Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-26 / 4. szám

nagy szabadelvűségben jelöli meg; orvosszerekül pedig egyfelől a megfelelő állami dotáeziót és híveink vagyoni érdekeinek gondviselését, másfelől a lelkeknek az ige igaz hirdetése által való felébresztését, harmadsorban pedig az egyház alapelveihez való ragaszkodást és az egyházfegyelem gyakorlatba vételét mutatja fel. Bajaink forrásait, és orvosszereit felmutattuk már temérdekszer; be is látjuk, hogy bizony szűkség volna viszonyaink átalakítására, de egyet nem igen látunk még mindig: a tettre, a cselekedetre való egyetemes és egyetértő megindulást. Addig pedig, míg ez meg nem történik, helyzetűnk meg nem változik. —r. —-n. NEKROLOG. Tiele Cornelius Petrus. 1830—1902. A theológiai tudományt e hó 11-ikén nagy veszteség érte. A vallásbölcsészet egyik elsőrangú művelője, a saját szűkebb hazája határain túl is általánosan ismert és nagyrabecsült Tiele húnyt el e hó 11-ikén, egész váratlanul, életének 72-ik évében. Kevés tudós életpályája oly gazdag elismerésben és kitüntetésekben, mint volt az övé ; de kevés tudós működése is hagy a maga tudományszakjában oly maradandó nyomokat, mint a minőt Tiele a vallásbölcsészet terén maga után hagyott. Tiele Kornél Péter életrajzi adatait egész röviden a következőkben adjuk. Született 1830 decz. 16-án a híres holland egyetemi városban: Leidenben; 1848-ban lett theológus, 1853-ban moordrechti, 1856-ban rotterdami lelkész, 1873-ban a leideni remonstrans seminarium tanára. A leideni egyetem tanszékére 1877-ben hivatott meg, s itt működött 1900-ban bekövetkezett nyugalomba lépéséig, mi mellett azonban a remonstrans seminariumnak egész haláláig tanára maradt. A németalföldi protestáns szövetségnek több ízben volt elnöke, s úgy gyűlésein, mint egyéb ünnepélyes alkalmakkor tartott beszédével csak fokozta hírnevét, melynek alapját a vallástörténet és vallásbölcsészet köréből vett kiváló munkái vetették meg. Halála váratlanul jött. Előző betegségéből kigyógyult — legalább látszólag kigyógyult és senki, még közvetlen környezete sem gyanította, hogy a látszólagos felgyógyulást oly hamar kövesse a végzetes katasztrófa. Tiele kétségkívül a XIX. század egyik legnagyobb theológusa, ki szerencsés érzékkel találta meg a theológia legfontosabb feladatát s tette ezt a maga életczéljává. A vallás lényegének s ezzel együtt létjogosultságának kérdése volt az, melynek minden oldalról megvizsgálására s megvilágítására szentelte a maga kiváló szellemi képességeit. Ritka nyelvismerettel rendelkezett. A modern és klasszikus nyelvek mellett a szanszkrit, az egyptomi, az asszír és perzsa nyelveket is egyaránt ismerte s képes volt ezek vallásos iratait eredetiben olvasni. Követelményképen szokta a vallástörténet művelői elé felállítani, hogy legalább két nép vallásával, annak eredeti szent iratai alapján kell foglalkozni. Az ide vágó roppant irodalmat teljesen uralta, minek bizonyságai a „Theologisch Tijdschrift"-ben (Hollandia ezen elsőrangú szabadelvű theologiai folyóiratában), az első évtől, 1867-től egész a legutóbbi időkig megjelent bírálatok, mint szintén a „Theologischer Jahresbericht" XVII. és XVIII. kötetében az 1897. ós 1898. évek idevágó irodalmáról nyújtott áttekintések. Legfőbb bizonyságai azonban önálló munkái, melyekben a lelkiismeretes kutató, a más oldalról elért eredmények fölhasználásánál s mérlegelésénél a maga egész erejében mutatja be magát. Vallástörténeti fő műve, mely egyúttal arról is bizonyságot tesz, hogy a mások elé követelmónyképen felállított tételt maga is megtartotta, a „De geschiedenis van den godsdienst in de ondheicl tot op Alexander den Groote" (A vallás története az ó-korban Nagy Sándorig), melynek második része is elkészült, s mely valóságos remekmű, ha eredményei s föltevései nem állhatnak is meg minden vonalon. E munka összefoglalása annak, a mit Tiele mint önálló kutató s mint mások kutatásának eredményeit fölhasználó tudós két korábbi művében nyújtott, melyek egyike „Vergelijkende geschiedenis van de Egj^ptische en Mesopotamische godsdiensten" („Az egyptomi s mesopotamiai vallások összehasonlító története"), másika pedig a számos nyelvre lefordított s vezérfonalul használt „Geschiedenis van den goclsdienst tot aan de lieerscbappij der Wereldgodsdiensten" („A vallás története a világvallások uralomra jutásáig"). Sokkal fontosabb azonban nézetünk szerint az a munka, melyben Tiele, a vallástörténet eredményeit fölhasználva, a vallás lényegének s létjogosultságának kérdésével foglalkozik. Ez a „Bevezetés a vallástudományba" („Inleiding tot de godsdienstwetenschap"), melynek két kötete az 1896. és 1898. nov. decz hónapokban az edinburghi egyetemen tartott Gifford-felolvasásokat tartalmazza. E felolvasások második sorozatát mindjárt megjelenés után részletesen ismertettem a „Prot. Szemle" 1899. évfolyamában. Épen ezért itt szükségtelennek tartom újra fölmutatni Tiele gondolatmenetét, s elégségesnek vélek megjegyezni annyit, hogyha e felolvasások nem jelentik is a végső szót a vallásbölcsészet nagy kérdéseiben, a körültekintő s lelkiismeretes vizsgálódás minden körülmények közt példányszerű marad. A „Gifford-felolvasások" tartása eléggé bizonyítja, hogy Tiele neve nemcsak Hollandiában, hanem Angliában is a legjobb hangzású nevek közé tartozott; hisz' ezen felolvasások tartására csak a vallástudomány legkiválóbb művelőit szokták felszólítani. De bizonyítja ezt az a tény is, hogy a felolvasások úgyszólván egyidejűleg jelentek meg holland, angol, franczia és német nyelven. Joggal mondhatta dr. Kern, a híres holland nyelvtudós, a holland tudományos akadémia január 13-iki gyűlésén: „Tiele