Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-09 / 10. szám

társadalomnak a szocziális kérdésre? Felelünk rá: igenis szüksége van, és pedig oly nagy mértékben, mint talán még egy kornak sem! Hiszen a társadalom mindkét rétege megvan mételyezve, minden parányi kis része ellentétben áll azzal az alappal, a min fel kellene épülnie, — az erkölcstan alapjával. Hogyan teljesítse a maga hivatását, Isten országának a földön való megvalósítását ? Ilyen alakban nem teljesítheti, az bizonyos! Szükséges volt, hogy a lelkiismeret szava megszólaljon és tiltakozzék a társadalom tévelygései ellen. S szükséges, hogy a lelkiismeret megnyugvást találjon a társadalom reformálásában. A szoczializmust, mely a jelenkorban igazán a jog és kötelesség alapján áll, meg kell oldani! Ha egy kissé közelebbről tekintjük a jelenkori szocziális kérdést, azt találjuk, hogy az legnagyobbrészt nem egyéb, mint munkáskérdés. Ezt az állításunkat egyfelől természetessé teszi a társadalom alakulása, másfelől pedig indokolttá teszi a szocziálizmus tényleges fejlődése. A társadalom, mint úgy is láttuk, akkép alakult, hogy két nagy táborra szakadt: a műveltekre ós műveletlenekre, a kapitalistákra és munkásokra. Azok a joggal birók, ezek az elnyomottak. S ennek az ellentétnek a kiegyenlítése, ez a fő szocziális kérdés. Szóltunk már erről, így tehát fölösleges volna a dologba mélyebben belehatolni. A másik pont a szocziálizmus fejlődését illeti. Ez is azt bizonyítja, hogy a jelenkor szoczializmusa túlnyomóan munkáskérdés. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a társadalom összes szocziális kérdése redukálható vagy összesüríthető a munkáskérdésben. Ilyen tévedés ellen megvédelmez a szocziálizmusnak azon fogalma, a mit az első fejezetben megállapítottunk, s mi annak egészen általános kört biztosított a társadalom keretén belül. Hanem igenis, arról meg vagyunk győződve, hogy a szocziális kérdésnek legfontosabb s legszomorúbb részét ez a munkáskérdés képezi, s erősen hiszszük, hogyha a XX. századnak csak némileg is sikerül megoldani, úgy a munka oroszlánrészét már elvégezte. És ha a történelemre tekintünk, igazolva s megerősítve látjuk állításunkat. Mert a szocziálizmus legújabb fejlődésében nem ugyan az egyedüli, de minden bizonynyal a legnagyobb szerepe a munkáskérdésnek van. Francziaországban Marat a szegényt, de első sorban a munkást tette meg állampolgárnak ; Hébert a véres guillotineről az ő jogukat biztosította; St. Simon, Fousier nekik alkottak új rendszert, és Blanc az érdekükben írta az „ Organisation du travailM, s folytatta a luxembourgi tanácskozásokat. Avagy tekintsünk az angol szocziálizmus fejlődésére, itt is ugyanazt az eredményt találjuk. Hogy a nagy háborúknak még a győzelmük is sokba kerül, nagyon jól érezte Angolország. Mert államadóssága a spanyol-, franczia háborúk után meghaladja a 800 millió frankot. Most jön a szükség, a nehéz időszak! A hadseregből elbocsátott katonák munkások lesznek; s ha sok a munkás kar, kevés a munkásbér. A két társadalmi osztály épen azért mindinkább eltávolodik egymástól. Ekkor lépnek fel Malthus, Owcn, Cobbett, a kik a szegény nép sorsát szivükön viselik Dickens világhírű regényeivel hat a társadalomra, s e regényekben nem fest mást, mint az angol gyári viszonyokat, a szegény munkás nyomorúságos helyzetét. Ilood a költő a szegény varrólányok szomorú sorsáról énekel, arról „az ingről", mit éjnek idején kis mécses világa mellett varrnak. Majd jönnek az ú. n. ker. szoczialisták: Kingsley, Frederick Denison. Ludloiv, Mill, s végre sikerül a munkások jogkörét s viszonyukat a munkaadóhoz megállapítani és a munkáskérdést békésen megoldani. Németországban szintén majdnem kizárólagosan a munkáskérdés uralja a szocziálizmus területét. Már a 48-as években keletkeznek a különféle munkásegyesületek, melyeket azután Lasalle-wák sikerül egy nagy német munkásszövetségben egyesíteni. Midőn megjelenik a szocziálizmus bibliája, Marx hires munkája: „A kapitalizmus", még jobban megerősödik e mozgalom, s a munkások szövetkezete internaczionális jelleget Ölt. Liebknecht, Bebel, Síéin, Engel már ennek az eszmének szolgálatában állnak. S nézzük meg a mostani szocziáldemokrata pártot, nem más az, mint munkáspárt. Saját hazánkban a szocziális kérdésnek szintén nagy és fontos részét képezi a munkáskérdés. Mégis nem annyira, mint a többi államokban; de az azért nem szól állításunk ellen! Mert nem szabad felejtenünk, hogy Magyarország első sorban földművelő állam, s hogy ennek következtében a szocziális mozgalom súlypontja inkább a mezőgazdasági proletárságban található fel. Hogy a munkáskérdés azért milyen nagy fontossággal bír, látjuk, mihelyt az utolsó évtizedek szocziálizmusát vizsgáljuk. A munkáspárt különösen a 70-es években kezdett mozgolódni. 1873-ben alakult meg „a magyarországi munkáspárt"; de ezt a kormány csakhamar feloszlatta. Az 1889-iki párisi nemzetközi munkáskongresszus újra olajat öntött a még izzó zsarátnokra. S 1890-ben már 60 ezeren ünneplik meg május l-jét, A szervezkedés munkája is lázasan folyik, úgy hogy 1890. deczember 7. és 8--án Budapesten pártgyülést tarthatnak, s felvehetik a „magyarországi szocziáldemokrata párt" czímet (L. Halász-Mandello: Közgazdasági lexicon.) Ez a szocziális kérdés legújabb története. Ez a kis történelmi áttekintés bizonyság a mellett, hogy a társadalom mostani helyzetét jól fogtuk fel, midőn abban a két osztály ellentétét és küzdelmét emeltük ki, s hogy a szocziálizmust is helyesen fogtuk fel, midőn azt mondottuk, hogy abban a munkáskérdés a legfontosabb. Ezért foglalkozunk mi az alábbiakban nem a nagyon tág szocziális kérdéssel, hanem a munkáskérdéssel, ebben is főképen a gyári munkáskérdéssel. A munkáskérdést az erkölcstan alapjára helyezzük. Erkölcstani elveket keresünk, a melyek segítségével megoldását előmozdíthatjuk. Nem áltatjuk magunkat! Tudjuk, hogy e megoldás nem lehet a mi munkánk; — erre nem képes a ker. erkölcstan. — De igenis reméljük, hogy a helyes megoldás elveit meg tudjuk adni, s a reformmunkálat irányát ki tudjuk jelölni; — erre már képes a ker. erkölcstan. De ezt a czélunkat is csak akkor érhetjük el, ha a munkáskérdést létrehozó fő erkölcsi bajt megtaláltuk. Mert a betegség csak akkor gyógyítható, ha a betegséget létrehozó ok megszüntettetik. Azt hiszem, megtaláltam ezt az erkölcsi bajt, és ez az ember erkölcsi lényegének elnyomása. Ebben látnánk mi a jelenkor szocziális kérdésének a kútforrását. A társadalom nem engedi, hogy az ember erkölcsi lényege érvényesüljön; — ez a szocziális kérdést előszólító erkölcsi baj. S a betegségben benn van az orvosság is. Megoldható a nagy probléma, ha azokat a társadalmi akadályokat megszüntetjük, melyek az ember igazi lényegének megvalósulását lehetetlenné tetszik. Ez a felfogás képezi a jelen munka alapját. Ez