Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-06 / 27. szám

vissza hevernek egy rakáson, abból senki sem fog bizonyos rendet kiokoskodni. De ha ezek a koczkák, bár a legsajátságosabb módon is, de bizonyos gondolatok szerint vannak összeállítva, akkor abból a rendszert is ki lehet találni. Más szóval, gondolatokat csak onnan olvashatunk ki, a hova gondolatok vannak lefektetve. Ha tehát én a csillagos égből és a természetből bizonyos törvényeket olvashatok ki, akkor ezeknek a törvényeknek ott kell lefektetve lenniök, vagyis a világ törvényszerűsége igazolja, hogy benne bizonyos gondolatok vannak megvalósulva, hogy van világszellem, világész. A szerves teremtmények alkotásának czélszerűségében ismét egy másik kiindulási pont kínálkozik. Ez ugyan egyes alárendelt pontokban vita tárgyát képezi. Hangsúlyozzák egyesek a disteleologiát, vagy is p. o. az emberi test alkotásának czélszerűtlenségét. Csakhogy itt nem szabad felednünk, hogy annak a haszontalannak vagy károsnak látszó alkotó résznek is lehet valami titkos, meglehet igen fontos szerepe. Egyébiránt ebben az összefüggésben nem az a kérdés érdekel bennünket, hogy vájjon az egész szervezet és a szervezetnek minden része czólszerűleg van-e berendezve, hanem teljesen megelégszünk azzal a tudattal, hogy a szerves világban czélszerűség van és ezt nem fogja kétségbe vonni senki. De ha ezt elfogadjuk, akkor önként merül fel a kérdés, hogy ezek a czélszerű képződmények hogyan állottak elő. A darwinizmus megkisérlette azt, hogy természetes úton magyarázván ki a szerves teremtmények előállását, anélkül, hogy segítségül hívta volna a czélt valósító ész felvételét. Ép ezért itt van a helye annak, hogy a darwinizmust megbeszélés tárgyává tegyük. A Darwinizmus abból az előfeltételből indul ki, hogy eredetileg semmi egyéb szerves képződmény sem volt a földön mint csupán az ős sejt, vagy ős sejtek. Ezekből fejlett ki végtelen hosszú idők folyamán a szerves lények egész sokfélesége, innen a fejlődési elmélet elnevezés is. Ezt az elméletet már Darwin előtt Kant is hangoztatta, a mi Darwinnál új és úttörő, az nem egyéb, mint az, hogy ő be akarja bizonyítani, hogy ezt a világfejlődést tisztán természeti okok hozták létre és a most kétségtelenül fennálló czélszerűséget is ilyen okok hozták létre. A létért való küzdelemben mindazon szervezeteknek tönkre kell mennök, a melyek nem elég czélszerűen vannak megalkotva. Tönkre mennek a magokhoz hasonlókkal való versenyben és 5 természetes elleneikkel való küzdelmökben. Abból már, hogy a czélnak nem megfelelő képződmény egészen természetes útra tereltetik, az tűnik ki, hogy csak czélnak megfelelőleg berendezett teremtmények léteznek. Ezek a tovább élő teremtmények aztán plántálják magokat tovább. Utódaik részben esetlegesen előállott változatokat tüntetnek fel, a melyek azonban nekik javukra szolgálnak. A kedvezőbb fajú változatok tovább szaporodnak, a következő nemzedékekben mélyülnek és aztán az egy és ugyanazon alapformából kiindulva, különböző irányba ágaznak el a mindig magasabb fejlődési fokot mutató fajok sorozatai gyanánt. A létért való küzdelemben a különféleség ós természeti kiválás nem képezi az egyedüli, de mindenesetre a legfőbb természeti okot, a melynek folytán a hosszú fejlődés közben a most létező sokféle fajok, és pedig czélszerűen alkotott fajok, létre jöttek. Nem akarunk a Darwin-féle elmélet bírálatába bocsátkozni. Szakférfiak dolga kikutatni, hogy mi benne a helyes, vagy nem helyes. Mint laikusok csak azt kérdezzük, hogy vájjon csakugyan olyan igazak-e ezek, mint a milyeneknek a Darwin követői hiszik? Hiszeji- a fejlődési elmélet csak akkor lenne teljesen beigazolva, ha be tudnák mutatni azt, hogy az egyes fajok miként alakulnak át más fajokká, pedig hát ilyen eset még eddig nem fordult elő. De még az is kérdéses dolog, hogy vájjon szilárdan áll-e a változatok tovább fejlődésének, vagy szaporodásának ténye? Mi rendszerint azt tapasztaljuk, hogy a szerves képződmények mindig hajlandók arra, hogy a magok egyszerű eredeti alapformájához visszatérjenek. Mi azonban jelenleg nem fektetünk súlyt az ily talán jogosulatlan ellenvetésekre. Szívesen ismerjük el, hogy a természettudomány Darwin által igen erős lökést kapott. Sőt felteszszük, hogy ez a fejlődési elmélet minden részében be van bizonyítva, pedig hát nincsen és be akarják bizonyítani, hogy a czélosság gondolatát még ez esetben sem dobhatjuk el magunktól. A világban csak az tud fejlődni, a mi fejlődésre képes. Ezek az ős sejtek még ha természetes úton fejlettek volna is ily végtelenül sokféléknek, a képességnek, arravalóságnak már a sejtekben meg kellett lenniök. És önmagát fejleszteni csak az oly teremtmény képes, mely magában hordja az arra való ösztönt. És ha már Darwinnak csakugyan igaza van, akkor azok az első fejek nem valami egyszerűek és kezdetlegesek, hanem igenis a legcsodálatosabb fajok lehettek Azok a sejtek magokban hordták már az egész következő világot, az arra való képességgel és ösztönnel, hogy magokat tovább fejleszszék és épen ezek kényszerítenek minket a teremtőnek csodálására, a ki a legegyszerűbb, legkezdetlegesebb teremtményekbe is a legmagasabb bölcseséget oltotta bele. Mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy az emberiség nem lehet el anélkül, hogy e világban gondolatokat kivánt megvalósítani, és gondolatokat valósított meg. Kant azt mondja, hogy teleologiai bizonyíték „mindenkor nagy figyelmet érdemel. És ép azért nemcsak vigasztalan, hanem egészen hiábavaló dolog lenne az, ha mi eme bizonyíték tekintélyéből valamit levonni akarnánk". Mi nem tudjuk elképzelni, hogy azok a legcsodálatosabb képződmények, vagy hogy a szerves képződményektől eltekintsünk, nem tudjuk elképzelni, hogy p. o. a víz változatossága és mindaz, a mi azzal összefügg, magától állott volna elő. És ép ezért ehhez a következtetéshez jutunk: ha a mai tudomány talajára állunk, ha a világ folyásának törvényszerűségét és fejlődési elméletét fogadjuk el kiindulási pontul, ép akkor jutunk el az értelmes czélt kitűző és megvalósító világalaphoz. Ezzel ki van mondva az, hogy a természettudomány sem állhat meg a vak természeti erők öntudatlan játéka 55*