Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-09 / 10. szám

lias nevű dúsgazdag embernek pénzért eladni, hogy az atyjára kiszabott összeget lefizethesse. — Nem különb sorsa volt Themistoclesnek, a salamisi tengeri ütközet győzőjének s hazája megtartójának, kit, mint Miltiadest, a népszavazat honárulónak nyilvánított S így számkivetésben fejezte be életét, ellenségének, a persa királynak szívességéből vendégjogon neki átadott Magnesia kisázsiai városban. — Említsük-e az igazságos Aristides és más görög jelesek száműzetését vagy egyébként gyászos sorsát? Említsük-e az Isten lételét, a természet törvényeit, az igazságot és az önmérséklést tanító bölcs Socrates méregpoharát? . . . S a milyen hálátlan volt a görög nép nagy fiaival szemben, épen olyan megbízhatatlan volt az idegenek és külföldiek iránt is. Innen a megbélyegző „graeca fides", az a görög hűség, melyre — mint a magyar mondaná — „egy batkát sem adnak". Mintha csak a görögökhöz jártak volna iskolába, nem nagyobb hálával voltak nagy emberei iránt az afrikai punok sem. Ott van köztük Hannibal, a világtörténet egyik legjelesebb hadvezére, az Alpesek legelső úttörője, a cannae-i s annyi más győzelmes csaták hőse. Hálátlan polgártársai, irigységtől eltelve s ellenséges pénzzel megvesztegettetve, őt a dicsőség polczáról letaszították és számkivetésbe ktildötték, míglen sok hányódás-vetődés után ellenség földjén önmaga oltotta ki életét méreggel. S mi lett a nagy fiait ilyformán megbecsülő pun nép sorsa ? A mi a görögöké: rövid idő alatt teljes megsemmisülés. . . . Hát az új világot felfedező Columbusnak mi lett a jutalma a spanyol nemzettől s ennek királyától? Börtön, rabláncz. A tudomány pedig azzal jutalmazta, hogy a négy felfedező útjában általa meghódított és birtokba vett földrészt — Amerikának nevezte el. — Columbus után Galiléin, a legnagyobb mathematikus és astronomuson elkövetett rút hálátlanság tűnik szembe. Ot hitsorsosai addig üldözték és börtönözték, míg tanait (a föld forog a nap körül) eskü alatt kénytelen volt visszavonni. Halála előtt három évvel a sok csapás következtében szeme világát vesztette. Hátrahagyott könyveit, iratait nagyobb részint elégették. Galileivel szemben a sötétségben botorkáló társadalom volt hálátlan s a felekezeti obscurantismus volt türelmetlen. Fájdalom, nemzetünk története sem szűkölködik a hálátlanság példáiban. Ott van a többek közt Salamon király: a koronát neki önként visszaadó unokabátyja (Géza, László) ellen. Még inkább a szószegő V. Lászlónak s ármánykodó tanácsosainak hálátlansága a Hunyadyház ellen, mely a hazát és a trónt oly sokszor megvédte s mely a nevezett királyt és főembereit is uralomra segítette. Mindkét király sorsa a rút hálátlanság bűnhődése volt. S feljegyzendő V. Lászlóról, hogy méreg által épen azon a napon mult ki, melyen azelőtt egy évvel a Hunyady-családnak sértetlenséget esküdött. Hát még nemzetiségeinkre, a mi drága testvéreinkre, a történet és a napi tapasztalat mily sok példája adja többé-kevésbé a hálátlan jelzőt. Az eddig elősorolt példák legnagyobb részt a nagy tömeget (nemzet, társadalom, felekezet, párt stb.) tüntetik fel hálátlannak. Ennyiben hát ez a bűn úgyszólván „világpolgárságot" nyert. Lássuk most már a hálátlanságot egyes egyénekben a maguk visszataszító példáik által, amint Isten, haza, szülők, rokoni, baráti és embertárs! kötelék ellen vétkeznek, Kezdjük itt is a Bibliát. Ott van a jó öreg Eli főpap elvetemült két fia, Hofni és Fineás. Ezek atyjuknak egész életén keresztül irántuk tanúsított gyöngédségét azzal hálálták meg, hogy az oltárra vitt áldozatokat megszentségtelenítették, életmódjukkal közbotrányt okoztak, a frigyládát (Izrael legféltőbb kincsét) az ellenség kezébe juttatták. Midőn ezt a 98 éves aggastyánnak hirül vitték „hátra esék a székről a kapufélhez és nyakát szegte és meghala" (I. Sám. 4, 18.) A gyermeki hálátlanságnak egy másik bibliai példája Absolonban látható, a ki Dávid ellen pártot ütvén, egy sereg élén királyi atyját megtámadta. S bárha Dávid meghagyta Joáb vezérének: „Az én fiammal Absolonnal én érettem gyengén cselekedjetek", mégis midőn ez futása közben egy cserfára fennakadt, Joáb őt megölte. Ekkor Dávid igy sóhajta fel: „Édes fiam, Absolon, bár én haltam volna meg te éretted!" — A hálátlanság netovábbját azonban a Biblia terén Judásban, a megromlott s már itt a földön örökre elkárhozott lelkek emez iszonytató póldányképében szemlélhetjük. A hűtlen tanítvány Mesterét árulta el, hogy örökre emlékezetes legyen ama szomorú világtörténeti „csók" által. Térjünk át a világtörténet mezejére. A hazaáruló s Leonidás vesztét okozó görög Ephialtes után, túlfelől a gőgjében megsértett római patriczius, Coriolán tűnik fel oly háládatlannak hazája, nemzete, családja és barátai ellen, hogy az ő bűnét s bűnével járó bűnhödésót csak egy Shakespeare mesteri tolla tudta méltóan ecsetelni. — Ne feledjük a Jnlius Caesar gyilkosai között Brutust, a kinek hálátlansága nevelő atyja ellen erkölcsi tekintetben szintén súlyos beszámítás alá esik, jóllehet hazája szabadságának érdekében döfte a tőrt atyjába. Ezért a: „Te is fiam, Brutus!" jellemző mondással nem ok nélkül lett örökre megbélyegezve. (Lásd Coriolánnal együtt Shakespeare színmüvei közt.) — Hát a fondorlelkű Jugurtha mit vétett ? Ot, a törvénytelen ágyból származott rokont, nagybátyja, Micipsa király; udvarába fogadta; halálakor pedig két fiát, Adherbalt és Hiempsalt gyámságára bízta, neki adván az ország harmadrészét is. Mindezekért a jótéteményekért Jugurtha azzal volt hálás, hogy a gondjára bizott királyfit megölte s az egyeduralmat erőszakos úton-módon kezéhez ragadta, mígnem a római birodalom hat évig tartó küzdelem után őt is meg nem semmisítette. Benke István, (Folyt, köv.) ev. ref. főgimnáziumi tanár. TÁRCZA. A jelenkori társadalom és a jelenkori szoeziális kérdés. (Folytatás.) I. A kasztrendszer mint társadalom-alkotó elv. Az ó- és középkor kasztrendszere. A mostani társadalom kasztjai. 1. gazdagok, 2. szegények. Egymáshoz való viszonyuk. ÍI. A szocziálizmus mint munkáskérdés. 1. A társadalom fejlődése. 2. A szocziálizmus történetének újkora. A jelen társadalom két nagy osztályát vázoltuk. Összehasonlítjuk a két képet, melyet a kiemelt jellemvonásokból állítunk össze. Szomorú eredményt mutat ez az összehasonlítás! Csupa éles ellentét áll szemeink előtt: ott palota, itt szegényes kunyhó, ott bíborban, itt rongyokban, ott dúslakodva, a javakkal pazarolva, itt éhezve, a szükségesben is szűkölködve, ott henyélve, itt éjjel is dolgozva 1 . . . Ha erre a néhány vonásra visszatekintünk, feleletet adhatunk arra a kérdésre, mit munkánk első részének a végén felvetettünk: szüksége van-e a jelenkori