Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-31 / 35. szám

Hallgatóságuknak a száma felényire, sőt még kevesebbre csökkent. Jelentőségük, fontosságuk, szerepük egyre inkább alábbszállott a viszonyokkal kevésbbé ismerős nagy közönség előtt. Nem egynek tényleg el is kellett pusztulnia. Némelyikük pedig igazán csupán a szent ügy odaadó szeretete által sugallott ihletnek s önfeláldozásra kész buzgóságnak köszönhette fenmaradását. Történt pedig az épen akkor, a mikor az 1874-ik évi szervezés fokozottabb követelményekkel lépett fel az összes jogakadémiákkal szemben, mikor az a tanfolyamoknak és a tanári székeknek számát növelte s az előadandó tantárgyak sorát is szaporította. Ezek az évek voltak a hazai jogakadémiák életében a legszomorúbb, a legkétségbeejtőbb esztendők. Azonban az éremnek másik oldalakópen, egyszerre mind jobban előtűntek azok a visszásságok, a melyeket ez az új rendszer szükségképen magával hozott. A fővárosi egyetem jog- és államtudományi karán oly óriási túlnépesség állott elő, hogy az a tanítás és tanulás komolyságát, sőt talán lehetőségét is, veszélyeztetni kezdte. Nem az egyetemi előadásokra, hanem pusztán a vizsgálatokra fordult az egyetem működésének egész súlya, egy-egy tanárnál annyi hallgató iratkozott be, hogy a beirottak fele se férhetett el a legnagyobb előadói termekben. A mit meg akartak akadályozni, hogy t. i. az ifjúság ne toluljon oly nagy mértékben a jogi pályára, azt épen előmozdították, mert az ifjúság szorgalmát semmi ellenőrzés alá nem vonó egyetemen az iijuságnak, mellékkeresetekből való megélhetését nagyobb mértékben biztosító fővárosban mind jobban szaporodott a jogot nem hallgató „joghallgatók" száma. S maga a tudori szigorlat is, a melyet úgy állítottak oda, mint a jogász-képzés legfőbb és legcsalhatatlanabb betetőzését ós biztosítékát: egy egyszerű államvizsgálatnak a színvonalára szállott alá. Pár vonással ecsetelve : ez volt tehát az a szánalmas helyzet, a melybe jogakadémiánk és általában jogi oktatásunk ügyei jutottak. Hogy ezt a szánalmas helyzetet leginkább protestáns jogakadémiáink sinlették meg: az nem igényel bővebb bizonyítást, hiszen — ha egyebet nem is említünk — a protestánsok közmondásos „szegénysége" ezekre nézve tette a lehető legnehezebben elviselhetővé a helyzetet. De, becsületükre legyen mondva ezeknek a protestáns jogakadémiáknak, ezek — bár jövőjükön aggódó gonddal, minden igyekezetükkel azon voltak, hogy lelkiismeretes és komoly munkával, a reájok bizott feladatok hiv teljesítésével: kitartóan megküzdjenek ezekkel az áramlatokkal, melyeknek hullámai első sorban ellenük voltak irányozva. A szegény, de becsületes ember nyíltságával és elszántságával küzdöttek egyházszervezetük szempontjából is annyira fontos jogakadémiákért. Nemes önérzettel mutattak reá szép multjukra, mely nemcsak vallásfelekezetük érdekeinek, de mindenekfölött az édes haza érdekeinek előmozdítása körül kifejtett lelkes tevékenységnek képezi történetét s bizva a jó ügy szükségszerű diadalában: nem adták fel a dicsőséges lobogót, hanem egyre magasabbra igyekeztek emelni azt. És a nagy közönség hangulata egyszerre csak kezdett megváltozni. Mintegy varázsütésre, mind jobban kezdett általánosulni az a nézet, hogy ez nem tarthat így tovább. Hogy a tudomány ós a hazafiság e védőbástyáira a jogakadémiákra mellőzhetetlenül szükségünk van ezután is. Hogy meg kell szüntetnünk a fővárosi egyetem jogi karán a tanszabadságnak ama kinövéseit, melyek egyértelműek a „nem tanulás szabadságáéval. Gróf Csáky Albin miniszteré és dr. Berzeviczy Albert akkori államtitkáré az érdem, hogy először méltatták figyelemre a nagy közönségnek ezt a lassan megváltozott nézetét. Ennek az alapján jött létre az a törvénytervezet, a melyet Csáky miniszter az egységes jogi államvizsgálatok tárgyában tényleg be is nyújtott és a mely már egyenesen felakarta karolni a jogakadémiákat s közöttük — természetesen — a protestáns jogakadémiákat is. Akármi legyen is a mai időben napirenden levő reformtörekvéseknek az eredményük: annyi bizonyos, hogy örök elismerés illeti az említetteket ezért a fontos lépésükért ! Ennek a lépésnek lelkes követője mostan hazánk kiváló vallás- és közoktatásügyi minisztere: Wlassics Gyula is. Az ő két törvénytervezete az egységes jogi állam vizsgálatok tekintetében, ugyanazon az állásponton áll, mint a Csáky-féle javaslat s alapgondolata semmi más, mint az, hogy a jogakadémiákra határozottan szükség van, s hogy ezeket fejleszteni, felvirágoztatni, megszilárdítani : mellőzhetetlen fontos feladat 1 Az az erély, az a határozottság, a melylyel ő nem egy oldalról jött s valóban nem egy méltatlan támadás daczára is tervének keresztülvitele mellett kitart: reményt ad arra, hogy elvalahára csakugyan bekövetkezik a jogakadémiáknak, s közöttük a protestáns jakadémiáknak is felvirágozásuk. Hiszen oly szépen mondotta azt ez év májusában (28-án) a főrendiházban, hogy: „Az én egész kultur-politikám főtörekvése az, hogy minél inkább erősítsük meg a vidéki városokat! És e tekintetben nem hagyom magamat eltántorítani semmi megrettentéssel és semmiféle áramlat által, a mely a jelenleg közkézen levő jogi oktatásról szóló törvényjavaslat alkalmából bizonyos irányban, a budapesti jogászkörök egy részében keletkezett. Én ahhoz szigorúan ragaszkodom, én azt a törvényhozás elé viszem, mert igen is azt akarom, hogy a vidéki városok valóban versenyképesekké váljanak". Nemcsak, hogy nincs okunk kételkedni e szavak őszinteségében, de az a határozott erély, a melyet a miniszter részéről általában, de különösen ebben az ügyben, egyébként is tapasztaltunk: teljes biztosítékot nyújt nekünk arra, hogy az Ő részéről valóban minden meg fog történni arra nézve, hogy ez a tervbe vett reform tényleg mielőbb életbe lépjen, és hogy mind azok a jelentékeny előnyök, a melyek ezzel bizonynyal