Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-18 / 20. szám

féleségükben és aránytalanságukban meghagyja, így bajainkon sohasem fogunk gyökeresen segíthetni, s nézetem szerint lehetetlenség reálisán kimutatni azt, hogy mekkora az a teher, a melynek fedezésére állami dotáczió szükséges. Hol van ugyanis a mi bajaink forrása? Nem ott, hogy egyházunk minden egyes tagjára adóteher nehezedik, mert ez az autonom egyházszervezet természetes folyománya ; hanem ott, hogy a viselendő terhek oly aránytalanul vannak elosztva, hogy míg némely gyülekezetekben nevetségesen csekély az egyházi adó, addig más helyeken meg összeroskadnak a hívek annak súlya alatt. A bajon tehát gyökeresen csak egyházi adófizetésünk arányosításával, adózási rendszerünk egységesítésével lehetne segíteni. De hogyan történjék ez az arányosítás és. egységesítés, ha a gyülekezetek költségvetési autonom jogára hivatkozva érinthetetlennek jelentjük ki a temérdek sokféle, mindenekfelett pedig aránytalan gyülekezeti adózási rendszereket P A konvent határozata a sérthetetlenségnek erre az álláspontjára látszik helyezkedni ; de ha csakugyan így van, ezzel eleve ki is rekeszti az igazi orvoslás lehetőségét, mert vájjon feltételezhető-e, hogy a gyülekezetek magok fogják keresztülvinni az arányosítást, a mikor a legképtelenebb rendszerek épen azoknak kedveznek s azokra rónak aránylag a legcsekélyebb terhet, a kik a presbitériumokban ülnek? Hiszen tudjuk, hogy a vagyonaránylagos adózás ellen épen a módosabb egyháztagok és a legtöbbnyire közülök választott presbiterek tiltakoznak. így állván a dolog, alaptalan az a reménység, hogy a gyülekezetek a magok autonomikus körében fogják megoldani az egyházi teherviselés arányosításának nagy kérdését; hanem az az igaz, hogy minden marad a régiben, a képtelen aránytalansággal és a gyengébbeknek roskadásig való megterhelésével. Ilyen körülmények között, ha eddig nem lett volna is, jogot kellene biztosítani törvényhozó testületünknek, a zsinatnak arra, hogy törvényhozásilag intézkedjék a teherviselés arányosí tása és adózási rendszerünk egységesítése dolgában, nem pedig elvenni, vagy legalább is illuzoriussá tenni tényleg biztosítoít jogát. Mert hiszen, bármint hivatkozik is a konventi határozat az egyes gyülekezetek költségvetési autonómiájára, érvényben levő egyházi törvényünk 86. §. k) pontja a zsinat jogai közé sorozza az egyházi közteherviselési rendszer megállapítását. A konvent határozata tehát, ha csakugyan azt foglalja magában, a mit kifejezni látszik, és a mely látszatot megerősítenek a vitában elhangzott felszólalások is, nemcsak adózási viszonyaink gyökeres rendezésének vágja be az útját, hanem egyenes ellentétben áll az érvényes egyházi törvénynyel is. Az az én egyik aggodalmam tehát, hogy a konventi határozat útját vágja egyházi teherviselésünk arányosításának és adózási rendszerünk egységesítésének. A másik aggodalmam pedig ebből foly, s ez az, hogy a konvent határozata mellett az 1848: XX. t.-cz. szellemében nyújtandó állami dotáczió egyfelől nem fog szükségleteinknek megfelelő lenni, másfelől pedig a mit megnyerhetünk is, nem lesz szétosztható úgy, hogy túlságos adóterhei nken arányosan könnyíthessünk általa, A jelen körülmények közt, a mikor adózási rendszerünket minden előtanulmányok nélkül egyszerre nem reformálhatjuk és nem egységesíthetjük, de a segítés szükségessége imminens, elfogadható ugyan, hogy hozzávetőleg kimutassuk a néhol viselhetetlen terheket és azok könnyítésére bizonyos összegű állami dotácziót kérjünk; azonban, mivel ez nem igazán számbavett teherviselési képességünk s nem egy egységesen keresztülvitt adórendszer alapján történik: nem lehet a nyerendő dotáczió sem tényleges szükségleteinknek egészen megfelelő. Megvallom, el sem tudom képzelni, hogy a mai sokféle gyülekezeti adózási rendszer mellett miként lehetne kimutatni teherviselési képességünket és azt a viselhetetlen terhet, a melyre állami dotácziót kellene kérnünk. Ezt csak úgy tuclom elképzelni, ha vagy egységes adórendszer alapján történik a számítás ; vagy pedig, ha legalább az állapíttatnék meg, hogy az egyházi adó az állami egye nes adóval vettetvén össze, ez utóbbinak hány perczentje az, a melynél az elviselhetetlenség esete fenforog. A konvent sem egységes adórendszert ki nem dolgozott, sem az elviselhetetlenség mértékét meg nem állapította, egyszerűen csak elrendelte anyagi erőnk ós a hivek teherviselési képességének gondos számbavételét. De micsoda rendszer, minő kulcs szerint végezze ezt a kiküldött bizottság? Semmi alap- vagy irányelv nem tüzetett ki elébe, s épen azért igen nagy az aggodalmam, hogy az a munka, a melyet végezni fog, ha nem lesz is értéktelen, de csak egy olyan holt statisztikai anyagot fog beszolgáltatni, a melyből anyagi erőnket, teherviselési képességünket és el nem viselhető terheink összegét megállapítani teljes lehetetlenség lesz. De nemcsak ez lesz lehetetlen, hanem az is, hogy ha hiányos hozzávetéseink alapján bizonyos állami dotácziót nyernénk is, azt arányosan úgy oszszuk szét, hogy vele csakugyan ott segítsünk, a hol arra valóban szükség van. Hol kez-