Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-22 / 25. szám

rómaiból nem vehette, és bárminő úton és módon gyakorolja ma is felemelő, ujjásziilő befolyását az emberekre, ez több, mint a példának vonzó ereje, a mely annyi évszázadon át már rég elhalványodott volna. Nem inkább úgy áll-e a dolog, hogy midőn halljuk Jézus beszédeit és fontolóra veszsziik egész életét, úgy találjuk, hogy Istenről való képzetünk valósággá, lett az 0 képében? Krisztus kielégít bennünket mindarra nézve, a mit az Istenről való képzetünkbe bele foglalhatunk, úgy hogy 0 rajta túl semmi istenit el nem képzelhetünk és nem kívánhatunk. Nem okszerű-e hát elhinni azt, hogy midőn Jézus megjelent az emberi nem közepette, Isten maga lépett közbe, hogy az isteni kegyelem jelent meg 6 benne és lett az ember történetében egy mozgató, irányító erővé? Az isteni kegyelem egy másik reális bizonyítéka a keresztyén egyház tapasztalata; azok tapasztalata, a kik Jézust egész közelről megismerték. A tudományok bármely körében azokhoz fordulunk tanácsért és felvilágosításért, a kik ezekben járatosak és önálló kutatásokat végeztek; nagy balgaság hát, ha a hit, a vallás dolgaiban a természet vagy bölcsészettudomány mivelőit konzultáljuk. A theológia a legmagasabb tudomány és ennek körében bármily kérdésben azokhoz megyünk felvilágosításért, a kik önálló tapasztalatokat szereztek és kutatásokat végeztek. Ha most már megkérdezzük Pált, Jánost, vagy Szt. Bernhardot, Augusztinust, Luthert, Kálvint stb., szóval bármely felekezethez, iskolához tartozott empirikus „szentjót" az egyháznak, e téren tett tapasztalataik felől, — mindegyiktől azon választ nyerjük: ha nem olyan voltam, mint mások, ha volt bennem valami jó, ha volt tiszta lelkiismeretem, megnyugvásom, vigaszom, békességem, ha cselekedtem valami jót és élt bennem valami ellenállhatlan vágy a tökéletesség után, úgy ez nem magamtól volt. Mindazon jó, a mely bennem lakozott, elejétől végig az isteni kegyelem munkája és gyümölcse volt bennem. De eltekintve e történelmi bizonyítéktól, ha megkérdezünk egy olyan embert, a ki nem könnyelműen gondolkodik és kinek volt része keresztyén élettapasztalatban, a felől, hogy minő befolyás alatt állott egész életében és különösen ennek kiemelkedő mozzanataiban? mi volt az, a mi vonzó, korlátozó, visszatartó erőként hatott reá? úgy a dolgok mélyére menőleg bizonyára azon feleletet nyerjük tőle: e csodás befolyás nem csupán egy jóbarát, könyv, vagy épen a biblia behatása, hanem egy mindezeken felül álló Hatalom, az isteni kegyelem munkája volt. Mily örömhír ez a gyarló ember részére, hogy van egy hatalmas Akarat, a mely kegyelmes és elég erős ahhoz, hogy visszatartsa őt az eleséstől, vagy ha az már megtörtént, ez ismét felemelheti Őt; mily örömhír, hogy a gyermeki megnyugvás és bizalom érzetével bizhatja magát ennek vezérletére, hogy van egy mindeneket átható Erő, az Isteni kegyelem, a mely minden jónak forrása és az idvezülhetésnek biztos záloga, reménysége ! Dr. Watson után angolból B. Pap István. PAPA t

y S^ WIYIÍSI KÖNYVISMERTETÉS. Egyháztörténelmi emlékek a magyarországi hitújítás korából. Szerkesztették: Bunyitay Vincze, JRapaics Rajmond, Karácsonyi János, a Szent-István-Társulat tudományos és irodalmi osztályának tagjai. Első kötet: 1520—1529. Budapest, 1902. Kiadja a Szent-István Társulat tudományos és irodalmi osztálya. Nagy 8-adrétű XII 592 lap. Ára 10 korona. A mohácsi vész gyászos esztendejétől a reformáczió elterjedése ellen tett intézkedéseket is elősorolom, hogy teljesebb világításban legyen látható mind az, a miből minden elfogulatlan szemlélő levonhatja azon következtetést, a mit adatokkal lehet bizonyítani a lutheranizmus elterjedésére nézve. Szalkay prímás ápril 10-diki rendeletével kezdhetem a sort, a ki kiközösítés terhe alatt megparancsolja a pozsony kerületi papságnak, hogy a lutheránizmustól óvakodjanak s aíféle könyveket ne olvassanak (249. 1.). A Sopron és Pozsony vármegyékbe és városokba küldött királyi biztosok június 3-ról jelentik Szalkay érseknek, hogy a lutheránizmus ügyében a papok és polgárok között vizsgálatot tartottak, a klérus, a nép és az egész kommunitás alávetette magát a királyi rendeletnek, és a lutheri tant tárgyaló könyveket nyilvánosan elégették (263—263. 11.), melyről midőn Lajos király is értesült, elismerését nyilvánította június 15. kelt levelében Sopron város tanácsának, hogy a lutheránizmust tiltó rendeletének eleget tettek (265. 1.). Mindezek daczára is voltak a reform eszméknek hívei. Ezek közül való Sopronban az a Szabó Yiol nevű polgár, a kit a városi tanács fogságba vetett; de ennek június 26-án megparancsolta a király, hogyha a fogoly megtért, és mint kérvényében írja, már beismerte tévedését, ha kezeseket állít, bocsássa szabadon (270. 1.). Szebenben a már említett szigorú rendeletek sem akadályozták meg a reformáczió terjedését, mert Lajos király július 19. megdorgálja Pemffiinger Márk királybírót a lutheránizmus elnyomása körül eddig tanúsított hanyagságáért, s hivatal- ós jószágvesztés büntetése alatt meghagyja neki, hogy ezentúl az eretnekek nyomozásában és megbüntetésében szorgalmasan járjon el (273. 1.). A helyett azonban, hogy a reformáczió terjedésének meggátlására vonatkozó értesítéseket, vagy jelentéseket olvasnánk, azt látjuk, hogy mindig újabb helyeken tűnik az fel. Gosztonyi János gyulafehérvári püspök szept, 24-én Máté alpestesi esperes plébánost, és István dévai, Imre hunyadi plébánosokat kiküldi, hogy tartsanak vizsgálatot Scholcz György vajda-hunyadi várnagy ügyében, ki Luther tévelyeit nyiltan terjeszti s ez által sokakat megbotránkoztat és félre vezet (283— 284 11.); kik a megtartott vizsgálat eredményéről szóló, október 13. kelt jelentésükben felsorolják a lutheránizmussal vádolt Scholcznak egyes nyilatkozatait, melyek közül legyen itt felemlítve az első: hallották, hogy magát a szentséges atyát gyalázta és Antikrisztusnak mondta s bűzhödt szájjal a pápát mindig bestiának hívja (285— 288. 11.)