Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-13 / 15. szám
a zsoltárt, azért kell kihagyni, mert keresztyén felfogásunkkal ellenkezik. Ezért nem lehet a tisztultabb vallásos nézet örve alatt egyik vagy másik zsoltárra azt mondani, hogy nem egyezik mai vallásos fogalmunkkal vagy erkölcsi nézetünkkel, tehát kihagyandó. Az énekligyi bizottság mégis kihagy 45 zsoltárt. Nem mondja ugyan, hogy azért hagyta ki, mert tisztultabb vallásos fogalmainkkal ellenkeznek ; ezt csak sejteti, hogy a kihagyásnál némileg ez is előtte lebeghetett, hanem azt mondja, a mint fennebb láttuk, hogy azokban nem találtatott oly vallásos eszme, mely azokat az átdolgozásra érdemesekké tette volna, vagy ha találtatott is, azok, mint merő ismétlések, mellőzhetőkké váltak. Ez indokolása a Tájékoztatásnak egyáltalában megnem állhat, mert mindenik zsoltárban van olyan vallásos eszme, olyan tartalom, mely azt értékessé teszi. Nézzünk pár példát. A kihagyottak között első a 11-ik zsoltár. Mi van ebben? Kifejezi a fenyegető veszélyben az Úrban való bizodalmat; azután az Ur igazságosságára gondolva, vigasztalja magát, hogy az Úr megbünteti a gonoszokat és a becsületeseket megsegíti, mert ő igaz és igazságot szeret. íme ez a tartalom elég értékes és feldolgozásra érdemes is. A második kihagyott zsoltár a 13-ik. Ebben a sokáig tartó szomorúságban fáradt lélek panaszkodik nagy elhagyatottsága miatt. Azután segítség után könyörög a belső aggodalom és külső elnyomás ellen, és végül azon reményben, hogy az Úr megsegíti, örvendez. Ez elég szép tartalom és méltó a feldolgozásra. A harmadik kihagyott zsoltár a 18-ik. Ez egy nagyszerű, művészileg kidolgozott dal, a legszebb és legfelségesebb, a mi Dávidtól maradt, a melynek valódisága felől még senki sem kételkedett. Nemcsak egy egyes esemény az, mely őt magasztos hálára lelkesíti, hanem egy gazdag életnek tapasztalata, a melyet ő itt az isteni gondviselés világánál áttekint és általában magasabb nyugalommal és világossággal elétár. Az Isten iránti bizalom kifejezése után, a veszély egész nagyságában tárul lelke elé, és minél félelmesebb volt a veszély, annál csodálatosabb a segedelem, a mit oly élénk színekkel fest, hogy a poklot látjuk megnyílni Dávid alatt, az eget megrendülni, az ellenséget szaladni és Istennek kezét látjuk lenyúlni Dávid megszabadítására. E szabadításban azért részesült, mert hű volt Istenhez és az ő szövetséghez ! mert az Úr áldásában és szabadításában csak kegyesek és tiszta szívűek részesülnek. Ezek iránt mutatja meg az Úr, hogy ő Jehova, a ki Dávidot minden veszélytől megmentette, hatalmassá tette, nemcsak Izrael fejedelmévé, hanem idegen népek urává emelte; és ebben mindenkire nézve az a serkentés és tanulság foglaltatik, hogy az Istennek mindenek engedelmeskedjenek. Ezért dicséri és magasztalja Dávid ezen Istent egész lélekkel a népek és az egész világ előtt. Ez a rövides tartalom, de ebből is látható értékes s tartalmas volta. Ilyen erőteljes, igazán szép és felséges zsoltárt méltó feldolgozni, ilyennek énekesünkből kimaradni nem szabad. Benkő István, ref. lelkész. TÁRCZA. A. személyes szabadság és a személyes vagyon. Szabadság és vagyon viszonya. A) A személyes szabadság. I. Á társadalmi viszonyok. 1. A munkaerő árúczikk. 2. Munkás és munkaadó korlátlan függési viszonya. Lamennais. II. Az erkölcstan elvei: A személyes szabadság fogalma. 1. A munkaerő erkölcsi megítélése. 2. Munkás és munkaadó személyi viszonya. A felebaráti szeretet. B) A személyes vagyon. I. A társadalmi viszonyok. II. Az erkölcstan elvei: I. a személi'es vagyonjog; 2. a személyes vagyon kötelesség. A személyes vagyon jelentősége. A gazdagok helytelenül használják. A következő elvek, melyeket a ker. erkölcstanból a munkáskérdés megoldására kiemelünk: a személyes szabadság és a személyes vagyon elve. Szabadság és vagyon! Hogyan kerülnek ezek egymás mellé? Látszólag semmi rokonság nem áll fenn közöttük, s úgy tetszik, hogy csak a puszta önkény fűzte őket össze egy rövid „és" szócskával. De ez csak látszat! Ha közelebbről tekintjük a dolgot, azt látjuk, hogy a személyes szabadságot és személyes vagyont belső összefüggés hozta egymás mellé ; viszonyban, még pedig kettős viszonyba állnak egymással. Mindenekelőtt mindkettőnek közös alapja van, mindkettő egy erkölcstani elvnek a követelése. Úgy a személyes szabadságot, mint a személyes vagyont az ember erkölcsi lényege követeli. Ez az az alap, melyen a szabadság és a vagyon fogalma felépül. Ez a viszony egyik oldala. A másik oldalt ennek a két fogalomnak egymáshoz való viszonya képezi. Röviden kifejezve azt mondhatjuk, hogy a szabadság és vagyon kölcsönhatási viszonyban állnak egymással. Egyik létrehozza a másikat, s egyik feltételezi a másikat. Személyes vagyon nélkül nincs személyes szabadság és személyes szabadság nélkül nincs személyes vagyon. Ez a viszony másik oldala. Ezen kettős viszony eredménye pedig, hogy személyes szabadság és személyes vagyon nélkül nincsen meg az ember erkölcsi lényege. Ezért tárgyaljuk a személyes szabadság és személyes vagyon erkölcsi elveit, midőn a munkáskérdés és erkölcstan viszonyát keressük, s ezért tárgyaljuk őket egymás mellett. A személyes szabadság képezi vizsgálódásunk első tárgyát. A ker. erkölcstan általános joggá teszi, a jelenkor társadalma pedig megsemmisíti. Ezt látjuk, mihelyt a társadalmi viszonyokra fordítjuk figyelmünket. Két tényező áll itt előttünk, mint a személyes szabadság megsemmisítője : a munkaerő méltatlan megítélése, s a munkás és munkaadó közt fennálló helytelen viszony. A gyári munkásnál szabadságról úgy szólván nem is szólhatunk. Jól nevezi az angol nyelv „kar"-nak a munkást. A jelen társadalomban igazán kar és más semmisem. A két kar az ő egyetlen birtoka. Ha meg akar élni, ezt el kell adnia. Csakhogy napjainkban több a kar, mint az elvégzendő munka. Ez teremtette meg a munkaerő piaczát. A munkás két karját kénytelen árúba bocsátani, s bizony nagyon sokszor az értéken alul. De azért kénytelen eladni, mert ez a létfentartás egyedüli eszköze. Ez az egyik fő erkölcsi baj: a munkaerő meg nem becsülése az, hogy a munkaerő a jelenkori társadalomban elvesztette erkölcsi jelentőségét s pusztán piaezi árúczikk lett. Már ezen erkölcsi bajban megtaláljuk a 2-ik alapját: ez a munkás és munkaadó közt fennálló helytelen viszony.