Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-14 / 37. szám

hetne. Csak azt akartam jelezni, hogy az eddig divergens irányokban követett úton czélt érni csekély véleményem szerint nem lehet. Ha mindig csak szegénységünket és az államsegély felemelését fogjuk emlegetni, ez által könnyen hamis feltevésekre is adunk okot, mintha az egész mozgalom csak a pénz érdekében indult meg. Nekünk magasabb szempontból kell a kérdést felfognunk. Itt nem annyira pénzről és dotáczióról, mint inkább örökérvényű nagy elvek megvalósításáról van szó, mely elveknek szerencsés megvalósítása esetén önkényt következnék az anyagi kórdós megoldása is. Itt nem önző jogtalan követelésről, nem is a r. kath. egyházi czélokra szolgáló vagyon elvételéről vagy kapzsi megosztásáról, hanem a mult századok mostoha viszonyaiból történelmileg kifejlődött oly jogtalanságok és igaztalanságok alkotmányos megszüntetéséről van szó, melyek a jogegyenlőség ós viszonosság elveivel homlokegyenest ellenkeznek, az egyenlőtlen terhek viselését tűrhetetlenné teszik, s épen azért veszélyeztetik az ország lakosságának bókéjót és nyugalmát. Örök dicsőségét fogja képezni Deák Ferencznek az a legutolsó beszédje, melyet 1873-ban tehát 30 évvel ezelőtt tartott a magyar parlamentben és melyben nagy vonásokban ezen kérdés megoldásának módozataira is kiterjeszkedett. Ő, a r. katholikus szabadelvű államférfiú, a ki a szóban levő törvény meghozatalának egyik főtónyezője volt, élte alkonyán is ő figyelmeztetett bennünket a kérdés nagy jelentőségére, de egyúttal az egyenetlenségből eredő veszedelemre is. Szivemből óhajtom, hogy midőn az 1848 : XX. t.-cz. végrehajtása felett komolyan fogunk tanácskozni, azt azon higgadtsággal és bölcseséggel tegyük, melyet a tárgy nagy hordereje és sikere megkíván. Zsilinszky Mihály. A nagy népességű református gyülekezetek rendezése, illetőleg külön parokhiákra osztása, esetleg önálló egyházközségekké alakulása. (Folytatás és vége.) Hasonló eljárást igénylünk és várunk a népesség sorában harmadik ref. egyházi gyülekezetünktől t. i. a hódmezővásárhelyitől is, azon észrevétellel, hogy igénytelen véleményem szerint az önállólag szervezendő külön egyházközségek alakításához egyik kitűnő léikészének az egyháztanács hozzájárulásával megjelent tapintatos és részletes javaslatában kontemptált 3000 főnyi létszám legalább is 5000-re volna felemelendő, mert még így is igen sokba fogna kerülni a szükséges külön templomok, parokiális épületek és lelkészségek előállítása s állandó fentartása, a mit én részemről konventi esetleg állami segély nélkül a mostani egyházi adó emelésének s minden egyéb egyénileg kötelező kirovásoknak kizárásával — mint a javaslat 3-ik pontja feltételezi — eszközölhetőnek nem is tartok. Adja Isten, hogy a hódmezővásárhelyi református törzsökös anyaegyház tervezett szervezkedése sikerülvén, köznépének egységbontó szoczializmusa és többféle szektáskodása gyökeresen kiirtassók. A mi végre a debreczeni egyháztanács által tervezett azon megoldási módozatot illeti, hogy ezen egységileg túlnépes gyülekezet a jelenlegi egyházmegyei kötelékből kivonva külön egyházmegyévé alakuljon, ezen kibontakozást ugyan elfogadhatónak tartom, oly megtoldással azonban, hogy az ekkép alakítandó új egyházmegyéhez a vele szomszédos vagy hozzá közel fekvő apróbb anya- és leányegyházak is hozzá csatoltassanak s az egyházmegye ne tisztán Debreczenből álljon. Ellenben a Szinay-féle oly értelmű indítványt, hogy valamint a debreczeni, úgy a többi — például 15000 léleknél népesebb -— úgynevezett nagy egyházak is a felettes egyházkerületekkel szemben azon viszonyba lépjenek, a melyben most az egyházkerületek irányában az egyházmegyék állanak, részemről nem helyeslem, s a már több százados gyakorlattal helyesnek és czélszerűnek bizonyult egyházmegyei intézmény és rendszer mellőzésével, illetőleg kikerülésével közvetlenül az egyházkerületi hatóság alá helyezkedést okszerűnek nem tartom, hanem egyházi törvényeinknek az egyházmegyékre vonatkozó 34—42. szakaszait, s azoknak érvényét az esetleg külön és önálló egyházakra átalakítandó összes nagy gyülekezetekre is szigorúan alkalmazandónak vélem. Egyéni nézetem és meggyőződésem szerint szükséges az egyházmegyei intézménynek és szervezetnek kivétel nélküli fentartása s az egyházmegyéknek mint első-, illetőleg másodfokú közigazgatási s bíráskodási hatóságoknak alkalmazása annál inkább, mert volt idő, jelesül az egész 17-ik század, melyben s különösen a nálunk protestánsoknál szomorú emlékezetben levő kegyetlen hitüldözések azon századvégi korában a tiszáninneni vármegyék úgynevezett szenioráiusait püspök nélkül kormányozták az egyes esperesek, a nyomorgatott egyházakat ők tartották össze s velők — ha kellett — együtt bujdokoltak. Azt tartom, hogy az úgynevezett nagy egyházak nem vehetők egyenlő szabály és elbánás alá sem a rend. tanácsú, sem az országos törvényhatóságot képező hazai nagyobb városaink közigazgatási szervezetével, s így közvetlenül sem a püspökök, sem az egyházkerületek hatósága alatt nem állhatnak. Egyenlőségnek és egyöntetűségnek kell lenni az egyházi közigazgatás, kormányzás és bíráskodás rendszerében. Lehet, hogy a debreczeni egyházközség gazdasági elnökének a zsinati bizottság elé terjesztett indítványánál az egyházmegyei hatóság kötelékéből kivont s közvet-75*