Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-27 / 17. szám

MISSZIÓÜGY. A Nagypénteki R. T. Erzsébet-háza. (Igazgatói jelentés az 1001. évről; felolvastatott az április 18-diki közgyűlésen.) Jót tenni, ez a mai kor jelszava. Szép magasztos jelszó, hát még ha tett is követi; pedig követi. Soha any­nyi jótékony intézet nem volt, mint a mennyi napjaink­ban. Egyesek, egyházak, államok és egyesületek nemes versenyt fejtenek ki. Mindenki jót akar tenni; mindenki áldoz a szeretet oltárán. Alig van község, hol a szeretet és könyöriilet intézményeivel ne találkoznánk, és mégis, mégis a panasz, a fájdalom jajszava mintha nem akarna szűnni, elhallgatni, hanem mintha erősödnék! Csodálatos, szinte hihetetlen, pedig nem hiszem, hogy tévedek. Mél­tán feltehetjük tehát a kérdést, hogyha csakugyan így áll a dolog, akkor nem érdemes jót tenni? Oh nem! A szere­tet, a könyőrület munkáját gyakorolni szent kötelességünk. Én azt hiszem, megvagyok róla győződve, hogy a hiba, az eredménytelenség, a jótékonyság gyakorlatának a módjában van. Jót akarni tenni és jót tenni nagy különbség. Egy jótékonysági intéz ményt látogattam meg egy alkalommal, s mikor az intézet vezetője előtt azt a ki­jelentést tettem, hogy ez igazán áldás, valódi szeretet­intézmény, — azt a nem várt választ kaptam, hogy hát igaz, hogy ez is valami, de bizony ez csak fél áldás. Csodálkozva néztem reá, hogy lehet az? Igen, volt a válasz, mert e szerencsétleneknek a testével törődnek ugyan ideig-óráig, de a lelkűkről egészen elfeledkeztek; pedig ezeknek a lelkük betegebb a testüknél! Ajánlatot tettem neki, hogy a reggeli órákban rendszeresen fölkeresem őket. Bizony kaptam egy csomó gúnyos megjegyzést; voltak összeszorult öklök, sőt volt, a ki egyenesen tud­tomra adta, hogy köszöni szives fáradozásom, de nem kér belőle. De bizony megváltozott a nézetök néhány szives beszélgetés után ; sőt legnagyobb örömömre később a templomban is többször találkoztam velők. Az tehát a szükséges dolog, hogy mikor a halandó testtel jót teszünk, ne feledkezzünk meg a halhatatlan lélekről sem. A legnagyobb jótevő, ki szeretetének melegét mindannyiunkkal érezteti, úgy fejezte ezt ki: Hogy a jótéteményt az 0 nevében kell gyakorolni. 0 nemcsak sajnált, de szeretett bennünket; gondolt testünkkel, de mindenek fölött lelkünkkel. És mi, mélyen tisztelt köz­gyűlés ! az ő nevében, sőt egyenesen az ő keresztje alól indultunk el a szeretet munkájának gyakorlására. Az a „nagypénteki" név folyton emlékeztet bennünket reá, hogy a Krisztus a mi lelkünkért halt meg a Golgothán; foly­ton figyelmeztet, hogy kicsinyeinek nemcsak testét, de reánk bízta azoknak lelkét is. Hiszen tőlünk távozva egyedüli örökségül hivő léleknél, becsületes szívnél, munkaszeretetnél egyebet nem igen adhatunk. És mi, tőlünk lehetőleg, szerény képességgel, de tiszta indulat­tal arra törekedtünk az elmúlt évben is, hogy Isten segedelmével megszerezzék növendékeink ezt az örök­séget. Ebben a szellemben indult meg és haladt eddig e nemes társaság; ezt a szellemet szeretném plántálni gyermekeink keblébe is. Hiszen ők a szülői szeretet melegét vajmi kévéssé érezhették; had érezzék, hát a Krisztus szerelmének melegét, mit e társaság által nyújt nekik. Mondanom sem kell talán ezek után, hogy igye­keztünk a hitet plántálgatni zsenge sziveikbe. És ez semmi nehézséggel nem járt; mert igaz, hogy különböző egyházakhoz tartoznak gyermekeink, de Megváltónk min­denkinek mondja: „Engedjétek én hozzám a kis gyer­mekeket!" De épen Ő mondja ezt is: „Az én atyám mind ez ideig munkálódik, én is munkálódom". Ezt tettük mi is. Minden lehető munkára fölhasználtuk őket. Előttünk lebeg Pál apostol szava: „A ki nem dolgozik, ne is egyék" ; mert a munkaszeretetre most kell őket reá­szoktatni. Dolgoznak is erejükhöz képest. A mindenféle házi, kerti, s gazdasági munkán kivül a leányok kézi­munkával, a fiúk kosárkötéssel is foglalkoznak. A szalma­kalapfonást a por miatt abba hagytuk. Mind a fiúk, mind a leányok között vannak szorgalmasak, ügyesek, de bizony vannak gyarlók is. Az iskolai év kezdetével három osztályba osztottuk őket, s úgy tanulnak most is. Számuk az elmúlt évben 46 volt. Vallásra nézve volt: 30 ref, 2 ev. és 14 róm. kath. Nemre : 19 leány, 27 fiú. Egészségi állapotuk a mult évben nem volt ked­vező. A vörheny kétszer is föllépett, s egy kis növen­dékünket Wagner J.-t ki is ragadott az élők sorából. Két gyengélkedő növendékünk pedig a Sz. Gy T. jóvol­tából Lipiken töltött egy hónapot. Többször tettünk a nyár folyamán kisebb kirán­dulást a budai hegyekbe s a környék szebb helyeire. Ezek a kirándulások, míg testet edzenek, jutalmul szol­gálnak, pedagógiailag is ügyesen fölhasználhatók. Ünnepi alkalmakra egyházi s nemzeti énekeket tanultak s a nagyobbak szavaltak. Igyekeztünk sziveikbe a honszerelmet becsepegtetni; mert a ki földi hazáját nem szereti, nem szeretheti a mennyeit sem! Szóval M. T. K.! igyekeztünk minden alkalommal hinteni a jó magvakat. És azt hiszem, erre nagy szükség is van; mert sokszor a jó mag is hiábavaló ugyan, de ha egyáltalán nem hintünk jó magot, épen nem várhatunk arafást! A miénk, e nemes társaságé a munka, a vetés, Istené az áldás ; de 0 a jó munkástól nem szokta ke­gyelmét megvonni. Ez a munka, a Krisztus nevében való alamizsnálkodás a mi kötelességünk, mit Pál így fejez ki: „Tartozunk pedig mi, kik erősek vagyunk ezzel, hogy az erőtleneknek erőtlenségeket hordozzuk és ne kedveskedjünk magunknak. Azért mindenikünk az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, azaz épületire!" (Róm. XV., 1—2.). Budaeörs, 1902, ápril 16. Makay Lajos. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. A berlini városi misszió mult hó 9-ikén iilte meg fennállása ezüstjubileumát. A különböző egyesületek és intézetek képviseletében Poroszországból s a német birodalomból közel 6 ezren jelentek meg. A német csá­szár és császárné s Albrecht és Henrik porosz herczeg is üdvözleteket küldött, s ugyancsak üdvözölte a jubiláló missziót Bülow birodalmi kanczellár, s a hadügyi, bel-és közoktatásügyi miniszter. A kir. házat Wedel minisz­ter, a közoktatásügyi kormányt Schwartzkopff,, az ev. főegyházi tanácsot Koch, a berlini theológiai fakultást Seeberg tanár, s a hamburgi városi missziót Mahling hamburgi és Scháfer altonai lelkész képviselte. Az ün­nepi szónoklatot Jeremiás 29, 7. v. fölött Stöcker lelkész

Next

/
Oldalképek
Tartalom