Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-16 / 11. szám

20 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 11. szám. mai között volt-e némi atyafiság? arra e helyen nem felelhetünk. A gondolkozó olvasó megadja önmagának a választ. És ez a válasz csak egy lehet és teljesen összeesik azzal a másikkal, a melyet erre a kérdésre ad meg: vájjon kielégítő-e a mai szabadelvűség és az-e, a minek nevezik ? Bocskay Istvánnak, és háta megett a magyar nemzet óriási nagy zömének felkelése, melynél a felekezeti válaszfalak leomoltak a honpolgárok között, midőn a magyarság legdrágább kincseinek a megvédelmezéséről volt szó, megmentette hazánkat attól a szerencsétlenségtől, a melybe Róma és Bécs együttes akcziója bele akarta dönteni. A római támadással szemben a lelkiismereti szabadság, a protestantizmus létjogosultsága, a bécsi ármánynyal szemben a magyar alkotmányosság és a magyar állam függetlensége biztosíttatott. Es minő volt ez a lelkiismereti szabadság, minő ez az alkotmányos függetlenség !? Három század mult el azóta és Magyarország sohasem emelkedett többé arra a magaslatra, a mely a bécsi békében számára megteremtetett, amely 1608-ban foganatba vétetett. Csak egyszer, egyetlen egyszer járt nemzetünk azóta azon a tájon : 1848-ban; de ezen nagy idők nagy eszméi és a megvalósulása közé olyan közfal emeltetett, a melynek lehorclására talán századok munkája is kevés fog lenni. Meg fog-e emlékezni a magyar állam a nagy decennium nagy alkotásáról, a bécsi békéről, vagy legalább az ezt beczikkelyező országgyűlés háromszázados évfordulójáról : azt nem tudhatjuk. Hogy meg kellene emlékeznie : az bizonyos. Azok nélkül az alkotások nélkül ma nem volna magyar országgyűlés és valószínűleg magyar állam sem. De nekünk protestánsoknak okvetlenül meg kell emlékeznünk sok mindenről, a mi az alatt a tíz év alatt történt. Meg kell emlékeznünk a kassai templom-foglalásról, meg a híres 22. törvényczikkről is, a mely igen jól van, hogy a régi Corpus Jurisban benfoglaltatik. Örökre intő jel az reánk nézve, a »lutheránus comburantur«ral együtt, melyeket ne engedjünk töröltetni, nehogy megcsalattassunk. Meg kell emlékeznünk a szerencsi, a korponai, a kassai országgyűlésekről, amelyeknek határozataiból legvilágosabban megtanuljuk, hogy »mit kéván a magyar nemzeU. Megkell emlékeznünk a bécsi békéről, annak jezsuita záradékával együtt, mert hiszen mai szabadságunk mellé is mindig oda kell gondolnunk : »absque tamen praeiudicio religionis rom. catholicae«. Meg kell emlékeznünk az 1608. k. e. I. törvényczikkről, a koronázás előtti és utáni törvényekről, mint a melyekben feltétlen vallásszabadságunk, jogegyenlőségünk foglaltatik és hazánk függetlensége és jogai biztosíttatnak. Meg kell emlékeznünk Illésházi és Thurzó György első protestáns nádorokról, kiknek megválasztása egy nagy elvnek diadalát jelenti, t. i. annak az elvnek, hogy a jó hazafinak nem kell épen klerikálisnak lenni, sőt az ilyen ember jó hazafi nem is lehet. De meg kell emlékeznünk a zsitvatoroki békéről is, hol a magyar állam külügyi függetlensége, épen a protestáns erők túlsúlya miatt nyert fényes beigazolást. A nagy decennium ezen nagy emlékeire azért kívánom felhívni a közfigyelmet, — bár tudom, hogy annak idejében úgy sem felejtkeznénk el azokról, — mivel a testvér protestáns egyházak egyikének a történetében egy fontos dátumról, Kálvin János születési évéről, már nagyban beszél egyházi sajtónk. Pedig Kálvin János születési évének évfordulója a nagy decennium bevégzésére esik ; pedig Kálvin Jánosnál közelebb eső dolgok is vannak hozzánk, úgy a magyar reformátusokhoz, mint általában a magyar protestánsokhoz. Ám csináljunk Calvineumot, a legméltóbb emléket a nagy reformátorhoz, ele annál inkább emlékezzünk meg Bocskai Istvánról és a bécsi békéről, egyházaink létjogosultsága megalapításáról. A hazai két protestáns egyháznak a bécsi béke háromszázados évfordulóján egy nagy. közös és díszes zsinattal kell ünnepelnie és közös erővel egy nagyszabású alkotást kell létesítenie, mely méltó legyen Bocskai Istvánhoz, az általa létesített nagy műhöz és a magyar protestantizmushoz. Olyan alkotást kell létesítenünk, melyben a védelem és építés gondolata egyaránt megtestesülést, nyerjen. Az ünneplés magában nem elég, mert Bocskai is a tettek embere volt, és műve sem ünnepség, vagy szóbeszéd, hanem monumentális cselekedet. Mi legyen a hazai protestantizmusnak ilyen alkotása? azt most nem fejtegetem. Hagyom, hogy leleményesebb, találékonyabb és gyakorlatiabb emberek adjanak jó tanácsot a tárgyban. Csak annyit mondok, hogy a magyar protestantizmus a maga összességében ne állítson szobrot. Nem azért, mert Felséges Urunk úgy is állíttatott egyet. Hiszen Bocskai maga tizet is megérdemelne. Hanem azért ne, mert ezt a kegyeletes tényt minden bizonynyal végre fogják hajtani úgyis a derék hajdú városok, melyekre ezt a kötelességet magyarságukon, túlnyomólag protestáns voltukon kivül még egyéb tekintetek is, mint kedves tisztet s kegyeletes előjogot róvják rájuk. Pokoly József.