Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-03 / 31. szám

hatjuk és nyitva hagyjuk a kérdést, hogy vájjon ezt a czélt a földi pályafutás közben éri-e el valaki, vagy talán egészen más létfeltételek között. Elég megállapítani azt, hogy keresztyén szempontból az emberiségnek Istentől rendelt hivatását, ennélfogva az isteni világigazgatás czélját, ez a két dolog képezi, a földnek az ember hatalma alá való helyezése és az Isten országa kiépítése. Haladunk-e ezen ezél felé ? A tizenkilenczedik század a természeti erők kihasználása tekintetében nagyon előre haladt. Ennélfogva hajlandók vagyunk hinni a külső kulturfejlődésben és hajlandók vagyunk ragyogó fantáziával rajzolni ki az emberi s ellem további hódításait. Nem akarjuk ezt kétségbe vonni, de meggondolandónak tártjuk, hogy az előre törekvő népek előhaladásáVal szemben másoknak határozott visszafejlődése tapasztalható. Még a külső kultura is helycserének van alávetve. Volt idő, mikor az a kultura az Eufrates és Nilus partjain pihent, azután Görögországban, majd Rómában szerzett magának otthont, jelenleg Európa nyugoti részén foglal helyet, meg az Oczeán túlsó részén, de senki sem tudná megmondani, hogy hova fog költözni a meszsze jövőben, mikor a vénülő Európa mindenütt a visszaesés nyomait mutatja. Általában elmondhatjuk, hogy ha elzüllenek is az egyes nemzetek, az a rész, a mivel azok a kulturfejlődéshez járultak, akkor is megmarad és új népek által új anyaggal szaporittatva örökségül marad a jövő nemzedéknek és ennyiben a vógczélt nem az egyes nemzetek közelítik meg, hanem ez az emberiség egészének van fentartva, a mely czél felé való közelítés ha megszakad is a hosszas nyugalom napjaiban, de azt teljesen megakadalyozni, vagy útjában feltartóztatni r.em lehet. Az emberiségnek mindig lesznek tudósai, felfedezői, hősei és utászai, a kik azt egy-egy lökéssel előbbre viszik. Másik kérdés az, hogy vájjon a kulturfejlődéssel karöltve jár-e az erkölcsi haladás is, vagyis, hogy a történeti fejlődós folytán érezhető-e az emberiség javulása? Az aranykorszakról szóló monda értelme az, hogy az emberiség erkölcsileg romlik Ha megöregszenek a nemzetek, ezek is ép úgy az ifjú korban keresik a boldogságot és békességet, mint az egyes emberek. Mindkettő merő csalódáson nyugszik. Hogy a természeti állapotban levő népek jobbak lennének a kulturnépeknél, ez csak olyan egészségtelen viszonyok között hihető, mint a milyet a franczia forradalom idejében találunk, azonban nehezen lehetne tényekkel igazolni. A vad embér, mint ilyen, nem lehet jobb, mint a nevelt ember, míg az kétségtelen, hogy a puszta külső kultura erkölcsi míveltség nélkül, a puszta tudás lelkiismeret nélkül, rettenetes lehet. Mi hiszünk az erkölcsi előhaladásban is. Bár tujdonkópen az egyes embernek mindig messze elölről kell kezdenie. Ez az erkölcsinek, mint szabadon választott akarathiánynak természetében fekszik. Azonban a közlelkiismeret, a melynek egyes ember akarva, nem akarva engedelmeskedik, mind inkább finomodik. A merő önkényuralom már nem ütheti fel a fejét, a rabszolgasággal együtt ez is lejárta magát, az emberiség a humánus és keresztyén gondolkodás elpusztithatlan birtokához jutott. A ki ma a rabszolgaságot be akarná hozni, csak rosz lelkiismerettel tehetné azt. A méltánytalanságot és lealacsonyítást, mit az előző idők természetesnek tartottak, a jelenkor elítéli. Es ez előhaladást jelent; hogy pedig ez az előhaladás Istennek az emberiséggel való tervezetének megfelel, legjobban kitetszik abból, hogy o folyton küld istenes embereket, a kiknek szava és élete a világot megfenyíti, a jókat buzdítja. Istennek országa jön és vele együtt győzedelmeskednek az Istennek tetsző hatalmak is az Isten ellenesek felett. A pogányság körében, melyre Furrer hivatkozik, mindenütt szélcsend és pusztulás észlelhető, ellenben a keresztyén gondolatok és a keresztyén hit győzedelmesen törnek előre, ezeké a jövő, a világ, még pedig akár velünk, akár ellenünk. Az embernek szüksége van egy reménységre. Még a kinek nincs is hite, még az is bízik az előhaladásban. Csakhogy Istennek munkássága nélkül ez a hit a levegőben függ. Mi nem lehetünk el ama bizonyosság nélkül, hogy az ember munkája nem hiábavaló, legalább a jó emberé nem, hogy ez a világ felett való uralom és a mi ennél több, az erkölcsi tökély ós közösség magasztos czélját szolgálja és eme czélnak nem tudunk más és jobb elnevezést adni, mint azt, hogy Istennek vezérlése alatt eljön Istennek országa. Dr. Schöll J. után Ruszkay Gyula. BELFÖLD. Lapszemle. A Debreczeni Prot. Lap f. évi 19. számában maga a szerkesztő, Eröss Lajos írt vezérczikket „A lelkész mint politikus" czím alatt, azt a nagyfontosságú és a mi magyar viszonyaink között igen gyakorlati vonatkozású kérdést fejtegetvén, hogy a lelkész, mint ilyen, mennyiben ós hogyan vehet részt a politikában. Helyesen megtéve a különbséget a politika czégóre alatt árult párt- vagy érdekpolitika és az örök eszmékért és czélokért küzdő igazi politika között, a kérdésre azt adja feleletül, hogy a keresztyénség lényegét és a saját hivatását értő lelkipásztor csak az utóbbi, az igazi értelemben vett politika szolgálatába adhatja magát, — a párt- vagy érdekpolitikától pedig óvakodnia kell. „A mi politikánk — mondja fejtegetései végén — legyen mindig az evangéliumi örök igazságok nevében érvényesítendő politika. Hirdessük az Isten igéjét, s ezzel vigyük be a lelkeket abba a másik politikába is, mely a lélek nélkül meghalt állat". — Sejtjük az okát, hogy miért vette újra tárgyalás alá Erőss Lajos ezt a témát. Az az ok is elegendő arra, hogy megtétetvén a különbség a politika és politika között, felállíttassanak a tilalomfák, a melyeken túl a prot. lelkipásztor politizálásának nem szabad terjeszkednie. De általában véve is jó megtenni a megkülönböztetést és felállítani a tilalomfákat, mert a párt- és érdekpolitika erősen benyomult egyházi életünkbe és sok olyan gyümölcsöt termett már, a melynek keserűségét napról napra jobban érezzük. Valóban itt van tehát az ideje, hogy ne csak egyéni, hanem egyházi közéletünkből is kiküszöböljük azt a politikát, a mely emberek vagy pártok érdekét szolgáltatja, s helyébe behozzuk azt, a melynek legfőbb elve a salvus ecclesiae 1 A lap ugyanezen és a következő (20.) száma közli dr. Hajnal István békésbánáti gondnok székfoglaló be-