Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-31 / 35. szám

jótékony intézmény! S inost midőn ezen egyesület és ezen jótékony intézmények megteremtője s bámulatos energiával idáig fejlesztője: a nagynevű Féterfy Sándor az elnökségtől és a vezetőségtől megvált: előbbi kívánságunk kapcsán még azt is óhajtjuk, hogy az ö jelleme legyen az egész tanítóság jelleme! Ne feledjük soha mi tanítók és hazánk közoktatásügyének szolgálatában állók: mivel tartozunk e jellemnek az iskolához ós a tanügyhöz való hűségben, a kultura iránti szeretetben, a humanizmus gyakorlásában s mindenek fölött a kartársak iránti kötelességérzetben és áldozatkészségben ! (Sepsi-Szentgyörgy.) Benke István, ev. ref. főgimn. tanár. TÁRCZA. Cromwell Olivér. Mikor 1899. november 14-én Cromwell első szobrát Londonban, a parlamenti kápolna nyugati oldala mellett fekvő téren leleplezték, Lord Roseberry, az ünnepi szónok méltán jegyezte meg és nem minden él nélkül, hogy a kegyeletnek és elismerésnek ilyen megnyilatkozása örömöt igen, de dicsekvést, büszkeséget épen nem támaszthat, mert Cormwellnek már jóval elébb kellett volna szobrot emelni. Valóban, hogy Carlyle szavaival éljünk, a nagy angol forradalom puritánjainak emlékét, egyiket a másik után, leszedték a bitófáról. Csak Cromwellnek nem akadt védelmezője. Elismerték, hogy ügyes, rendkivüli tehetségű, bátor ember, de azt mondották róla, hogy áruló; önző becsvágy, becstelenség, kétkulacsosság lakoztak benne, ádáz, durva, alakoskodó Tartuffe volt, a ki az alkotmányos szabadságért folytatott nemes küzdelmet a maga előnyére használta ki és így tovább. Kétszáz év lefolyása és egy Carlyle hatalmas elméjének tisztánlátása kellett, hogy Cromwell egyénisége is, mint a puritán Eliot, Hampden és Pym-é, tárgyilagos világításban tűnjék fel előttünk. De még Carlyle „On heroes" czímű örökbecsű művének megjelenése után is sokáig függött Cromwell az elítélés bitófáján; Guizot, Ranke már megértik történelmi nagyságát, de még 1886-ban is méltán mondhatta egyik legrokonszenvesebb életirója: „Olivér Cromwell ist in den besten Kreisen terra incognita".1 Némi szolgálatot vélek tenni az angol puritanizmus története iránt érdeklődő közönségnek, a midőn Cromwell rövid jellemrajzát Hoenig nagy terjedelmű és valóban becses munkája után itt közzéteszem. Reménylem, lesz még alkalmam a nagy puritán életének egyes kimagasló fázisait is, melyeket eddig nagy részben a gyűlölség és a harag örökített meg. úgy szemléltem, a mint azok tényleg végbementek, s a mint azokat a történelem helyes felfogásával szemlélnünk, megítélnünk és a történeti folyamat keretébe beilleszteni tudnunk egyedül » Fritz Hoenig: Olivér Cromwell. 3 Bde. Berlin, 1887. helyes és Cromwell egyéniségének nagy mértékéhez, vitágtörténelmi jelentőségéhez egyedül illő és méltányos. Cromwell egyike a történelem legsajátosabb jelenségeinek; egész valójában históriai egyéniség. És ha ellenfeleit igazságosan ítéljük meg, feladatának nehézségét, hatalmas, mélyenjáró elméjének nagyságát, egyéniségének értékét csak növelheti az a körülmény, hogy a kor, melyben élt és működött, tele volt nagy ellentétekkel, vallási, politikai ós társadalmi eszményekkel és sem nagy jellemeknek, sem kiváló tehetségeknek nem volt szűkében. Az angol forradalomból nőttek ki a legnagyobb modern politikai és társadalmi törekvések és a franczia forradalom csak sokkal később próbálta meg a gyakorlati államéletbe átvinni azon elméleteket, a melyeket az angolok már a nagy forradalom idején igyekeztek megvalósítani. Azt mondhatnánk, hogy a franczia forradalom az angol forradalomnak theoriáit bizonyos mértékben meggyökereztette a szárazföldön; csakhogy míg Cromwell mindent megtett az iránt, hogy a vallási és politikai forradalom társadalmivá ne alakuljon, addig a franczia forradalom eredetében és lefolyásában határozottan szocziális. Cromwell működését, jellemét és életfelfogását csupán leveleiből, beszédeiből, alkalmi kijelentéseiből és alapelveiből tüntetni fel és megítélni, czéltévesztett eljárás lenne. Mindezt összevéve is még mindig hiányos képet nyernénk annak daczára, hogy Cromwell nyilvános szerepléseinél mindig egyes olyan elvekre támaszkodott, melyek előtte szentek voltak, s a melyekből makulányit sem engedett. Inkább feláldozta a hosszú, nyilvános életpályán társait, barátait és bizalmas embereit, még családját is, inkább pártokat és parlamenteket oszlatott fel, semhogy a mindig irányt változtató és egyre újabb eszméket hangoztató pártmozgalmak valamelyikéhez csatlakozzék és elhagyja azt az irányt, a melyet úgy ismert és pártfogolt, mint hazájának, nemzetének boldogságra vezérlőjét, így lett Cromwell egy oldalról vezére a forradalomnak, más oldalról pedig megakadályozója a legszentebb meggyőződése szerint káros következményeknek. Romboló és alkotó egy személyben; gondolkodásának konzervatív iránya sohasem tűnik el egészen, sőt életének utolsó éveiben mindig erősebben jelentkezik. Egy felvilágosodott despota volt, mondhatnánk, a ki sokszor ténykedett demokratikus^szellemben, a mint azt például a porosz egyeduralkodóknál észlelhetjük. Mint a hatalmi állás legfőbb birtokosának létfeltételei voltak: szilárd, meg nem másítható meggyőződése, hivatottságának erős érzete és az a bizonyosság, hogy legbonyolultabb helyzetből is talál kibontakozást; az eszköz pedig, melylyel a hatalom polczára emelkedett és azt később megtartotta: a feltétlen uralkodás minden kényuralomnak ultima ratió-ja, a fegyveres sereg felett. A honnan az olvasó maga-magának ítéletet alkothat, Cromwell leveleiből, beszédeiből, proklamáczióiból és rendeleteiből a legfontosabbak vagy teljességükben, vagy kivonatolva, már nyilvánosságra jutottak; de őt