Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-19 / 3. szám
rozfcák, hogy a már megalkotott zsidó gyarmatosító bankot tovább fogják fejleszteni és egy zsidó nemzeti alapot teremtenek, a mely ha 208 ezer fontra felszaporodik, akkor Palesztinában és Szíriában földet vásárolnak rajta a kolonizálás czéljaira. * Római katli. szó a jezsuitákról. A Monthly Review októberi számában figyelemreméltó czikk jelent meg a jezsuitákról egy róm. kath. író tollából. Mr. Dell — az író — kijelenti, hogy kényszerítve érzi magát, hogy a rendtől eddigi bámulatát megvonja, még pedig a jezsuitáknál uralkodó félszeg erkölcsi irányzat miatt, így az „őszinteségről" való tanításukat szégyenletesnek találja, melylyel tényleg a hazudozás védői és terjesztői lettek. Egyébiránt a következő lesújtó ítéletet mondja róluk: „A jezsuita morális theologia nem arra törekszik, hogy az emberiséget a tiszta keresztyén erkölcsiségre segítse, hanem inkább maga is a roszul értett emberi morálhoz alkalmazkodik. A Jézus társasága botrányköve lett, nem a világ fiainak, — a mint kellett volna, — hanem a Krisztus egyháza tagjainak. ... Az egyházat gátolja és akadályozza nagy munkájában". íme, így ítél a jezsuitákról egy római katholikus ember, s ítélete, teljesen igaz. * Helyreigazítás. Az 1-ső szám 9. lap második hasábja felülről 6. és 7-ik sorában a „romlás" szó helyett romolás olvasandó. Felelős szerkesztő: Szőts Farkas. Főmunkatárs: Hamar István. RITKA ALKALOM kiváló magyar müveknek rendkívül leszállított áron való beszerzésére! RÁTH MÓR köztudomás szerint több mint négy évtizeden át száz és száz oly művel gazdagította irodalmunkat, melyekről a jó öreg Toldy Ferencz irodalmi kézikönyvében azt irja, hogy azok irodalomtörténetünk lei/fényesebb lapjain vannak megörökítve ! — A kiadót az aggkor árnyai nyugalomra és arra intik, hogy kiadói tevékenységét immár az elkeriilhetlen actuális és folytatólagos müvekre szorítsa. Elhatározta tehát kiadásai készleteinek tetemes és többnyire valóban elévületlen becsű részét tetemesen leszállított áron ajánlani fel a müveit könyvbarátoknak, kulturális, nép és más nyilvános könyvtáraknak, kaszinóknak, önképzőköröknek stb. -— Ezen müvek jegyzéke, mely a mai irodalmi túlproductio és hajsza áramlatában is méltó a könyvbarátok figyelmére, és mely számos, ünnepi ajándékokra alkalmas értékes műveket — első kiadásokban és oly fényes díszkötésekben, a minők a könyvpiaczra sohasem jutottak — is tartalmaz, komoly reflektánsoknak bérmentve rendelkezésére áll. — Ez alkalommal ajánlom a közönség pártfogásába KÖNYVKERESKEDÉSEMET is, melyet1857-ben, az absolutizmus legsötétebb germanizáló éveiben, annyi veszély és üldözés között, mint magyar nyelvű, de világirodalmi üzletet alapítottam. Ezen üzletem állandó szállítója a nagy országos központi és számos vidéki könyvtárnak, és az ország minden osztályú intelligencziájának.yó«/»am£ám£,bizalmával, sőt barátságával folyton dicsekedhetik. — Sok évi szívélyes viszony Páris, London, Kóma, Németország, úgy fővárosunk legelőkelőbb kiadóival, képessé teszi könyvkereskedésemet a mai nagy concurrentiával is megküzdeni, ide értve a bel- és külföldi antiquariusokat is, ilykép jó lélekkel biztosíthatom a t. közönséget, hogy minden irodalmi megbízás a le {/szolidabban, legjutdnyosabban és a legszigorúbb c , lelkiismeretességgel intéztetik el! \ RÁTH MÓR, Budapest, Haas-palota. HANGOS ANTAL papir-, iró-, rajz- és iskolai szerek raktára Budapest, IV., Kalvin-tér 5. (a ref. templommal szemben) A jánlja jól berendezett raktárát mindennemű ** bel- és külföldi ív- és tekercsrajzpapir, másolóvászon, franczia és német festék, tus, háromszög- és fejes vonalzókban, rajzeszköz, iskolai füzetek, ecsetek és építészeti nyomtatványokban. 3—52 ^^ Most jelent meg! ^^ & . = $ f Az egyházi, papi és tanítói * % * jövedelem szaporítása * * SZÉKI ÁKOS £ Irta: Ara bérmentes megküldéssel K. 1.20 Kapható: Hornyánszky Viktor — könyvkiadóhivatalában Budapest, V., Akadémia - utcza 4. 3-3 V an szerencsém a nt. lelkész urak figyelmét a következő legújabb egyházi művekre felhívni: SZ. KISS KÁROLY. Bibliai képek. 62 rövid és Ko1 népszerű bibliamagyarázat. 260 oldal ... . 5.— F. VARGA LAJjOS. Egyházi beszédek. (Minden alkalomra) I. kötet 3.— UGYANAZ. II. kötet. 232 oldal 3.60 MINDSZENTI IMRE. Krisztus minden mindenekben. Alkalmi és közönséges egyházi beszédek. III. kötet (I. 3-20, II. 2.80) / 3.— PETI LŐRINCZ. Egyházi beszédek. 232 oldal . 3.— PÉTERIT DÉNES. A Jézus asztalánál. Beszédek 3. „ „ Erzsébet királyné. Gyászbesz. —.40 „ „ A mi a vallásban változó és maradandó. (Ertekezés.)_ •. —.30 TOMPA M. Reliquiak I. Ünnepi egyházi beszédek 2.— „ „ II. Alkalmi és közöns. egyh. beszédek. (Költő életrajzával és arczképével] . 2.— A kritika valamennyiről egyhangúlag elismerő'eg és dicsérőleg nyilatkozott. Megrendelésnél legczélszerübb a kiválasztott müvek árát előre beküldeni postautalványon, a « mely esetben én azonnal bérmentesen küldöm a könyvet I)e kaphatók (20 kor -tói feljebb) részletfizetésre is, mely esetben azonban előbb megrendelő-lapot tessék kérni. Ujabban megjelent theologiai művekről szóló jegyzékemet bárkinek ingyen s bérmentve küldöm meg. Kókai Lajos, Budapest, Károly-u, 1. HORNYÁNSZKY VIKTOR CS ÉS KIR. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPÜSTEN.