Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-09 / 23. szám

cselekedetében" (Jak. 1, 25.); mert: „minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt, és a törvény (a mózesi törvényhozás, az előkészítő kijelentés) nekünk a Krisztusra vezérlő mesterünk volt" (Galat. 3, 24—25). A haladás tehát a keresztyén vallásnak olyan postulatuma, olyan nélkiilözhetlen. olyan szükségszerű élettörvénye, a mely nélkül az Üdvözítő által belé plántált isteni magvak ki nem kelhetnek. Haladást jelentett a keresztyénség a mozaismussal, a zsidósággal, az isteni kijelentés alapján álló törvényvallással, és haladást jelentett a klasszikus népek: görögök és rómaiak magasan kifejlett bölcsészetével, böleseségével szemben; és haladni kiván a keresztyénség a haladó korral, a gőzzel és villammal haladó emberiséggel. A keresztyénségnek alapeszméi, tanai, -— mondjuk Krisztus tanai — olyan isteni, olyan örök igazságok, hogy Jézus bátran mondhatta: „az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak". Máté 24, 35. Igen, alakulhatnak a viszonyok akár így, akár úgy: a Krisztus tanai, a keresztyénség alapeszméi, alapigazságai igazak maradnak. Nincsenek azok kötve alakhoz, időhöz, helyhez. Es bármiként alakuljanak az emberi élet körülményei, a társadalmi viszonyok: a keresztyénség eszméi mindenkor azon drága kincsek lesznek, melyek nélkül az emberi élet legbecsesebb értékei: megelégedés, boldogság és béke megszerezhetők nem lesznek. Ez eszmék maradnak mindenkor az emberi élet „kovásza" (Máté 13, 33.) és ezen kovász áthatja az egész emberiséget, mint „egy kicsiny kovász megposhasztja az egész tésztát". I. Kor. 5, 6. Mivel az isteni mesternek az emberi társadalmi életről adott fenséges, valóban isteni eszméje, mely szerint: mi emberek mindnyájan Isten gyermekei vagyunk és az atya kormánya alatt állunk, egymást testvérekiil tekintjük és szeretjük és Isten mindnyájunkat egyaránt szeret (Róm. 2, 11. stb.),— nem volt az akkori körülmények között megvalósítható: mint olyan eszmény, mely felé folytonosan törekednünk kell, melynek megvalósítására minden erőnket fel kell használnunk, az ő híveire maradt, mi reánk maradt. Ennek megvalósítását követeli; mint eszményt tanítványaira is úgy bízta, hogy a mennyiben és a mennyire megvalósítható, valósítsák meg. És az ő tanítványai, apostolai, nevezetesen Pál apostol igyekeztek is, a mennyire csak lehetett, ezen eszményt megvalósítani. És immár áttérünk Pál apostol szocziális tanaira. Pál apostol a galácziabeliekhez intézet levele 3-ik és negyedik fejezetében, midőn a hitből való megigazulást festi, egyúttal összehasonlítja a multat a Krisztus fellépése utáni idővel is, és míg a multat úgy mutatja be, mint a törvény uralmának, a szolgaságnak ide jét, — a jelent a hitből eredő szabadság korszakának festi. Ezen szabadság azután a társadalmi viszonyokra is átalakítólag hat, s mindenkit önállóvá és mindenkit egyenlővé tesz. Vagyis, a mint ő a keresztyén vallás, a hit uralma alatt alakuló társadalmi viszonyokat felfogja s a mint azt (a Galat. 3, 28-ban) kifejezi: „Nincsen sem zsidó, sem görög; nincsen sem szolga, sem szabados; nincsen sem férfiú, sem asszony között válogatás: mert ti mindnyájan egy vagytok a Jézus Krisztusban". És íme Pál apostol ezzel a meglévő viszonyokra, azoknak átalakítására utal s nem ábrándképek megvalósítására, a milyeneket pedig az ős keresztyének soká követtek, midőn vagyonközösségben éltek; hanem a társadalmi viszonyok alapjait akarja megtisztítani és szilárd talajukat lerakni, midőn felszólal az ókor hibái ellen : a nemzeti büszkeség ellen, mely a népeket, a zsidót, a görögöt, a klasszikus népeket és a barbárokat egymástól elválasztotta; midőn felszólal azon felfogás ellen, a mely a rabszolgaságot helyén valónak találta, holott az egyes emberek, a társadalom és ugyanazon nemzet tagjai között ledönthetlen válaszfalakat emelt, és felszólalt az ókornak a nőről való felfogása ellen, mely még ezek között is. a két nem, az emberiség két fele között is mélyreható különbséget tett. — Csak akkor, ha ezen ókori helytelen felfogások megszűnnek, akkor lehetséges egy egyöntetű emberi társadalom; csak akkor alakulhatnak át a társadalmi viszonyok a Krisztus szellemében, és csak akkor nem lesz különbség az emberi társadalom és a Krisztus egyháza, a keresztyén hivők közössége között. A társadalmi élet eszményét a Krisztus szellemében felállította tehát Pál apostol. Az eszménynek természete az, hogy megragadja a lelkeket és mint ható erő, mint hajtókerék működik az emberi élet organizmusában. És az eszme, ha egyszer keletkezett, sohasem hal meg. Évszázadokon át lehet elfojtva, elnyomva, de végül is diadalmaskodnia kell! Mert az eszme természetében rejlik az, hogy magát érvényesíteni kívánja, hogy valósulni akar. Pál ezen eszméi, egyszer kimondva, életre keltek és küzdeni kezdettek az ellenkező korszellemmel, a kedvezőtlen viszonyokkal, az elfogultsággal, az önzéssel, a gonoszsággal ép úgy, mint a tudatlansággal, és küzdeni fognak a világ végezetéig, vagy mondjuk: „míg a világ világ lesz", a míg csak nem diadalmaskodnak. Tekintsük csak meg ez eszméket közelebbről. Nézzük meg minden egyes eszmének tartalmát, s azt fogjuk látni, hogy ezek a jelennek ép úgy, mint a jövőnek hivatva vannak irányt adni a társadalmi élet, a fejlődés a haladás terén. Vegyük elő őket egyenként és pedig a Pál apostol által adott sorrendben. Tehát legelői is : 1. „Nincs sem zsidó, sem görög Tudjuk menynyire gyűlölték a zsidók az idegen népeket, a góimot. Annyira lenézték, hogy egy farizeusnak nem volt szabad annyira leereszkedőnek lennie, hogy lovát egy idegen nemzetbelinek istállójába kösse. Ha Izráel jó: az idegen népeket, azoknak minden javait Isten neki adja; ha Izráel rosz: az idegen népeket ostorúl használja Isten ellene. Az idegeneknek, a ..népeknek", nincs önálló létjogosultságuk; ők csak eszközül szerepelnek Isten kezében, Izráellel szemben. Még a legjobbat is megöli az Úr az Izráel kedveért. Még a törvény is halált hoz — a pogányokra. „Átkozott, valaki be nem teljesíti cselekedettel e törvénynek igéit!" mondja Mózes. (Vl Mózes 27, 26.). És nem csekélyebb volt a görögök lenéző gőgje a barbárokkal szemben. Nem volt ugyan olyan vallásilag parancsolva, nem gyökeredzett ugyan olyan mélyen hitökben, mint a zsidóké, de azért csakis azon szavakkal jelezhető jól, hogy az határtalan megvetés volt, mely néha az undorodásig emelkedett! Mily óriási jelentőségű, mily fenséges reformgondolat, reformeszme volt az, midőn Pál apostol az ő isteni mestere szellemében kimondotta, hogy ez a különbség, a népek értékének ezen különbözése — a Krisztusban megszűnik. Minden nép egyaránt jó, egyaránt kedves az Istennek, mert „nincsen sem zsidó, sem görög", sem pedig pogány, mert Isten minden népeknek atyja, és mert az isteni mester azt parancsolta (Máté 28, 19):