hagyhat örökül nejére, hanem bizonytalan jövőnek lesz kitéve : így is szenvedés, amúgy is fájdalom a szerető nőnek osztályrésze. Neje önfeláldozóan ápolta évről-évre; lemondott mindenről, feláldozta a fiatalság éveit, mellette volt állandóan, csakhogy beteg férjének fájdalmait ezáltal is enyhíthesse; elleste gondolatait, és mint örült, ha kellemes órákat s perczeket tudott elővarázsolni a szenvedő betegnek. így tartott ez az élet teljes 14 évig; de legszomorúbb volt mégis a legutolsó év, mely a halált hozta meg. Egy évvel ezelőtt két nagy csapás érte a megboldogultat : elhalt az apósa és az atyja rövid időközben. Ez a két nagy csapás igen megrendítette amúgy is rendkívül érzékeny szivét; s ettől kezdődik a súlyosabb baj. Karácsony után már az éjjeleket álmatlanul virasztotta át; izgatta magát mindenféle rémképpel, közeledett a nagy veszedelem, mert a szívtágulás első stadiuma jelen volt. Növekedett a baj később azáltal, hogy márcziusban lábai dagadni kezdtek, s a vízkór Összes tünetei felléptek. Ekkor a rokonok tanácsára bevitték a beteget Czeglédre, a honnan pár hét múlva májusban a legszebb reménynyel tért vissza szerető nejével. Oh mennyire örült szerető neje a javulás felett; azt hitte, hogy már állandó lesz, pedig ezután következett a leírhatatlan csapás, mert rövid idő múlva ismét kezdődött a dagadás, a has, gyomor s mellüreg is vízzel telt meg, a szív irtóztatóan zakatolt, annyira, hogy az egész felső test vonaglott a fájdalomtól, s folyton levegő után kapkodott, mert fulladási rohamok jöttek, melyet követett a ránggörcsök szakadatlan lánczolata. Hosszas tanácskozás után az orvosok megállapodtak egy szerben ; a mely a vizet lehajtja, s a fulladást szünteti. Ez az orvosság azonban a belső részeket összeégette, oly irtóztató sebeket támasztott torokban, szájban, hogy 8 ép fogát ujjával egymásután szedte ki könnyedén szájából; nem tudott mást enni, mint tejet s tojást, végre pedig azt sem. A nagy vízmennyiség eltávoztával fellépett az agynyomás ; az agy vértelensége folytán az elmezavar jelei is mutatkoztak. Betegsége alatt — 4 hétig volt a legsúlyosabb — Tompa Mihályt emlegette, kedves ideálját. Neje folyvást mellette volt, önfeláldozóan ápolta, s végre június 28-án, mikor neje a sok fáradalmaktól félholtan rogyott a divánra, egyszerre egy rémes sikoly volt hallható ; hozzá rohant, de feje már holtan hullott neje karjai közé; szívszélhűdés vetett véget iszonyú szenvedéseinek. Ilyen keserves kinok után megszűnt élni s érezni az a mélyen szerető szív, mely nejét s egyházát szerette mindenek felett. Hogy ebben a beteges testben, milyen szellem volt, arról tanúságot tesz irodalmi munkálkodása, is. Az „Erdélyi Prot. Lap "-ban, a „Budapesti Prot. Lap"-ban, „Hajnal"-ban több érdekes czikket írt; tárczái a „Czegléd és Vidéke" a „Zombor és Vidéke" czímű újságokban jelentek meg, melyek mind igen kedves tárgyú olvasmányok. A „Koszorú" füzeteibe is írt néhány kedves és épületes elbeszélést. Ki ne ismerné az „Ilonka", „Angyal és ördög", „Kék gólya családja" és „Dezső pap látomása" czímű műveit, melyeket lelki gyönyörűséggel olvas népünk. Ezenkivül verseket, színdarabokat írt; Heinéből fordított verseket, Lessingtől színdarabokat. Ha a hosszas, terhes szenvedések nem zavarják, költői lelkületével magasabbra emelkedhetik: bizony az elsők közé kiizdhette volna fel magát, s talán az anyagiakban is jobb állapotok közé juthatott volna. Ismerősei kedvelték, mivel szerény, szelid, kedves ember volt, szerető szive mindenkit lebilincselt; hívei szerették, mert mindig nyájas barátságos volt liozzájok; mint, szónokot örömmel hallgatták még betegségében is, ha néha ritkább, kiválóbb alkalomkor ülve tartotta isteni tiszteleten az egyházi beszédet, ilyenkor másvallásúak is siettek jó szónoklatának meghallgatására. Betegsége iránt hívei elnézők voltak; mindenkinek öröme telt benne, hogy súlyos betegsége daczára milyen szépen szervezte s alkotta meg a kezdet nehézségeivel küzdő egyházat Épen ez magyarázza meg, hogy temetése alkalmával valláskülönbség nélkül siratták benne a buzgó papot s a kedves emberbarátot. * * * Sokat szenvedett lelkipásztor, kedves emlékű főnököm ! Te türelemmel hordoztad a terhes keresztet, buzgón fáradoztál a reád bizott munkakörben. Pihenj békességben! Emléked nemcsak a rokonok, jóbarátok lelkében él, hanem híveid is kegyelettel emlegetik nevedet. Emléked be van írva a szivek mélyébe, mint egy aranykönyvbe. Az én szivembe is be van írva! Nálad léptem, mint kezdő káplán a gyakorlati élet mezejére ; tőled sok, szép s üdvös dolgot sajátítottam el. Pihenj békével a czeglédi temetőben; hosszas szenvedéseid után nyugodj meg, síri álmodat ne zavarja semmi! Isten veled ! Fábián Zoltán, őszödi református lelkész. 78*