Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-10 / 6. szám

és a gyülekezeti módszer. A jelzett hírlapi vitában Mayer és én az egyesületi módszer mellett nyilatkoztunk. Raffay és Molnár a gyülekezeti szervezést tartják helyesebbnek. A két módszer közötti különbség veleje a következő. A gyülekezeti módszer hatóságilag és mintegy hivatalatosan szervezi és vezeti a belmissziói munkát, vagy, a mint az erdélyi utasítás mondja: „az egyházépítő munka kivitele ne egyesek önkéntes, szabad vállalkozására bizassék;

hanem az egyházközség hivatalos testülete, a presbitérium alkosson ezeknek egyházközségi szervezeteket, a melyek a presbitérium felügyelete, anyagi és erkölcsi támogatása és irányítása mellett működjenek a számukra kijelölt munkakörben" ; Raffay ezt ekként formulázza: „bármely belmissziói munka csak úgy lesz a gyülekezet szükségeinek megfelelő és helyes módon támogatója a lelkész által vezetett evangélizácziónak, ha a gyülekezet keretein belül és annak támogatására irányul; ha a diakónusok alkalmazása, a szegény ügy komoly felkarolása, az egyházi élet minden irányú elevenítése és a prot. öntudat emelése és fejlesztése munkájában az arra hivatott tényezőket, nevezetesen a lelkészt és a presbitériumot támogatja". — Az egyesületi módszer pedig szintén a lelkész és a presbitérium, tehát az egyházalkotmányilag illetékes tényezők vezetése alatt, de „a munkára kész egyháztagok önkéntes, szabad egyesülését teszi a munkásság szerveivé, az önként jelentkezőket tömöríti és csoportosítja egyházépítő munkára" — a mint én formuláztam a dolgot (Prot. Lap 1900. évf. 786. lap); vagy Mayer E meghatározása szerint: „a belmissziói egyesületek csak akkor felelnek meg czélj liknak, ha a lelkész vagy más hozzáértő, egyháziasan gondolkozó s buzgó emberek felügyelete és vezetése alatt állanak, s ha az egyházon belül és annak támogatására alakulnak". A két álláspont között, a mint a vitatkozók idézett nyilatkozataiból látható, a különbség nem elvi, nem lényegi, hanem alaki. A lényegben: a belmissziói tevékenység megindításában és szervezésében, úgylátszik, mind a két fél egyetért. Én legalább a Mayer és Raffay legutóbbi nyilatkozataiból ezt olvasom ki. Mert: mindkét fél építeni, erősíteni akarja az egyházat; mind a kettő a Jézus Krisztus evangéliumából veszi az építő és erősítő erőket; s mindkettő az egyház hivatásos vezetőinek, a lelkészeknek és a presbitereknek kezében kivánja látni a belmissziói munka irányítását. Különbség csak a mikéntre, az alakra nézve van a kettő között. E különbség veleje az, hogy a gyülekezeti módszer barátjai egyházhatóságdag, quasi hivatalosan kívánják szervezni a beimissziót., az egyesületi módszer hívei pedig az erre kész egyháztagok önkéntes, szabad egyesülése útján. Tudom, hogy ez a különbség elég fontos és mélyre ható; de teljességgel nem olyan lényeges, hogy e miatt háborúba kellene keveredni. Nem a dolog lényegében van a háborúságot keltő különbség, hanem a vitatkozók taktikájában és modorában Abban, hogy hamarosan készek egymást félre érteni. Abban, hogy mellékkérdéseket vonnak a vitába és azokat élőkre állítják. Abban, hogy — a vitatkozás hevében — vagy nem is mondott vagy másra értett és mondott szavakon lovagolnak. Az ilyen vitatkozás aztán heves, keserű és teljességgel nem arra való, hogy a felek egymást megértsék, de arra sem alkalmas, hogy az ügy iránt a bizalmat és lelkesedést növelje. A most mondottak igazolására íme néhány példa. Félreértés, nagy félreértés pl. Raffaytól, ez. En a Prot. Szemle mult évi 10-dik füzetében ezeket a kemény szavakat irom: „még elszomorítóbb az a rövidlátás és elfogultság, a melylyel nálunk .... a kicsinylés, gyanúsítás és gúny nemtelen fegyvereivel ócsárolják az evangéliumi belmisszió áldásos intézményét". Raffay ezeket a szavakat, melyeket világosan a belmissziót megvető és ' ellene nem komoly fegyverekkel, hanem csak sunynyogással küzdő ócsárlókra mondok, helytelen értelmezéssel, a belmisszió más módját hangoztató ügyfelekre és többek között magára is érti. Ha figyelmesebben olvas, nem esik ebbe a hibába. Félreértés, végzetes félreértés a gyülekezeti beimissziónak csaknem összes hírlapi szószólói részéről az is, hogy a mi egyesületi belmissziónkat egyetemesen és következetesen úgy értelmezik s az olvasók előtt úgy tüntetik föl, mintha a belmissziói egyesületek az egyházon kivül állanának s annak nem támogatására, hanem belső sorvasztására szolgálnának. A magyarországi eddigi belmissziói egyesületek (legalább az általam közelebbről ismert Orsz. Prot. Árvaegyesület, Nagypénteki Református Társaság, Lorántffy Zsuzsánna-egyesület, Keresztyén Ifjúsági Egyesület stb.) a magok speczificze evangéliumi és egyházias egész mi voltukkal élő tiltakozás és csattanós czáfolat az ily félreértések ellen. Az egyesületi belmisszió hírlapi szószólói (az én tudomásom szerint) soha és sehol egy szóval sem mondották, hogy a belmissziói egyesületek az egyházon kivül szerveztessenek, sőt inkább mindig és mindenütt a lelkészek és az egyházi elöljáróság evangélizáló munkásságának egyenes támogatására szövetkeztek. Sot inkább a Pozsonyban felolvasott belmisszió-egyesületi alapszabály-tervezet a Il-ik szakaszban szórói-szóra ezt mondja: „Az egyesület működésében általában s különösen a helyi egyesületek szervezésében az egyházi hatóságokkal egyetértöleg jár el s a lelkészek működését támogatja"'. — Mikor mind az élet, mind az írás és a tervezet kétségtelenül mutatja, hogy az egyesületi belmisszió is az egyházon belül és egyenesen annak támogatására működik : vájjon nem félreértés, mondhatnám: nem félremagyarázás-e az egyesületi belmissziót következetesen az egyházon kivül állónak feltüntetni ? Raffay a legutóbbi czikkében is „futkározó atyafiak"-nak nevezi az egyesületi belmisszió szószólóit, Molnár Albert pláne „műláb"-hoz hasonlítja az egyesületi belmissziót. Ezeknél a röpke és gúnyosan ejtett szavaknál bizonyára százszor többet nyom a latban az a tapasztalati tény. hogy az evangéliumi belmissziói egyesületek hazánkban is „oszlopai és erősségei" az egyház 12k