Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-31 / 35. szám

nem tiszta cromwelli. Állásának súlyát felhasználandó, határozottan végzett a királylyal; ez által akarta hazáját a klérus és az igazságszolgáltatás embereinek túlkapásaitól megmenteni, a kik még a vallásszabadság árán is hajlandóknak mutatkoztak I. Károlylyal egyesülni. Kivette a király t a parlament kezéből, a ki mint nyilt ellentét állott hadsereg és parlament között. Nem a királyság vagy a parlament forgott még kérdésben, hanem Cromwell a királyt erős elszántsággal a hadsereg akarata ellenére is meg akarta menteni és daczára, hogy a hadsereg őt árulással vádolta, meg is mentette volna a királyságot, ha I. Károly esküszegése nem jut tudomására. Ismét a kényszerítő önvédelem vezette őt egy nagy elhatározásra. Nemcsak megbuktatta a királyt, hanem teljesítette is a hadsereg kívánságát, hogy mint hazaárulót kivégezzék. A király feje lehullt, a felsőház feloszlattatott; egyidejűleg azonban a hadseregnek katonai hatalma mellett politikai térfoglalása is növekedett, erős és eleven mozgalmat támasztott. Cromwell érezte, hogy állása ezáltal megerősödött; katonái körülrajongták, sorsa összeszövődött a hadseregével. A hadsereg és a parlament közötti iir egyre tátongóbb lett, a kettő a hatalomért egyformán folytatott küzdelemben nem állhatott fenn egymás mellett, az egyiknek tágítani kellett. De a küzdelem kimenetele még nagyon is bizonytalan volt. A parlament megkisérlette a hadsereg létszámának csökkentését, ez megtagadta a parlamentnek az engedelmességet. Ekkor következtek csak a tulajdonképéni cromwelli hadjáratok, a prestoni, wigan-warringtoni ütközetek, a skócziai betörés és Skótország meghódítása, áthatolás a Fortli-öblön, az inverkeithingi és worcesteri ütközetek és ezekkel együtt Ir- és Skótország elfoglalása. A katonai hatalom úgy szerepelt, mint a rend visszaállítój a, a lelkiismereti szabadság őrizője és a három királyság egyesítője. A parlament ismét kísérletet tett, hogy a hadsereg létszámát csökkentse és Cromwelltől elidegenítse. így újult fel megint a hatalmi kérdés. A parlamentnek a papsággal és a jogrend képviselőivel tervbe vett egyesítése a kivívott eredmények megsemmisítésével fenyegetőzött. Most állott Cromwell egész erővel a küzdelem élére és vette kezébe annak vezetését, A hadsereg ügyét magáévá tette, a parlamentet meg szétkergette. És ez ismét nagy horderejű ténykedés volt: a katonai hatalom magához ragadta a polgári hatalmat, a hadsereg politikai, vallási és katonai testület volt egy^személyben, egy szekta, az összes szabadeszmék zászlóvivője. Ez eszmék folyományaként a vallási, politikai és társadalmi pártok követelményei egyre radikálisabb alakban jutottak kifejezésre. Elsőben a hit volt a mozgalom indítéka, később csatlakozott hozzá a kormányforma kérdése és végül a szocziális kérdés. A kis parlamentben a szocziális párt a társadalmi válaszfalak teljes ledöntésével, birtokfelosztással, a papság és a jogrend képviselőinek teljes megsemmisítésével fenyegetett. Ekkor ismét Cromwell volt az, a ki egy hatalmas gondolat megragadásával és gyakorlati megvalósításával megmentette a közérdeket. A kis parlamentet feloszlatta, a saját pártját féken tartotta ós az ellenszegülni készülő hadsereget engedelmességre szorította. A vallásszabadság mellett a vagyonbiztonság őréül lépett fel s ekkor és ebben nyert életet második, nagy politikai elve. A közvetítő-politika embereit (levellers) lehetetlenné tette, a papi és jogrend képviselőit ugyanazon hadsereg biztos oltalma alá állította, a mely a hosszú parlamentben őket minden hatalmi befolyástól megakarta fosztani. Cromwell a második protektorátus ideje alatt teljhatalmú úr lett; korlátlanul uralkodott, benne összpontosult a főhatalom befelé és kifelé. Az egykori nemes földbirtokos szövetségét koronás fők keresték, Cromwell legyőzött minden akadályt, a mely a nem bíborban szülöttek előhaladását gátolja. De azért a királyi czímet nem vette fel; az akart maradni, a mi addig is volt: „egy diadalmas hadsereg vezére, a ki a polgári hatalmat a katonáinak alárendelte". Ez ismét nagy elhatározás. Mint politikai, úgy katonai magatartása is azt a nagy, elhatározott lelket mutatja, valahányszor a cselekvés órája elérkezett. Felsorolt határozatai közül több ép úgy katonai, mint politikai természetű; a teljesség okáért azonban említsük fel, hogy csatamezőn válságos helyzetből mindig a helyes pillanatban alkalmazott elszántsággal menekült ki és hogy győzelmeit főképen gyorsaságának, soha meg nem rettenő természetes bátorságának, nyugodt ítéletének és merészségének köszönheti. Királypárti, anglikán, róm. katholikus és szocziális szövetségek elleni küzdelmeivel ismét Cromwell volt az, a ki Nagy-Britannia politikáját széles és tartós, a világuralmat előkészítő alapokra fektette; Angol-,- Skót- és Írországot nemzetileg egyesíteni törekedett és a ki a három országot azonos szempontok szerint vezette. Az íreket és skótokat is, bár szabálytalanul, ő vitte be először az angol parlamentbe. Hoenig Frigyes után (Vége köv.) Molnár János. BELFÖLD. Zelenka Pál ág1

, hitv. ev. püspök az 1848 : XX. törvényezikkről. Nagyjelentőségű és érdekes kijelentéseket tartalmaz az a hatalmas évi jelentés, melyet a Miskolczon most lefolyt egyházkerületi közgyűlésen Zelenka Pál ág. hitv. ev. püspök terjesztett elő. Zelenka Pál püspök volt az, a ki még 1891-ben újra megindította az 1848. évi XX. törvényczikk végrehajtása érdekében a mozgalmat, javaslatot terjesztvén a zsinat elé. Sajnálatos, hogy Zelenka Pál indítványa már 1891-ben nem keltett oly mozgalmat, a mint a nagyfontosságú kérdés megérdemelte volna. Ez esetben már messze tartanánk. Wekerle Ígéretet tett ugyan annak idején Zelenka Pál püspöknek, az Ígéreten azonban Wekerle egyo.ldalulag túltette magát. Az 1848- évi XX.