Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-10 / 6. szám

A pápaság közművelődési helyzete. Mutatvány Hoensbroeeh gróf »Das Papstthum in seiner social kulturellen Wirksamkeit« cz. művéből. (Folytatás és vége.) Az ultramontán történetírásnak és a római kúria dicsőító'inek egyik legkedvesebb anyaga a pápaság társadalmi és kulturális működésének rajza. A pápaságot az emberiség elsó' és legáldásosabb kulturhatalmának mutatják be Nagyon szép műveket írtak már erről, s az írók tollát vallásos lelkesültség és szónoki lendület vezette. S e művek tartalma a r. kath. világ közkincsévé vált s a r. kath. sziveket a pápaság társadalmi és művelődési nagy tetteinek szemlélete örömmel tölti el, a miből aztán a szeretetnek és ragaszkodásnak új forrásai fakadnak. A pápaság ez irányú dicsőítésén különösen az újabb kor munkált igen sokat. Stolberg, Schlegel Fr. V., Hnrter, Hettinger, Lingard, Manning, Cortes D., Balmes, Montalembert, de Maistre, Veulliot L. fényes szellemi tehetségeikkel nagyon sokat tettek arra nézve, hogy a pápaság társadalmi és művelődési nagysága előtt való hódoló bámulatot még a nem r. kath. körökben is felkeltsék és növeljék. S a pápaság mint közmevelődési nagyhatalom tényleg bámulatot és csodálatot érdemel. Minden ma létező kulturhatalom közt ő a legrégibb, hozzá képest mind gyerek, de sőt életöket részben tőle nyerték. A vad műveletlenségbe és a pogány világ erkölcsi romlottságába a keresztyén felvilágosultságot és erkölcsi tisztaságot ő vitte be ; tudomány és művészet benne találta tevékeny és hatalmas védőjét és támogatóját. Tény, hogy a történeti hűség megóvása mellett is lehetséges a pápaságról, mint társadalmi és kulturális áldások osztójáról magasztalólag szólani. De isteni áldáshintőnek nem, mégsem tekinthető. „A történelem a pápaságot is a pusztán emberi intézmények sorába utalja; mert a pápaságnak a jó és áldásos oldala mellett megvan a maga rosz és átkos oldala is, a mennyiben ama jótékony hatással szemben, melyet az emberiség a pápaságtól nyert, irtózatos társadalmi és kulturális károkat is találunk, melyek az emberiségre nézve valóságos csapások. A pápaság a világnak áldása és átka egyaránt, A hatásnak e kettőssége pedig az igényelt isteni természettel kiengesztelhetlen ellentétben áll. Mert ha a hit és erkölcs terén csak egyetlen olyan tévedésre akadunk is, a melyet a pápaság követett el és tart fenn, elegendő bizonyságunk van arra, hogy isteni keletkezésének a látszata is csalás, Ha pedig a pápaság nem isteni, akkor a r. kath. egyház sem az, mert ez egyház annyira összefügg a pápasággal, hogy bizonyos értelemben a pápaság az egyház. Világfeletti magasságából ha az egyik bukik, az a másiknak is bukása". Oly kilátás ez, hogy szinte beleszédül az ember ! A római egyház omladékai ! Volt és nincsen többé! Balgatagság volna ezt hinnem, hogy ezt a romlást az én könyvemmel előidézem. A római egyház hatalom, még pedig óriási és erős, melyet nem könyvek és elméleti bizonyítékok semmisítenek meg. Es mégis a pápaság elleni harezban a könyveknek és elméleti bizonyítékoknak roppant fontosságuk van. A ki bizonyítja, hogy valamely hatalmas birodalom hódítása jogtalanságon alapul, magát a hódítást meg nem történtté nem teszi s a jogtalan hódítót szerzett helyzetéből tényleg ki nem űzi ugyan, de a jogtalanság világos bebizonyításával mindenkinek, a ki tisztán látni és igazságos lenni óhajt, mégis megadta azt a lehetőséget, hogy a megtörtént jogtalanságról meggyőződjék s e meggyőződés alapján a jogtalanság gyakorlójától elforduljon. Ezt akarom én is. Az én müvem történeti bizonyságait szolgáltatja annak, hogy a pápaság nem isteni. Művem révén mindenkinek meg lesz adva a lehetőség, hogy erről az igazságról meggyőződjék. E meggyőződésből pedig mindenkire az a kötelesség háramlik, hogy a pápaság istensége tévesnek felismert hitét ejtse el. A többi aztán, ha lassan is, magától jön. E meggyőződés majd terjed, az elpártolás szaporodik, s ez az egyelőre csak vallási és szellemi körben mozgó folyamat gyakorolni fogja hatását a pápaság külső világhatalmi állására is. Mert, miként már mondottuk, a pápaság még a maga tisztán földi, anyagi oldalát tekintve is szellemi és vallási alapra s nevezetesen a r. katholikusoknak a pápaság isteniségében való hitére támaszkodik. E hit körvonalait nagyjából már vázoltam, de a képet határozottabbá kell tennem. Hogy a pápaság közművelődési tevékenységéből az ő isteni igényének semmiségét kimutathassuk, szükséges ezt az igényelt isteni helyzetet minden oldalúlag pontosan megismernünk. Csak akkor fognak a pápaság társadalmi és kulturális tévedései teljes súlylyal e helyzet ellen a serpenyőbe esni, ha e helyzetet a maga borzalmas nagyságában igazában megismerjük. Mit is hisz a r. katholikus ember a pápaságról, mi is a r. kath. egyháznak a pápaságról szóló tana ? (Megkell jegyeznem, hogy a pápaságról és az egyházról szóló e fejtegetések a r. katholikus hivő álláspontját tükrözik vissza. A pápaságot erről az álláspontról kell megtámadni és legyőzni.) A pápaság terve ott a Genezáret tavának partján vettetett fel, mikor az istenember Jézus Krisztus Péterhez így szólott: „Én pedig azt mondom néked : Te vagy Péter és én e kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat" (Máté 16, 18). S e terv akkor került kivitelre, mikor a feltámadott Krisztus ama más mondást intézte Péterhez : „Legeltesd az én báránykáimat . . . legeltesd az én juhaimat" (János 21, 15—17.). Krisztus lényegében Isten volt, a kinek isteni mindentudó értelem és isteni mindenható akarat. állott rendelkezésére. Mint az emberiség ura és teremtője e két tulajdonsággal tervezte és állította fel az Ő örökkévaló egyházának épületét és ennek az idő és lét korlátain 11*