Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-26 / 4. szám

melyeket a protestantizmus széles e világon, s közelebbről tekintve épen Magyarországon szerzett a lelkiismereti, az alkotmányos szabadság, a nemzeti nyelv és a kultura terén, egészen helyesen mondja, hogy igen is lehet és van protestáns önérzet s azt csak az olyan emberek nem érzik keblökben, a kik olyanok, mint Benedek Elek. — A lap ugyanezen számában x-\-y jegy alatt egy világi ember czikkét olvassuk „Gondolatok'" czím alatt. Mély sajnálattal szemléli a pápás reakcziónak minden téren való előnyomulását és azzal szemben a magyar protestantizmus belső aluszékonyságát és pártokra szakaclozottságát. Lelkes szavakkal hívja fel egyháza tagjait az egymás megértésére és a cselekvésre. — Bizony ideje volna már mind kettőnek! — A 3-ik számban dr. 11 oda Gyula a párbaj-kérdésről vezérczikkez, elítélve ezt a középkori szokást. Az irodalom rovatban K. ismerteti Jancsó Sándor nagyenyedi ref. lelkész egyházi beszédeit, s a következőket mondja a többek között: „ . . . . nem találom meg bennök mindenkor azt, a mit az előszóban a szerző főtörekvésképen megnevez : a nyelv világosságát és gyökeres magyarságát. Altalánvéve, bárminő hírneves német theológusoktól és egyházi szónokoktól voltak is azok átvéve: szövegszerűséget, a természetes, világos feloszlást, a meggyőző megérthetőséget nem mindenik beszédben tudtam felfedezni". A Danántúli Prot. Lap 2-ik számában Vágmelléki és Seregély Dezső folytatják a hozzászólást ahhoz a kérdéshez, hogy a szószéken ki helyettesítse a lelkészt ? Mindketten móltónak ítélik a tanítókat a katedrai szolgálatra ; de ebben a tekintetben úgy kellene gondolkozni minden protestáns papnak, mint a hogy gondolkozik Vágmelléki, a mikor azt mondja, hogy ha betegágyából kellene is a katedrába mennie, akkor se venné igénybe az olyan tanító segítségét, a kinek benső vallásosságára nézve kételyei vannak, vagy a kinek terhére esik a prédikálás. — A 3-dik számban Bernáth István lapunkban közlött czikkének visszhangja csendül fel s annak épen a presbiterek és az egyházi téren szerepet vivő világiak templomhanyagolására ós a jó példában nem épen eloljárására vonatkozó panaszait illetőleg. — Ezek a panaszkodások azonban mind nem érnek semmit, a míg egyházunk tagjait, legyenek azok akár közrendűek, akár intelligensek, úgy nem neveljük a templomon kívül is, hogy igaz egyházias érzést hordozzanak keblökben, s a míg meg nem válogatjuk, hogy kiket állítunk, akár az egyes gyülekezetek, akár az egyház felsőbb köreinek élére. — G. Szabó Mihály a „Templomszék az egyházi adózás körül" czímen azt a helytelen és sok torzsalkodásra alkalmat adó gyakorlatot teszi szóvá és ítéli el, a mely szerint a templomi ülőhelyek képezik az egyházi adózás alapját s a szerint kerül valaki elsőbb helyre, a mily mértékben járul az egyház terheinek viseléséhez. — Megvallom, meglepetéssel olvastam el e czikket. Igazán, eszembe sem jutott sohasem, hogy protestáns gyülekezetekben még ma is lehet ilyen, a protestáns elvekkel homlokegyenest ellenkező egyházi adózási alap. De ha megvan is néhol, kíméletlenül ki kell irtani és akkor vége szakad a szégyenletes székpereknek is. Az Erdélyi Prot. Lap 2-dik számában AW/?/ Károly szerkesztő írt bibliai tárgyú vezető czikket Jézus megkisértéséről. A megkisértetést mint Jézus benső valláserkölcsi öntudatában végbement küzdelmet tünteti fel. Nem tudjuk azonban megérteni, még e mellett a feltüntetés mellett is, hogy az író, a ki azt hangoztatja, hogy Jézusban az Istennek teljessége lakozott, miként képes összeegyeztetni ezzel azt, a mit néhány sorral továbbat mond, hogy Jézus megkisértetésében „saját énjének egyik fele viaskodik a másikkal; a külső ember a belső emberrel; a test, a hus, a vér a lélekkel". Mi azt hiszszük, hogy az Isten teljességét magában hordozó Jézus és ilyen belső küzdelem kibékíthetetlen ellentétben állanak egymással. — Kovács László koronkai lelkész a 2. és 3. számban a gyermekistentiszteletekről szól, s azok tartásának szükségességét hangoztatja Bizony jó volna ; vagy ha ily istentiszteleteket nem rendeznénk is, legalább a vasárnapi iskolákat és az evangéliumi ifjúsági egyesületeket szerveznénk minden gyülekezetben. — A 3-dik számban a r. kath. autonómiáról szólván Nagy Károly szerkesztő, s reá mutatván arra a nagy szellemi és erkölcsi erősödésre, a melyet a magyar r. kath. egyház a jelen viszonyok közt megteremthető autonómiában is nyerni fog, a protestáns védekezés szükséges voltát és az 1848: XX. t.-cz. alapján a prot. egyházak állami dotáczióval megerősítésének sürgős követelését hangoztatja. „Nem kunyorálnunk, hanem erélyesen követelnünk kell: nem segélyalamizsnákat, de törvény adta jogunkat és jogos részünket A megalkuvás politikájának ideje lejárt!"—Igaza van; de megértik-e azt oda fönt, a honnan a követelésnek komolyan fel kellene hangzania ? A Sárospataki Lapok 2. és 3. számában —a felekezeti békétlenségekről szólva, azok forrását a pápás ultramontanizmusban mutatja ki, s végeredményül azt hangoztatja, hogy lehetetlenné kell tenni az ultrámontanizmust hazánkban. Igen, lehetetlenné kell tenni; de ne gondoljuk, hogy hódító útjában puszta panaszkodással vagy tiltakozással fel fogjuk tartóztatni. Tenni, cselekedni kell, hogy ezt elérhessük. Tevésünk és cselekvésünk pedig csak akkor leszen eredményes, ha legelső sorban önmagunkat erősítjük meg bensőleg; másodsorban pedig, ha Krisztusban megerősödve levetjük a nyakunkból a politika nyűgeit és szent hivatásunknak élve visszanyeljük azt a szellemi és erkölcsi pozicziót, a melylyel a nemzeti közvélemény szemében rendelkeztünk egykor, de a melyet — fájdalom — hivatásunkról megfeledkezésiink következtében elvesztettünk. Az Evang. Egyház és Iskola 2-dik számában Alsókemenesi protestáns egyházunk bajainak forrásait és orvosszereit keresi. A forrásokat a szegénységben, a közönyösségben, a határozatlanságban és a túlságos 8