Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-06 / 27. szám

mellett. Nem elégedhet meg a materialisztikus világfelfogással, a mely nem akar semmi czélt és gondolatot felismerni a világban. A saját álláspontjából kiindulva, ezzel szemben, valamely pantheistikus világnézletnél lyukadhat ki, vagyis el kell fogadnia azt az elméletet, hogy a világban minden lélekkel van megtöltve, el kell fogadnia a nem személyesen ós tudatosan, de mégis bizonyos érdemszerűleg munkálkodó világ-szellem létezését. Önként értetik, hogy az egyes tények magyarázatául keresni fogja itt és ott a természeti okokat és alapokat, de ha az egészet szemügyre veszi, kénytelen beismerni, hogy abban valami ok, valami lelkiség van. Mi vezet már bennünket tovább? Mi kényszerít arra, hogy ne állapodjunk meg a lelkes világalap elfogadásánál, hanem ezen kiviil rámenjünk a személyes Isten elfogadására is? Egyszerűen az a tény, hogy mi személyes lények és erkölcsileg képesített egyének vagyunk. Joggal mondtuk azt, hogy az ember egy mikrokozmos, vagyis kis világ a nagy világban. Tükör a mi lelkünk, a melyben az egész világ képe meglátható. Magunkba öltjük a legnagyobb távolságot és a legkisebb előadást is képesek vagyunk észrevenni és utángondolni. Az ösztönéleten kiviil aztán ott vannak a mi tudatos akarathajlamaink, a melyek öntudatos tettek véghezvitelére képesítenek. És a belső folyamatok ezt a világát a kedves ós kedvetlen, az örvendetes és szomorú érzések soha meg nem szűnő folyamata szokta kisórni. Az egyéni öntudatba fogunk fel mindent ós a mennyire gazdag vagy szegény valakinek a lelki, benső élete, a gondolkodó: érző ós akaró ember a szerint válik egy olyan személyiséggé, a ki azt mondhatja magáról: én ez vagyok, ebben határozódik az én énem. Ha elfogadjuk azt, hogy Isten nem személyiség, akkor az ember tényleg magasabb teremtmény, mint ő. Mivel úgy ítéljük, hogy a tudatos élet magasabb, mint az öntudatlan élet, még ha az az öntudatlan élet a világ-lólek homályos létele lenne is. Akkor aztán az ember nemcsak kis Isten a világban, hanem alapjában véve ő benne él az Istenség egyedül, mennyiben Isten csak ő benne személyesül. De hát a személyiség nélküli erő képes-e személyiségeket teremteni? Nem áll-e az a tétel, hogy az okozatban semmi olyan nem jelentkezhet, ami megfelelő okon nem alapul ? Valóban előttünk visszatetszőnek látszik az, hogy ez a teljesen személyiség nélküli világ csak az emberben kapta volna meg a személyiség formáját. Még az okoskodás szempontjából is sokkal érthetőbb az a felfogás, hogy az emberi személyiség a maga részéről az isteninek csak mását képezi. Az a tény, hogy mi tudatos személyiségek vagyunk arra a végeredményre vezet, hogy Isten az igazi személyiség. (Vége köv.) Ruszkay Gyula. BELFÖLD. A pesti ref. egyházmegye egyházi értekezlete. A pesti ref. egyházmegye f. hó 2-án a szadai egyházban tartotta meg rendes évi egyházi értekezletét, a melyen egyéb dolgok megbeszélésén kívül kegyelettel adózott az egyházmegye néhai esperese, a mindenek által szeretett és becsült Szánthó János emlékezetének is. Ily kegyeletes czélja is lévén az értekezletnek, azt lehetett volna hinnünk, hogy mint a temetésen, úgy most, a megemlékezés alkalmával is, teljes száminál fog megjelenni az egyházmegye lelkészi kara. Ebben a hitünkben azonban csalódtunk, és pedig megvalljuk, eléggé fájdalmasan, a mennyiben a 37 főből álló lelkészi státusból (nem is számítva ide a pesti egyháznak 15 főből álló segédlelkész és katekheta karát), mindössze 14 lelkész és helyettes lelkész jelent meg, a kikhez csatlakozott még két theol. tanár, két katekheta és három világi férfiú. A lelkészek ily nagy számmal való távolmaradása egyátalán nem tett kellemes benyomást sem a jelenvoltakra, sem magára a szadai gyülekezetre. A távolmaradás okait nem keressük; de igen óhajtandó, hogy a mi most megtörtént, máskor ne ismétlődjék. Az értekezlet istentisztelettel vette kezdetét, délelőtt 10 órakor, s a harangok hívogató szavára elég szép számmal gyűltek össze a gyülekezet tagjai is. Örvendetes volt látni, hogy megjelent az egész presbitérium, s nemcsak az istentiszteleten vett részt, hanem jelen volt az értekezleten is. Az alkalmi szónokul felkért lelkész előre bejelentett akadályoztatása miatt nem jelenhetvén meg, helyette Péczel fiatal lelkésze, Arany Gusztáv prédikált, és feladatát minden tekintetben közmegelégedésre oldotta meg, igen szép és alkalmazott beszédet tartván a konkoly és a tiszta búza példázatáról. Istentisztelet végeztével a templomban nyilt meg az értekezlet Petri Elek theol. tanár, értekezleti elnök beszédével, a melyben azt hangoztatta, hogy bár sok a baj, mely bennünket körülvesz és igen nagy ellanyhulás látszik egyházi életünk terén, mindannak daczára is reménységgel tekint a jövőbe és nyugodt hittel várja dolgaink jobbrafordulását. A történelem hullámzatos fejlődés menetet mutat fel. Most épen a hullámvölgyben állunk, de eljön az emelkedés ideje is, csak ne veszítsük el bátorságunkat, hanem dolgozzunk híven, még fokozottabb erővel, mint tettük eddigelé. A távol maradt értekezleti jegyző helyett, a jegyzői toll vezetésére lokay István hatvani lelkészt kérvén fel, az új, egyházkerületileg is megerősített alapszabályok értelmében szervezkedett az értekezlet, elnökévé Petri Elek theol tanárt, társelnökévé pedig az egyházmegye új, buzgó esperesét, Módy Lajost választván meg. Egyszersmind elhatározta az értekezlet, hogy az alapszabályok értelmében ^felhívja a budapesti theol. és gimnáziumi tanárokat és katekhetákat a tagok közé való belépésre