Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-02 / 9. szám

társadalom fő változása; s ebből származott azután a többi tényezőnek átalakulása. Munkaerő és anyag elszakítása, a kézi ipar kiszorítása a gyári ipar által adta meg a mult századok hagyományából örökölt szocziálizmusnak a jelenkornak megfelelő jellegét. Nem szándékunk ezt a társadalmat alkotó nemzetgazdasági elvet a maga konzekvencziáival kifejteni és levezetni. Azt hiszszük, hogy szemléltetőbb lesz a kép, egységesebb a hatás, ha a két társadalmi osztályt rajzoljuk, úgy a mint az életben f

előttünk áll, a maguk erősen ellentétes vonásaikkal. így legalább egyszerre feleletet kapunk arra a kérdésünkre is, mivel első czikkünket zártuk : van-e szükség a szocziálizmusra a jelenkorban ?| S így legalább megtudunk még egyet, azt, hogy mire vonatkozik különösen a jelenkor szocziális kérdése, hogy mi ennek a mostani mozgalomnak karakterisztikus vonása ? Minden városnak megvan a maga előkelő negyede ; ide kell mennünk, ha a gazdagokat meg akarjuk ismerni. Gyönyörű palotasorok, széles alapon, hatalmas méretekben emelkednek az ég felé, magas szárnyas ablakokkal, nagy oszlopos erkélyekkel. Tágas, szép lakások foglalnak itt helyet, melyek a kényelem minden eszközével fel vannak szerelve. Itt laknak a kapitalisták. Életmódjuk gazdagságukról tesz bizonyságot. A gond semmiben sem vet korlátot nekik. Az élvezeteknek egész sora kínálkozik s foglal helyet mindennapi életükben. Lakásban, életmódban, élvezetben nemcsak a legszükségesebbel rendelkeznek, hanem még, sokkal többel, s azt hiszik, a pénz bírásában megvan a jogczím a pénz elpazarlására. Egy rövid élvezet, szeszély, szenvedély kielégítése, s eltűntek oly összegek, melyből egy szegény munkáscsalád egy éven át is megél. Vájjon mit érez az a szegény munkás, ki családjának kenyeret is alig tud venni, midőn mindezt százszor, ezerszer láthatja? És még egy pont, a mit nem lehet figyelmen kivül hagyni; ez a gazdagok erkölcsi élete. Az erkölcstelenség oly nagy a jelenkorban, s oly ijesztő, hogy annak vázlatos képét sem merjük megalkotni. Bizony nem érthetetlen dolog, ha sok tudós a jelenben szemléli a római nép hanyatlásának korát. S az erkölcstelenség fő kútforrása: a gazdagok osztálya. Úgy érzik, mintha pénzzel korlátlan urai lennének a világnak, s megvásárolhatnának a maguk mulattatására mindent. Hogy ez erkölcstelenség következményei micsodák : a jelen társadalmi élet eléggé mutatja. Mi nem foglalkozunk többet e dologgal, csak az egyszerű kérdést vetjük föl: vájjon milyen erkölcsi nevelő hatása lehet az ilyen példaadásnak? És ezzel .az osztálylyal szemközt áll a szegények osztálya, melynek legnagyobb részét a munkások képezik. Elhagyjuk a széles utczák büszke palotasorát, s kimegyünk a város végére az elhagyott, sötét munkásnegyedbe. Itt lakik a szegény munkásember. Lakása egyszerű, szegényes, sőt legtöbbször egészségien. Ha olvasunk róla, megdöbbenünk. — Nem fantázia-képek ezek, hanem a borzasztó valóság áll előttünk! Munkát lehetne írni, — nem, roszul fejezzük ki magunkat, — munkát kellene írni a lakásviszonyokról és a halandóságról, s a lakásviszonyokról és az erkölcsiségről. Berlinben 8000 pinczelakást olvastak Össze, s ezek 6, 12, sőt 18 méter mélyen feküdtek a föld szine alatt. Gondoljunk csak a talajvízre, a gázok kiömlésére, a folytonos dohos szagra, s arra az örökös félhomályra, mely nappal-éjjel uralkodik. Milyen lehet annak a szegény munkásnak az élete ilyen lakásban ! Vagy vegyük az egészségtani oldal mellett az erkölcsi oldalt. A statisztika adatai, s az újabkori nemzetgazdászat kutatásai erre vonatkozólag is borzasztó képet nyújtanak. Egy szobában 6—20-an laknak együtt, nemcsak gyermekek, hanem felnőttek, nemcsak családtagok, hanem egészen idegenek is, kik ma jönnek, — ki tudja honnan, — holnap mennek, — ki tudja hova. Egy íróember úgy nevezi ezeket a lakásviszonyokat, mint minden erkölcstelenség ós bűn kútforrását. Es igaza van. A milyen éles az ellentét a két osztály között a lakásra vonatkozólag, természetesen épen olyan éles a napi életre vonatkozólag. A munkás élete folytonos munka, minden nemesebb öröm és élvezet nélkül. Reggeltől estig ott áll a zakatoló gépek között és dolgozik. És milyen munka az, a mit végeznie kell! Lelket, szellemet megölő, a kedélyt eltompító! Mindennap ugyanannál a gépnél találja, s mindennapi munkája ugyanaz. Elmúlnak az évek és ő még mindig annál a gépnél áll, még mindig azt a munkát végzi. Lassanként öreg lesz, s keze még akkor is a munkára jár rá, mit fiatal korában megszokott. Teste van még, de a lelket, a szellemet megölték. Egy géprészszé lesz, de sorsa még ezerszer roszabb, mint azé. A gép nem érez, ő pedig érzi lelkének lassú meggyilkolását. Bizony annak a szegény munkásnak, midőn este fáradtan hazamegy, kétszeresen szüksége volna családi otthonra; mert ő nemcsak fáradt, hanem gyári munkától fáradt. És mégis az ő családi otthona kétszeresen is meg van semmisítve. Maga a munka, mit a gyári munkás egész életében végez, s ezek a most közölt életviszonyok lélektani következetességgel megállapítják az egész osztály élvezetét. Nem a lelket fejleszteni, hanem a lelket elkábítani, ez az élvezet czélja. S ezt találja meg a munkás az alkoholban, a kártyajátékban, s érzéki élvezetekben. És csakis így boldog; csakis akkor, ha öntudattal bíró énjét elvesztette, ha lelkét álomba ringatta. Boldog, ha nem tud magáról! Persze mi megvetéssel fordulunk el ezektől az erkölcsi bukottaktól, pedig bizony nemcsak saját hibájuk, hanem főleg a gazdagok hibája juttatta őket ennyire. Az alsó néposztály nyomorúságos helyzetét láttuk. Vakság volna azt állítani, hogy önhibájukon kivül jutott nekik ez az osztályrész. Munkálkodtak Ők is a nyomor, erkölcstelenség, szegénység felnevelésénél. De épen olyan vakság volna a felső osztályt mentegetni, Mindenesetre ez utóbbi hibásabb, mint az előbbi. A józanul gondolkodó, higgadtan ítélő Luthardt jól mondja: „nem lehet a modern szocziálizmusról beszélni a nélkül, hogy a magasabb osztályok bűneire ne gondoljunk, melyek azt felnevelték. Mert ők a leghibásabbak. Azt aratják, a mit vetettek, a mit vetettek bűnös kapzsiságukkal, élvezetvágyukkal és érzékiségükkel." (Luthardt: „Die moderne Weltanschauungen." III. kiad. Lpg. 1891. 182. I.) Kapi Béla, (Folyt, köv.) evang. segédlelkész. BELFÖLD. Lap szemle. A Debreczeni Protestáns Lap 6. és 7. számaiban dr. Bartha Béla szól hozzá a jogi szakoktatásnak a kultuszminiszter által czélzott nagyfontosságú reformjához. Első czikkében azokat az okokat mutatja fel, a melyek a reformot szükségessé tették, s ezek szerinte: a tanulni nem igen, de az életben annál inkább boldogulni törekvő korszellem, a jogakadémiák leszorítása