Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-25 / 21. szám

is jeles könyvét „A magyar nyelvújítás szótára" czímmel látta el. A nagy nyolezadrét alakú s 403 lapnyi terjedelmű vaskos könyv mintegy 4000 vezérszó alatt sorolja el azon tényeket és adatokat, melyek legjellemzőbben alkalmasok feltüntetni a nyelvújítás mivoltát, s végül az egészet még egy függelékkel, „a (nyelvújítóknál) kedveltebb képzők és képzésmódok jegyzékével" is megtoldja. Alig hinné az ember, hogy ebben a különleges szótárban nem pusztán bizonyos szóknak száraz, betűrendes sorát találja, hanem hogy ezek az egyes, összefüggéstelen adatok valóban krónikává kerekednek ki, mely a nyelvújítás korára, lefolyására és eredményeire vonatkozó oktatásait, fölvilágosításait minden alkalmas helyen apró történetkék beszövésével fűszerezi. S ezzel a tárgy érdekességén kívül magát is igen kedvelteti az író, úgy tűnvén föl előttünk, mint a ki csakúgy könynyedén szedte és írta össze érdekesnél érdekesebb adatait. Pedig ha elolvassuk szerényen önérzetes előszóját s ha megtekintjük forrásainak az előszó után következő s nyolcz sűrűn nyomtatott lapra terjedő jegyzékét: valósággal megbámuljuk roppant szorgalmát, lelkiismeretességét, fáradságot nem kímélő utánjárását és szigorú pontosságát, melylyel könyve anyagát gyűjtötte és földolgozta. De épen ebből látszik legvilágosabban, hogy az író mily biztossággal uralkodik tárgyán s mily tökéletes tudatossággal alkotja meg munkáját. Az adatok bemutatásával azt az igen czélszerű módot követi, hogy mellőzve a nyelvújításnak roppant számú, de soha életre nem vergődött, vagy igen hamar elpusztult torzalkotásait, csak azokat vette föl szótárába, a melyek vagy többé-kevésbbé, vagy állandóan meggyökeredzettek, amazok közül legfölebb azokról tevén itt-ott említést, a melyeknek keletkezése, vagy halála az életben maradottak történetére nézve tanulságos. A meggyökeresedett új, vagy újított szók nemzedékrendjében visszament a múltba, a meddig csak lehetett. Épen ezért, a mennyire hozzáférhetett, minden egyes szónál fölkutatta az első forrást, megnevezvén az írót, a munkát s annak megjelenése évét, a kinél, a melyben és a mikor az illető szó először található; egyúttal külön megemlíti, hogy melyik a régi nyelvből, vagy a népnyelvből való szók s micsoda alaki, vagy jelentési módosítással emelkedtek azok köz- vagy műnyelvi érvényre. A források közt a szótárak (nevezetesen a Ballagi Mór nagyszámú szótárainak) följegyzésére van különösebb tekintettel; de igen nagy számmal használ prózai és költői műveket is, melyek rendkívül nagy olvasottságát tanúsítják. Ezek alapján aztán a szóknak nemcsak keletkezése és divatra kapása, hanem egész élettörténete is föltárul az olvasó előtt, külön-külön is igazolván a munkának krónika elnevezését. A Nyelvújítás szótára ez idő szerint egyetlen nálunk a maga nemében, s már ennélfogva is nagy nyeresége nyelvtudományi irodalmunknak; de kétszeres nyereséggé teszi az, hogy egyszersmind alapvető munka úgy nyelvünk múltjának, mint a nyelvújítás történetének megírásához. — Mert igaz ugyan, a mit a szerző maga is tud és megvall, hogy műve „sem nem teljes, sem nem tökéletes", a mennyiben sok szóról kimutatható, hogy vagy nem új, vagy megvolt a nép nyelvében már a nyelvújítás előtt is; de az ilyen tévedések legkevésbbé sem csökkentik a derék munka nagy értókét, mivel a mi hiányzik belőle, könnyen bele pótolható, a mi pedig dologi, vagy évszámbeli tévedés, könynyen megigazítható ; csak át kell búvárolnunk minden akkori nyomtatványt. Egy embernek lehetetlen volt ós lehetetlen lesz egy-egy félszázadra terjedő időszaknak kivált pedig a nyelvújítás kivételes időszakának minden kisebb-nagyobb termékét tüzetesen, vagy épen az egyes szók eredetére való tekintettel csak elolvasni is ; de ha az arra hivatottak csak félannyi munkát végeznek is, mint Szily Kálmán, az ilyen részletmunkák segítségével előbb-később megszülethetik nyelvünk és nyelvújításunk teljes és tökéletes története, melynél a kezdés érdeme mindenkor Szily Kálmáné marad. Midőn ez igazán jeles munkát a legmelegebben ajánljuk minden művelt magyar ember figyelmébe és pártolásába, nem mulaszthatjuk el megemlíteni, hogy a könyvnek nyomdai kiállítása is egészen méltó a becses tartalomhoz. Papírja, nyomása egyaránt tetszetős. Ara 8 korona. Kapható akármely könyvkereskedésben, vagy Budapesten Hornyánszky Viktor udvari és akadémiai nyomdász könyvkiadó-hivatalában. Király Pál. BELFÖLD. Lapszemle. Az Erdélyi Prot. Lap 11-dik számában folytatja s a 12. számban bevégzi Vajda Ferencz „Istentiszteletünk ideje és alkalma" cz. fejtegetését, a melynek eredményeit a következőkben foglalhatjuk össze: Istentisztelet tartható úgy nappal, mint este; a mi azonban az esteli, vagy épen éjféli istentiszteletet illeti, nem tartja megengedhetőnek, hogy ezt a lelkész csak a saját tetszése szerint vezesse be, hanem kell, hogy arra nézve kikérje az egyházi felsőbb hatóság jóváhagyását és beleegyezését, Általában véve az istentisztelet ideje és rendje tekintetében szükséges volna bizonyos egyöntetűség: a miért is a zsinatnak kellene erre nézve határozatot hozni. Ugyancsak a zsinatnak kellene megállapítani azt is, hogy a sátoros ünnepek két, vagy három napig tartassanak-e? A reformáczió emléknapját a zsinatnak egyházi ünneppé kellene kinyilvánítani és ilyenül az állam által is elismertetni. Intézkedni kellene a zsinatnak az állam által inaugurált, ú. n. nemzeti ünnepeknek egyházilag miként leendő megtartása tekintetében is; mert bármiként statuáltattak is ezek az ünnepek, azok megtartása elől nem zárkózhatunk el, ha csak hazafiságunkat kétségbe nem akarjuk vonatni, s azt nem akarjuk, hogy ezeket az alkalmakat a r. kath. egyház zsákmányolja ki a mi rovásunkra. Ugyancsak az istentiszteletek idejének, különösen pedig az esteli és éjjeli templomozás kérdésével foglalkozik a lap 14-dik számában S. S., és az éjjeli templomozást minden körülmények közt elítélendőnek és a protestantizmus szellemével össze nem egyeztethetőnek minősíti, miután pápistás színezete van, a puritán istentisztelet tisztaságát zavarja, a templomot látványosság színhelyévé teszi és a vallás fenségét és az istentisztelet magas becsét a szórakozás közönséges eszközeivó siilyeszti le. Az éjféli istentisztelet-tartást mi sem helyeseljük; ha azonban S. S. ítélete nemcsak erre vonatkoznék, hanem az esti istentiszteletek tartására is, akkor már e tekintetben nem vagyunk egy véleményen. A helyi viszonyok, a hívek körülményei, nem mondjuk, hogy minden helyen, de például Budapesten nemcsak inegengedik, de egyenesen szükségessé teszik az esti istentiszteletek tartását; mert a híveknek egy része csakis akkor ér arra, hogy