Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-03 / 31. szám

tosságavan. Ha ez nem volna meg, akkor hijával volnánk annak az erőnek, a mely az embert a világ tudományos meghódítására ösztönzi. így azonban a nyomorúság megtanít okoskodni. A betegségek végtelen sokasága arra kényszerít, hogy nagy buzgalommal kutassuk a természetet ós keressük a testi élet véd- és gyógyszereit, a romboló természeti erők felkeltik az ember találékonysági szellemét, a felesleges népesség és éhínség arra késztet, hogy intenzivebb módon míveljük a talajt, vagy gyarmatokat telepítsünk távoli országokban, hogy azok a teriiletek is az ember hatalma alá jussanak. Ilyen szempontból már megpróbálták azt is, hogy cliesóneket zengjenek a nyomornak, mint az előhaladás kútforrásának, ha hogy ezen előhaladás el tudná felejtetni ama milliókat, a kik ezt a kényszerű előhaladást életök boldogságával fizetik meg. Ezek az emberek sejtelmük és akaratuk nélkül egy nagy ügy vértanúi. Nelkülözhetlen a rosz erkölcsi kiképeztetésiink érdekében is, hogy milyen nélkiilözhetlen. bizonyítja azok élete, a kiknek jól megy dolguk a földi világban és a kik ép azért hijával vannak az igazi mélységnek és teljes komolyságnak. Az ember szellemi nagysága semmikor sem tűnik inkább szembe, mint mikor olyanokat látunk, a kiket külsőleg legyűrnek a súlyos bajok, de a kik azíán bensőleg diadalmaskodnak. Ezek igazolják azt tényleg, hogy az ember nem puszta természeti lény és a mennyiben az emberek a szenvedések között még bátrabbakká és önzetlenebbekké válnak, megerősítik az apostol szavát, hogy a szomorúság a megigazulás gyümölcsét termi azoknak, a kik abban gyakorolják magokat. Bármily nagyoknak tűnjenek is fel előttünk a világkereskedelem hősei, de nem kisebbek ezeknél, sőt sokak életére nézve százszorta értékesebbek, a szenvedések hősei és az embernek fiát nem hiába nevezzük a szenvedések emberének. A gonosz létezésének ténye nem hogy megingatná ez isteni világigazgatásba vetett hitet, sőt megerősíti azt. Mert semmi más erkölcsi igazság nem áll szilárdabbul, mint az, hogy a gonosznak nincs maradandósága és ha megáll is, kénytelen a jónak szolgálni. Az. ördög valóban nem egyéb, mint egy része annak az erőnek, a mely mindig roszat akar és mindig jót mivel; van-e olyan hazugságon és családon épült emberi élet, mely soká fel tudná tartani magát? Mihelyt órájuk üt összeomlanak, mint a kártyavár. Példa erre harmadik Napoleon. Es a másnak ásott verembe hányszor nem esik bele a veremásó maga ? A gonosz nem győzedelmeskedik, de mégis nélkülözhetetlen, hogy aztán szabad elhatározással ragadjuk meg a jót, hogy aztán a jó győzedelmeskedik. A ki óhajtja azt, hogy az emberek erkölcsileg jó teremtmények legyenek, annak számításba kell vennie a rosz emberek lehetőségét is. Mert az ember csak azáltal lehet jóvá, ha tudatosan lemond a lehető roszról. Az ellenvetések fejtegetését tehát ezzel a tétellel zárjuk le : kétségtelen, hogy az isteni világigazgatás kérdésében sok rejtély van, azonban semmiféle rejtély nem fojthatja el azt a hitet, hogy a világban még a rosz és gonosz is az isteni világterv szolgálatában áll. De hát be lehet-e látni ebbe a világtervbe, vagy szerényebben szólva az Isten tervébe? Sokan próbálkoztak már ezzel a tudománynyal, azonban eltekintve a keresztyén vallástól, mely isteni kijelentésre hivatkozik, a sokféle feleletek egyike sem lett meggyőződéssé szélesebb körben és maradandó nyomokat egyik sem hagyott maga után. Lessing az emberiség nevelődéséről beszél. Lotze ennek nem mondott egyenesen ellent, de azt veti ellen, hogy a növendék nem marad ugyanaz, a ki volt, mennyiben az emberiség a jövő menő individuumok egész tömegéből van összeállítva. Ebben semmi garanezia nincsen arra nézve, hogy az elődök erkölcsi munkája javára válna az utódoknak is, hogy ezek az elődök, a kik előkészítették az erkölcsi eredést az utódok számára, nyernek-e valamit annak a bizonyos tökéletességnek a jövőben elérendő állapotából, Schleiermacher a legfőbb jóról szóló fejtegetésében a végczélt nógyfélekép határozta meg, úgy jelezte azt, mint aranykort, a mikor az ember győzelmesen fejezi be majd az uralom feletti harczot a természettel, mint örök békét, midőn az államok önkéntes szövetségben lesznek majd egymással, mint a tudás tökéletes állapotát ós végül mint földi értelemben vett mennyországot. Mi a magunk részéről arra a kísérletre szorítkozunk, a mely szerint a biblia Istennek az emberrel való tervét leírja és úgy találjuk, hogy ez kettős czélt állít fel. Már a teremtés leírásában ott találjuk ezt a tételt: hajtsátok a földet birodalmatok alá. Ezzel semmi egyéb nincsen jelezve, mint a kulturideál. A földet a talaj megmívelóse, az állatvilág megszelídítése, a természeti erők kikutatása és felhasználása által kell hatalmunkba kerítenünk. Temérdek munkáskéz által felosztva, a nemzedékek hosszú sorozata által újból meg újból megmívelve, itt mesterségesen öntözve, amott mesterségesen lecsapolva, az őserdők tenyészetét a hasznos növények ezer fajával helyettesítve utakkal, szeldelve, mindenütt felmérve és egyéni tulajdonná téve, a föld felületének egészen más alakot van hivatva adni az emberi kéz. A czél azzal lenne elérve, ha minden őserdő, minden sivatag és mocsárláp termő földdé alakíttatnék át. Ily módon kell az állatvilágot is megszelídíteni és az ember szolgálatába hajtani. Ez pedig azt teszi, hogy az embernek ki kell pusztítani az ártalmas, mérges és ragadozó állatokat, meg kell szelídíteni a szelidíthetőket, hasznára kell fordítani a földnek minden teremtményeit. Végül pedig, a mihez a jelenkor már nagyon közel van, szolgálatába kell hajtania a természeti erőket. Ez azonban fáradhatlan és beható természetvizsgálatot feltételez, vagyis föltételezi a tudományos felfedezések egész teljességét és a most még ismeretlenül veszteglő titokteljes erőknek megfigyelését. Valami óriási, igazán be nem látható feladat van tehát ebben az egyszerű tételben kifejezve az emberiség számára: „hajtsátok a földet birodalmatok alá". És mind e mellett is a keresztyénség távol áll attól, hogy a külső kulturát az egyedüli és legfőbb czélnak tekintse és hogy a kulturában való előhaladást a világtörténet érverésének tartsa. A keresztyén vallás ennélfogva magasabbra tartja a szellemi mívelődést az erkölcsi képzettséget és ez az eszme van már 'kifejezve az Isten országa fogalmában. Az egyes egyednek gyökeres átalakuláson kell általmennie, vagyis természeti lényből erkölcsileg szabad szeméfyiséggé kell lennie. Ennyiben tehát bár nem az összemberiség, -1

— hanem igenis, első helyen az egyes ember nevelésére törekszik. Hogy ezt elérje, a vallásos erkölcsi tudatot kell fejlesztenie. Kezdetben megelégszik a legegyszerűbb követelményekkel, később azonban mélyülni és szélesbülni kíván s arra törekszik, hogy az élet mind nagyobb területét helyezze erkölcsi megítélés alá s mind érzékenyebbé tegye a lelket a jó és rosz iránt. Ezen munka eredménye aztán a jog és erkölcs mezején mutatkozó különféle objektív rendezetekben ülepedik le. így alakulnak a család, az állam, az egyház és az emberiség nagy közösségei és ezek mindenikének szüksége van a megszellemesítésre, az erkölcsi átitatásra-. Ezt az egész fejlődést pedig, a mely által úgy az egyes ember életét, mint összes életét erkölcsi ós vallásos gondolatok és erők itatják át, az Isten országa eljövetelének mond-