Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-02 / 9. szám

mellett az egyetemeknek hallgatókkal és vizsgáztatásokkal túlterheltsége, a felekezeti jogakadémiáknak, tanerők és azok ellátása tekintetében való inferioritása, a katonai szolgálatot teljesítő joghallgatók tanfolyamának hét szemeszterre változtatása, s az egyetemeken a kötelező kollokviumok, szemináriumok és praktikumok teljes hiánya. A mi a felekezeti, különösen a prot. jogakadémiáknak a tanerők és azok ellátása tekintetében való inferioritását illeti, igen helyesen mutat reá czikkező, hogy ez nem annyira a mi saját hibánk, mint inkább anyagi erőtlenségünknek és az államsegély még mindeddig meg nem nyerhetésének az eredménye. A mi pedig a tanítás és tanulás, valamint a vizsgálatok komolyságát és szigorúságát illeti, e tekintetben meg épen a protestáns jogakadémiák vannak szuperioritásban, mivel a mi jogakadóiniánk az előadásokra járás ellenőrzésével és a kötelező kollokviumok rendszerével sokkal kedvezőbb eredményeket értek el, mint az egyetemek. — Második czikkében általában elismeréssel nyilatkozik a miniszter reform-tervezetéről, a mennyiben az a deczentralizáczió által a jogakadémiáknak a kellő szerepet és súlyt, másfelől pedig, az elméleti jogi képzettség bizonyításának egységesítése által a jogi szakoktatás alaposságát és komolyságát biztosítja. Kívánja azonban, hogy a törvényben mondassék ki, hogy az államvizsgáztatás jogával csak a ma meglevő „megfelelő" jogakadémiák ruháztatnak fel; az ezután keletkezők pedig csak külön kormány-engedély, vagy épen törvényhozási intézkedés alapján kaphassák meg ezt a jogot. Hogy pedig a megalkotandó törvény a protestáns jogakadémiák elsorvasztására ne vezessen, kívánja, hogy a reform-tervezet 5. §-ában foglalt feltételek szabatosabban formuláztassanak és hogy az államsegély a prot. jogakadémiák számára is megadassék. Az államvizsgálati bizottságban a tanári elem túlsúlya biztosíttassék, s a tanulmányi rend, s ebben a tanidő és az alapvizsgálatok kérdése törvényileg szabályoztassék. — Szándékosan ismertettük bővebben dr. Bartha Béla czikkót, mivel a jogi szakoktatás czélba vett reformja a legközelebbről érdekli protestáns jogakadémiáinkat, s valóban szükséges volna, hogy a reform-tervezet alapos és minél több oldalú megvitatást nyerne az egyházi sajtóban. Jogakadémiáink tanári testületei egyenesen fel vannak híva véleménynyilvánításra ; azonban eddigelé még egyetlen ilyen vélemény sem látott napvilágot. A véleményt pedig legelső sorban azoktól várjuk, a kik annak megadására a legilletékesebbek : jogakadémiáink tanári testületeitől és tanáraitól. Lapunk e véleményeknek a legkészségesebben adna helyet hasábjain. — A lapnak ugyancsak 6. és 7. számában Vincze Ödön közli az 1900. évi felekezeti statisztikai adatokat, a melyek bizony szintén csak azt mutatják, hogy egyházunk testét sok vérző seb borítja, s nagyon ideje volna már az egyetemes orvoslás megkezdésének. — Padrah Sándor kir. közjegyző tovább folytatja „Református hithűség és áldozatkészség" cz. czikksorozatát, amelyre újra csak azt mondjuk : olvassa el őket prot. egyházunknak minden hű fia ; de olvassák el különösen lelkészeink és az egyházkormányzásban szereplő világiaink, s megismerhetik belőlük, hogy hol van az az egyik fő erőforrás, a melynek éltető vizével felüdíthetnők egyházunk meglankadt testét. — A lap 7-ik számában Historikus szól hozzá a Kálvinszobor eszméjéhez, s ugyanabban a véleményben van, mint dr. Szabó Aladár, hogy Kálvin szelleme az emlékszobrot nem tűri meg; hanem az Ő emlékezetét valami, ő hozzá méltó és ref. egyházunk megerősítését czélzó nagy alkotással kellene maradandóvá tennünk. A Dunántúli Prot. Lap két utóbbi számában Horváth Antal szól hozzá az egyházi ós a közalapi adózás reformálásának kérdéséhez. A közalapi adózásnál megszüntetni kívánja a maximum megállapítását s behozandónak tartja a gyülekezeti járulékoknak öt évenként átalányösszegben megállapítását. A megállapítás az állami adó és a lélekszám kombinálása alapján történnék, oly formán, hogy a járulék az állami adó l%~a

lenne; ha azonban ez nem ütné meg a lélekszám aránya szerint a 10 fillért, akkor a lélekszámot kellene alapul venni. Az egyházi adó legyen személyi járandóság és birtokaránylagos perczentes adó. A perczentes adó ne legyen magasabb 4%-nál, de ne legyen egy maximális összeg megállapításával korlátozva; a személyes adó pedig szintén fokozatos legyen. A legalsó fokozaton legyen egy korona, azután pedig, minden 100 korona állami adó után 1—1 korona, minden maximális összeg megszabása nélkül. Horváth Antal persze ezt az adózási tervezetet csak azon esetben tartja kivihetőnek, ha a 4ü

/0

-°s

egyházi adózás mellett fenmaradó egyházi szükségletek állam-segélylyel fedeztetnének; addig azonban, a míg ez meg nem történik, a perczent megállapítására nézve a gyülekezetek szükségletei lennének irányadók. A 6-dik számban Kovács Alajos, a r. kath. autonómiai kongresszusnak az iskolák megszerzésére irányuló törekvésére mutatva reá, arra hívja fel a figyelmet, hogy mi meg, daczára, hogy autonómiával rendelkezünk, mennyire kipusztulni engedtük iskoláinkból a vallásos és egyházias szellemet,' s hogy tehát jó volna, ha tanulnánk az iskolák biztosítása tekintetében a r. katkolikusoktól. Bizony jó volna; de az okulást igen-igen nehezen akarjuk bevenni! A 7-dik számban dr. Horváth József ír lelkes czikket a protestáns nőnevelés érdekében, s reá mutatva arra a czéltudatüs munkára, a melyet a r. kath. egyház folytat ezen a téren, másfelől pedig a mi elmaradottságunkra, sürgeti az ébredést és a protestáns nőnevelés ügyének felkarolását. Különösen pedig sürgeti a pápai felsőbb leányiskola teljes kifejlesztését és mellette ref. tanítónőképző szervezését. A lelkes czikk bárcsak megteremné gyümölcsét! Az Erdélyi Prot. Lapban befejezi Biró Sándor „Miért üresek a templomok" cz. fejtegetését, a melynek veleje az, hogy üresek a templomok, mert prédikácziónkban nem számolunk a modern korral és a modern emberrel, hanem csak a régi időkből átöröklött papi modorral és elavult theológiai fogalmakkal prédikálunk. Hogy a modern kor modern emberét beédesgethessük a templomba, az kellene, hogy összhangot teremtsünk az evangélium és a modern kultura között; hogy prédikáljunk úgy, hogy a hívek kénytelenek legyenek meghallgatni minket; hogy beszédeink tartalma ós alakja tartson lépést a haladó idővel és legyen a hívekhez alkalmazott; a kidolgozásban és az előadásban pedig legyen a pap „művész". Biró Sándor fejtegetéseit, kivéve azt a követelményét, hogy a pap legyen „művész", aláírjuk, mivel kétségtelen dolog, hogy igehirdetésünk módja egyik fő oka templomaink ürességének. Emez aláírásunk azonban, hangsúlyozzuk, csupán csak az igehirdetés külső módjára és eszközeire vonatkozik, de nem egyszersmind a tartalomra is; mert a keresztyén igehirdetés, tartalmi tekintetben a modern korban sem lehet más, mint volt Krisztus és az apostolok idejében. Ezt a megjegyzést azért tartjuk szükségesnek megtenni, mivel úgy látszik, a czikkíró még a tartalom tekintetében is szükségesnek ítéli a modern korhoz való alkalmazkodást. A formai accommodatio megengedhető és szükséges; de a tartalmi accommo-