Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-27 / 17. szám
a kötelező képesítés rendszabálya továbbra is tartassék fenn, de a folyamodóknak kivételesen engedtessék el a tanítói oklevél kötelező megszerzése. Papp Károly lelkész azt indítványozta, hogy maradjon meg az eddigi gyakorlat és a folyamodók kérése ne teljesíttessék. Szabó Aladár theologiai igazgató részletes indokolással azon indítványt terjesztette elő, hogy az elemi tanítói oklevél kötelező megszerzése a lelkész-tanítóságokra való tekintetből tétessék fakultatívvá; de ezután az oly segédlelkészek, a kiknek nincs, tanítói oklevelük, vallástanítói (katekheta) és oly lelkészi állásra, a hol a lelkésznek tanítania is kell, se ne pályázhassanak, se nc alkalmaztathassanak. Közgyűlés beható vita után szavazattöbbséggel a Szabó Aladár indítványát fogadta el, a theol. ifjúság nagy örömére. A jogügyi bizottság jelentése alapján, a melyet dr. Nagy Dezső egyházkerületi ügyész terjesztett elő, közgyűlés a Roboz-alapítványból egy Dienes- és egy Roboz-családból tanuló gyereknek 400 - 400 korona neveltetési segélyt szavazott meg- A halasi ügynek pedig két részletében hozott határozatot. Nevezetesen, örvendetes tudomásul vette, hogy a páka-pusztai alapítvány ügye a kibontakozás útján Van, a mennyiben a redemtus közbirtokosság hajlandó az iskolai alapítványt telekkönyvileg biztosítani. Az úgynevezett professzori lak és a sóstó eladása kérdésében megbírálandó volt, hogy ezek alapítvány természetű ingatlanok-e vagy nem. A presbitérium szerint nem alapítványok, Szilády Áron lelkész szerint azonban alapítványok. Szilády Áron erre vonatkozólag előadja, hogy az erre vonatkozó okmányokat a főgondnoknak át is adta. Mivel azonban az elbírálás alapjául szolgáló okmányokat a kerület még mindig nem kapta meg, közgyűlés szigorúan megrendelte a halasi presbitériumnak, hogy a kérdéses okmányokat május 15-ig felelősség terhe alatt terjeszsze föl. Egyben örömmel fogadta a gyűlés Bárányi főgondnok úrnak azt a nyilatkozatát, hogy ő a béke teljes helyreállítása végett személyesen le fog menni Halasra. H. Kiss Kálmán nagykőrösi praeparandiai igazgató előterjeszti Wlassics Gyula kultuszminiszternek azt az átiratát, a melylyel a férfi-tanítóképezdékben és így a nagykőrösi preparandiában is eltiltja a nőtanító-jelöltek képesítését. A miniszter a nőtanítók túlságos nagy számával indokolja ez intézkedését. p]lőadó előterjeszti a tanügyi-bizottságnak ama javaslatát, hogy mivel a tanitóképesités régi és törvényes joga a tanítóképezdéknek, s mivel ehhez a joghoz egyházkerületünk nemcsak az egyházi autonomiai, hanem fontos hitfelekezeti érdekből is szigorúan ragaszkodik: a közgyűlés határozatából az elnökség intézzen fölterjesztést a sérelmes átirat ellen. Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag elfogadta. Ugyancsak a népiskolai bizottság jelentéseként H. Kiss Kálmán előterjeszti, hogy a nagykőrösi egyházi közönség körében mozgalom indult meg arra nézve, hogy az ottani fitanitóképezdével kapcsolatban tanítónö-képezde szerveztessék. Előadó bemutatja a létesítendő női preparandia tantervét és a tandíjra alapított költségvetését. Közgyűlés Hegedűs Sándor, Ballagi Aladár és Szabó Aladár hozzászólása és érdekes eszmecsere után kimondta, hogy a prot. nőnevelés és nőképzés emelésére irányuló minden mozgalmat helyesel, pártol, kész előmozdítani. Ámde mivel a nagykőrösi vegyes képezde ügye még nincs kellőleg előkészítve : a javaslatot visszaadja a tanügyi bizottságnak, hogy azt a körösi egyházi közönség körében tovább érlelje, s részletes tervezettel,-anyagi fedezettel kiegészítve hozza- ismét a közgyűlés elé. A missziói bizottság jelentésót Hetesy Viktor ó-moraviczai lelkész előadásában egész terjedelmében elfogadta a közgyűlés. A kosdi díjlevél ügyét a közgyűlés szabatosítás végett visszatette a pesti egyházmegyéhez. A délutáni ülésben, a melyet gróf Teleki József indítványára határozott el a közgyűlés, apróbb ügyeket intézett el. A kecskeméti jogakadémia igazgató-tanácsa dr. Kovács Pál igazgató indokolt előterjesztésében azt kéri, hogy a rendkívüli tanároknak 2400 kor. fizetése 600 kor. lakbérrel javíttassék és a korpótlékhoz való jogosultságuk ne a habilitácziótól, hanem a szolgálatba lépés idejétől kezdődjék. Ezt a kérelmet a közgyűlés áttette a számszékhez. Azután azt kérte az igazgató-tanács, hogy a jogakadémiai egyesített segítő- és önképzőegyesületnek az akadémia minden rendes és rendkívüli hallgatója félévi 5—5 korona lefizetése mellett (a melyet a tandíjjal együtt az igazgató szed be) kötelezett tagja legyen. — Közgyűlés Ádám András gondnok és Mészáros János tanácsbiró lelkész hozzászólása után a javaslatot elfogadta. Sárbogárdnak a konvent 8000 korona tőkesegélyt szavazott meg, de még nem folyósította; közgyűlés megfogja sürgetni a folyósítást. Szabadka, Erzsébetfalva és Hatvan kongruás egyházaknak anyásítását az illetékes minisztérium elismerte, a kiegészítő összeget folyósítja; de Vasad és Szent-Endre anyásításához nem járul hozzá. Közgyűlés a püspöki hivatal útján Vasad érdekében újabb előterjesztést rendelt a minisztériumhoz. Bonyhád anyásítási kérvényét teljes felszerelés végett visszateszi a tolnai egyházmegyéhez. Oszivacz, Csúza, Piros és Torzsa közalapi járulékai megváltására vonatkozó kérvényeit kérelmök értelmében intézte el a közgyűlés. A torzsai tanítói díjlevél megerősíttetett; a tótfalui díjlevél szabatosítás végett visszatétetik a pesti traktusra. Laczházának tanítókáplánsága állandósítására vonatkozó kérelmét a közgyűlés nem teljesítette. Az ócsai egyház ötezer kor. kölcsönt kért. A kérvény az ügyésznek kiadatik. A csákvári egyház tízezer koronás kölcsönkórvénye felszerelés végett visszaadatik. A postai feltétlen portomentességet a csomagokra vonatkozólag némely postaigazgatóságok megvonták. Közgyűlés felterjesztést határozott a kereskedelmi minisztériumhoz. A várkonyi gyülekezet, volt lelkésze érdemeire való tekintetből nagykorú lányának félévre a lelkészi fizetést helyettes tartási kötelezettséggel önkényt fölajánlotta. Közgyűlés tudomásul vette a kegyeletes intézkedést. Végül egy kongrua-ügyben határozott a közgyűlés. A f.-baranyai egyházmegye felterjesztése alapján, tekintettel a törvény intencziójára, felterjesztést határozott a kultuszminisztériumhoz, hogy oly nem kongruás lelkészek is kapjanak káplántartási díjat, a kiknek a kápláni fizetés levonásával nincs meg az 1600 korona lelkészi fizetésök. Mindezeket az apróbb ügyeket Kálmán Gyula jegyző adta elő, a minek végeztével Koncz Imre helyettes lelkészi elnök záróimája után Darányi főgondnok a rendkívüli közgyűlést berekesztette. Referens.