Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-14 / 37. szám

lenül püspöki vizsgálat alatt álló erdélyi egyházakra irányult a figyelme, melyek közt még 1000 lélekszámmal sem bíró csekély egyházak is találtatnak. Ezen az egyházi törvényeink 8-ik §-ában foglalt s egyelőre fenhagyott, kivételes erdélyi intézmények közé tartozó említett helyzet azonban még az anyaországtól el­szakadt régi Erdélynek független államisága idejéből szár­mazván, szerény véleményem szerint olyan különös okok­nak tulajdonítandó, melyek a hajdan fennállott személyi ós dologi viszonyokból s főleg helyi körülményekből fej­lődtek ki. Ezen kivételes helyzet azonban — ha ugyan még fennáll — most már annyival inkább eltörlendő, s az illető 9 egyházközség is a megfelelő egyházmegyei kötelékbe szintén beillesztendő, mert bizonyára az erdélyi ref. püspök is — épen úgy, mint a többiek — elhalmozva lévén egyéb hivatalos teendőivel, s neki a nagy terjedelmű és szórványos erdélyi egyházkerület kormányzása elég gondot adván, a jelzett kivételes 9 egyház vizsgálatát közvetlenül saját személyében czél­szerűen és alaposan alig gyakorolhatja. A mik a Szinay-féle indítványban a hatalmas és fényes, de egyszersmind nagyon is kényes debreczeni egyház féltékenyen őrzött több százados egységének ellenszenves felbontásával s a szétforgácsolásnak neve­zett alkatrészekre osztást állítólag lehetetlenné tevő nehézségekről és akadályokról felhozatnak, azok szerin­tem részint nem állanak, részint nagyon is túlzólag van­nak felállítva. Ugyanis az egyházi anyakönyvezés, melynek most már az állami kötelező anyakönyvezés mellett csekély jelentősége van, s mely csak házi használatra szolgál, kétségtelenül sokkal kevesebb fáradsággal s időveszte­séggel járna az elkülönítendő egyházrészekben, mint a nagy tömegű egységes czentrumban, s ugyanez áll ter­mészetesen az egyes egyháztagoknak az anyakönyvezés­sel kapcsolatos nyilvántartásáról is. Jóllehet az egyházi nyilvántartás hasonlíthatlanul több nehézséggel, időveszteséggel és költséggel van egybekapcsolva a Debreczennél több mint tízszerte né­pesebb fővárosban, mind e mellett a budapesti túlnépes ref. egyház saját tagjainak egyéni nyilvántartását már csaknem teljesen rendbe hozta, felhasználván az utolsó állami népszámlálás hiteles adatait is. A debreczeni ref. gyülekezetnek ház- ós földtulaj­donos s állandó ipari, kereskedelmi és gyári üzlethelyi­ségekkel biró tagjai a budapesti ref. anyaegyház hasonló néposztályú a hitvallásos névsorban gyéren található tagjainál sokkal nagyobb százalékát teszik a fizető egy­háztagoknak, s a budapesti egyházban sokszorosan na­gyobb a csak nehezen kinyomozható és nyilvántartható önálló üzlettel nem biró szegény kézművesek, gyári, ipari és kereskedelmi munkások ós napszámosok tömege, mint a debreczeni egyházban, hol a jelentékeny értel­miség személyzete ós lakása is közönségesen ismeretes. Nincs és nem lehet tehát oly nagy akadálya az egyháztagok nyilvántartásának Debreczenben az állító­lagos, tömeges lakváltoztatás, mint ez Budapesten tényleg előfordul, s az ide-oda való, debreczeni költözködés el­enyészőleg csekély a budapestihez képest, de különben is úgy vélem, hogy Debreczenben a kis bérlakásoknál sincs évnegyedes felmondás és költözködés, míg Buda­pesten főleg az igen nagy számú egyszobás lakásoknál, hol még a hetenkénti ágybérlet is gyakori, az évnegye­denkinti lakváltoztatás és költözködés oly sűrű, hogy a szegényebb sorsú egyháztagok gyakran váltakozó la­kásainak ellenőrzését s nyilvántartását szerfelett meg­nehezíti. Az egyházi anyakönyvezés s ezzel kapcsolatos nyilvántartás alapossága és tökéletessége különösen a születések és esketések tekintetében nem is a nagy gyülekezetek egységességétől, hanem a szülök és új háza­sok egyháziasságától s vallásos érzületétől függ, ha és a mennyiben t. i. azok újszülött gyermekeiket megkeresz­teltetik, s az új házaspárok az egyházi esketést s a polgárilag megkötött házasságok templomi megáldását el nem mulasztják. A debreczeni egyház templomainak, iskoláinak, hivatalos épületeinek czélszerű beosztása, minthogy ezek különben sem csoportosan ós tömegesen feküsznek a város egy részében, nem mondható jóakarat mellett is lehetetlennek; a mi pedig az egyéb használatra szolgáló egyházi belső és külső ingatlanokat, az egyházi közpénz­tárt s az egyház által kezelt alapítványokat, hagyomá­nyokat illeti Í- ezekre nézve a tervezett egyházi rendez­kedésnél nem épen szükséges és nem is mellőzhetlen a ténylegos osztály, mert mindezek megmaradhatnak közös és osztatlan állapotban, s csak a jövedelem lenne népszámú arányban megosztandó az alakulandó külön egyházak közt, a vagyonkezelés pedig továbbra is jelen központi állapotában fentartható lenne, s azt az egyes önálló egyházközségek felváltva bizonyos megállapított sorban és meghatározott évekként gyakorolhatnák. A gyülekezeti, illetőleg egyházi egység, melyre az indítvány a legfőbb súlyt fekteti, valamint a felettes egyházi hatóságok, s az állami közigazgatási közegek, úgy különösen a városi tanács és törvényhatósági bizott­ság irányában is megmaradhatna minden a helybeli összes ref. egyházakat közösen érdeklő ügyekben és kérdésekben, mert azokban egységes jogi személykép sze­repelne a helybeli ref. egyházak összesége, illetőleg egyeteme. Nem körlelkészekre s fiók-presbyteriumokra van tehát szüksége a nagytömegű és hatalmas debreczeni ref. gyülekezetnek, hanem külön templomokkal, paró­kiális épületekkel, iskolákkal, egymástól független állású lelkészségekkel s külön presbyteriumokkal ellátva szer­vezendő önálló kisebb egyházközségekre, melyek czél­szerűség szempontjából a közelében fekvő több ref. egyházközségekkel csatlakozva egy új egyházmegyévé alakulnának s törvényeink értelmében közvetlenül espe­resi gondos felügyelet alatt állva, bizonyára jobban megizmosodnának s virágzóbb állapotra jutnának, miiu

Next

/
Oldalképek
Tartalom