Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-13 / 15. szám

A munkás két karját kénytelen eladni. Ez a kényszerűség teljesen a munkaadó hatalmába adja s szabadságát megsemmisíti. Átmegy annak a tulajdonába, a ki a két karját megveszi. A munkaadó ezentúl szabadon rendelkezik vele. Nem is tekinti személynek, hanem csak valami tárgynak, eszköznek, mit vagyona szaporítására szerzett. Vagyis a viszony nem személyi, hanem csak tárgyi viszony. Úgy nevezik ezt: — korlátlan függési viszony. És ez az ember személyes szabadságának a halála. Az a munkaadó azt hiszi, tartozik méltóságának azzal, hogy a szegény munkással leereszkedően, sokszor durván bánjék, s hogy kötelességének eleget tesz, ha a munkabért pontosan fizeti. De felejti, hogy a kötelességek között ott vannak az emberi kötelességek is, melyek ennél sokkal többet kivánnak. A korlátlan függési viszony következményei óriási nagyok! Legelső és legnagyobb következménye: a bizonytalan existentia. A korlátlan függési viszony nem egyéb, mint egy egyoldalú szerződés, a mely által a munkaadó ma kenyeret ád, holnap meg elveheti. A munkás existentiája tehát egy ember önkényétől van függővé téve. Ma még van munkája, de ha ura úgy akarja, holnap már nincsen. A bizonytalan existentia a jelenkori társadalom egyik legborzasztóbb gyöngesége. Egy egész társadalmi osztály szabadságát megsemmisíti. Egy egész társadalmi osztályt kiszolgáltat a kapitalisták önkényének. Rettenetes ez az egyes emberre, de különösen borzasztó a családos emberre. Az egyes, kit a munkaadó kényekedve szerint megfosztott munkájától, elmehet más városba, könnyebben kereshet munkát, s a míg talál, addig is könnyebben megél. De a családos ember kötve van a helyhez, s ha munkáját elvesztette, éhezik nemcsak ő, hanem az egész család. És lehet-e borzasztóbbat képzelni, mint munkabíró karral munkát nem kapni, s tehetetlenül nézni a hitves, a gyermekek éhezését! A munkás élete már magában véve küzdelmes, s ezenfelül mint sötét felhő mindig ott lebeg előtte a bizonytalan existentia. Ez a bizonytalan existentia mindenképen nagy veszedelem. Átkos volta azonban különösen akkor tűnik ki, hogyha a munkások tömeges elbocsátására gondolunk. Egyes eseteket nem is említek; hisz a mindennapi történetek közé tartozik, hogy a munkás elveszti kenyerét, nyomorog, a háziúr kiteszi az éhezőket a pinczelakásból stb. Hanem a tömeges elbocsátás veszedelmének nagyságát megvilágítom egy példával. Az amerikai vasúti singyárosok szövetkeztek egymással a sin árának fölemelésére. Hogy czéljukat elérjék, egy singyárat bezártak, s így az évi produkcziót tetemesen leszállították. A gyártulajdonos kárpótlásul 400 ezer dollárt kapott évenként a szövetkezettől. A munkásokat pedig elbocsátották. (L. Félix: Kritik des Socialismus. Lpg. 1893.) Gondoljuk csak meg, hogy ez a körülbelül 800 ezer forint a gyárnak tiszta nyereségét képezte, így tehát ebből következtethetünk arra, hogy legalább 3—4 ezer munkás maradt egyszerre kenyér nélkül. Azzal, hogy hol kapnak munkát, ki gondoskodik addig családjaikról, — senkisem törődött. Ez csak egy példa a sok közül, mi a munkás bizonytalan existentiáját s a korlátlan függési viszony átkos voltát szemlélteti. S a mindennapi élet tanúskodik arról, hogy a munkások tömeges elbocsátása minő gyakran fordul elő. Ezrekre megy azok száma, kik munkájukat elveszítve, kenyér és segítség nélkül állnak itten. A munkanéküliségnek ez a korlátlan függési viszony egyik létrehozó oka. És ezzel kiemeltük, hogy a jelenkori társadalomban mennyiben talál helyet a személyes szabadság elve. És azt láttuk, hogy annak még csak nyomát is alig találjuk meg. A munkaerő árúczikké tevése s a személyi viszony korlátlan függési viszonynyá való változása azon erkölcsi bajok, melyek a személyes szabadság kifejlődését lehetetlenné teszik. Szabadságától megfosztva kivetkőztetik az embert erkölcsi lényegéből. Nem is egyéb az a munkás, mint kar, lelkes szerszám, mit, — hogy Ketteler jelszavaival éljünk, — „a modern Európa rabszolgavásárán" árúba bocsátanak. Lamennaisnak van egy meséje. Erős vonásokkal, élénk színezéssel van megalkotva. Megtaláljuk benne a költők túlzó fantáziáját, de megtaláljuk benne a gondolkodó ember megfigyelésének igazságát is. Jellemzően tárja fel a társadalom gyöngeségét, minek fő veszedelmét a személyes szabadság elvesztésében találja. Az az igazság, mely mint mag a mese központját képezi, megérdemli, hogy társadalmunk bemutatását e mese közlésével fejezzük be. „ . . . Volt egyszer egy ember, gyalázatos s az égből száműzött. És ez az ember erős volt, és gyűlölte a munkát, úgy hogy így szólt önmagához: „Mit csináljak? . . Ha nem dolgozom, — éhenhalok! a munkát pedig gyűlölöm." Ekkor egy ördögi gondolat lopódzott szivébe. Éjjel felkelt, felebarátai közül, — míg azok aludtak — néhányat megragadott s bilincsbe verte őket. Mert azt mondta: vesszővel és korbácscsal kényszerítem őket, hogy nekem dolgozzanak, s munkájuk gyümölcsét ezután én költöm el. És úgy tett, mint ezt kigondolta. Látván ezt mások, hasonlóan cselekedtek, s nem volt már egy felebarát sem, hanem csak úr és szolga. Ez a nap a gyász napja volt az egész földön. Sok idő múlva jött egy másik ember. Ez még gonoszabb volt, mint az első, s az égből még inkább kiátkozott. Mikor ez látta, hogy az emberek mindenütt megnépesedtek és hogy sokaságuk végtelen, így szólt magában: „Talán néhányat bilincsbe verhetnék, s kényszeríthetném őket, hogy számomba dolgozzanak. De akkor nekem kellene róluk gondoskodnom, s ez nyereségemet kisebbítené. Majd jobban csináljuk ezt: dolgozzanak ingyért! Igaz ugyan, hogy majd bele halnak, de mivel a számuk nagy, még mielőtt nagyon megfogynának, oly sok gazdagságot tudok összehalmozni, mely elég lesz mindenkorra." Áz egész tömeg pedig abból élt, mint portékájának kicseréléséért kapott. Miután ezt kigondolta, egyesekhez fordult és így szólt hozzájuk: „Ti 6 óra hosszat dolgoztok és egy darab pénzt kaptok munkátokért; dogozzatok 12 óra hoszszat és 2 pénztdarabot kaptok, és jobban éltek ti, a ti feleségetek, a ti gyermekeitek." És azok hittek neki! Azután így szólt hozzájuk: „Ti csak a nap felét dogozzátok át; dolgozzatok egész nap, és a ti nyereségtek megkétszereződik." És azok ezt is elhitték neki! Mivel a tömeg a munkát megkétszerezte, a nélkül, hogy a munka szüksége nagyobb lett volna, azoknak fele, kik előbb napi munkájokból éltek, nem talált senkit, ki őket alkalmazza. Erre így szólt hozzájuk az a gonosz ember, kinek ők hittek: „Mindnyájatoknak adok munkát, ha ugyanolyan sokáig dolgoztok, az előbbi bér feléért. Mert akarok ugyan segíteni rajtatok, de azért magamat sem akarom tönkreteni." S mivel éheztek, ők, feleségük, gyermekeik: elfogad-