Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-03 / 31. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Csepreghy-utcza 4. szám, a hová a kéziratok, az előfizetési pénzek, hirdetési díjak stb. intézendők. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SZŐTS FARKAS. Kiadja: SZŐTS FARKAS. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára : Félévre: 9 kor., egész évre: 18 korona. Egyes szám ára 40 fillér. TARTALOM. Vezérczikk: A scgédlelkész-hiány. Sárközi. — Tárcza: Van-e isteni világigazgatás? Ruszkay Gyula. — Belföld: Lapszemle. R—r 1—n. — Misszióügy: Egy falusi lelkész naplójából. Puskás János. — Külföld: Külföldi szemle. Dr. Szlávik Mátyás. — Régiség: A gömöri ág. h. ev. esperesség megalakulása és virágzása II. Rákóczy Ferencz felkelése alatt 1703—1711-ig. M. J. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Gyászrovat. — Különfélék. — Pályázatok — Hirdetések. A segédlelkész-hiány. E lapok hasábjain nem először jutnak nyilvánosságra oly czikkek, a melyek az újabb időben oly általánossá lett káplán-hiánynyal, az általa egyidejűleg létrehozott természetellenes helyzetekkel ós azon eszmékkel foglalkoznak, a melyeknek megvalósításában egyesek a tagadhatatlan veszedelem orvosszereit igyekeznek megadni. A kérdés fontossága azonban, a melylyel úgy az egyetemes egyház, mint az egyes gyülekezetek külső és belső érdekeihez viszonylik, bizonyára megérdemelte volna, hogy még nagyobb legyen körülötte az érdeklődés. Váratlan fordulatokra, a segédlelkészek számának meglepő szaporodására számítani, csak reménykedni, s a reménykedés ideje alatt pusztán kisegítő eszközöket ajánlgatni ós semmi posiliv intézkedést nem tenni, szelíden szólva: mulasztások netovábbja. Itt nem elég az egyesek részéről megnyilatkozó aggodalom, sem a meglevő veszedelem elhárítására ajánlott indítványok meghallgatása; itt az eddig még hallgató egyházi forumoknak kell a cselekvés színterére lépni, hogy az elsőrendű kérdés mielőbbi és alapos megoldása által gyorsan elháríttassék az a sok veszedelem, mely egyházainkat a káplán-hiány következtében fenyegeti. Ezelőtt 20—25 évvel e tekintetben egészen más viszonyok között volt legalább a mi dunamelléki ref. egyházkerületünk. Segédlelkész volt bőven, s okieves, néha jeles egyéniségek örülhettek, ha vagy egy hatvan forintos kápláni álláson megakadtak, míg sokan otthon húzódtak meg egy vagy két évig is hivatal nélkül. A kik elhelyezésért folyamodtak, nem ritkán olyan választ nyertek, mint egykor a juthi poéta-rektor: le is út, fel is út, kendnek káplánia nem jut! Ma pedig lelkész-képző intézeteink, a theol. akadémiák tanárai már úgyszólván a II. éves tanfolyamtól feljebb üres termekben prelegálnak, mert a felettes hatóság kénytelen a beiratkozott növendékeket exmittálni, hogy gyülekezeteink adminisztrálása és a hívek lelki szükséglete valahogyan kielégíttethessék. Hogy ez nem jól van így, azt mindenki tudja. Nem nyer teljes kielégítést az egyházak érdeke, de legnagyobb kárt vallunk abban, hogy theologusaink, egyházainknak leendő önállói részben nem részesülhetnek az elengedhetetlen oktatásban, részben önképzésüket kell elhanyagolniok, mert egy ós ugyanazon egyén, ugyanazon időben két vagy több rendkívül, egyenként is nehéz feladatot nem oldhat meg közmegelégedésre. Hiába erőltetjük a dolgot, nem lehet két Ürnak szolgálni egyszerre. En nem hiszem, hogy a káplán-hiány által létrejött veszedelmet, a vándor lelkészi állások szervezésével közmegelégedésre sikerülne elhárítani, mint azt e lap 27. számában vezérczikkíró elgondolta ós javasolta. Egyfelől azért, mivel reméljük, hogy ez a baj csak ideiglenes: másfelől személyi és mindenekfelett pénzügyi tekintetből. Mert ha lennének is egyesek, a kik minden nyugalmukat örömmel áldoznák fel az egyház érdekeért (és ebben senkisem kételkedik), miként illesztenénk be a vándor-lelkészségeket intézményszerűleg az egyházi szervezetbe, midőn az évről-évre kevesebb jövöclelmű országos közalap legfőbb kifejezett czélját, a szegény, nyomorult egyházak anyagi segélyezését sem tudja kielégítően szolgálni! Hol van tehát a baj gyökere? Mindenesetre ott, hogy a theológiai pálya a pályaválasztás előtt álló ifjúságnak nem nyújt sem erkölcsileg, sem anyagilag oly garancziákat a pályához fűzött reménység tekintetében, mint bármely más pálya, mely a mienkhez hasonló kvalifikácziót feltételez már a kiinduló pontnál. Megrontottuk önmagunk a theológiai pálya tekintélyét és elvettük vonzó