Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-10 / 6. szám

felül álló épületnek fundamentumául Pétert és az ő utódjait, a római pápákat rendelte. A Krisztus egyháza nem lehet holt, hanem csak éló' alkotmány, a mely lényegileg egyrészt tanításból és vezetésből, másrészt alárendelésből és engedelmességből áll. Ezért fundamentuma sem holt, hanem élő pásztor és tanító. A Krisztus egyháza az a minden népet, időt és viszonyokat átölelő nagy isteni intézmény, melynek hivatása, hogy az emberiséget magába felvegye és a mulandóságon át az örök czélra elvezesse. E hivatásnak megfelelőleg igazán isteninek kell lennie az ezen egyházban világító fénynek is, melynek határozott tisztasággal kell az ember és az emberiségföldi vándorlásának útját bevilágítania, hogy e fénytől vezetve elkerülje az ember az értelem és a szív minden tévelygését és le ne térjen arról az útról, mely a túlvilági czélhoz vezet. Krisztus egyháza valóságos világító torony a mulandóság zúgó, háborgó, viharzó veszélyes tengerében. E tenger hullámain hánykódnak az emberek életének kicsiny sajkái; mind a kikötőt keresik, de útjukat ezernyi ingó-bingóság akadályozza és veszélyezteti. Hogy ezeket legyőzhessük, arra világít az egyház fénye változatlan tisztaságban. A ki ennek fényét követi, zúgó vihar, vész és éjsötét daczára is megmenekül. Krisztus egyháza az erkölcsiségnek és a művelődésnek csalatkozhatlan iskolája. Lényegileg ez az ő isteni feladatához tartozik. A keresztyénség változhatlan örök isteni tanai, a melyeknek megőrzését és terjesztését az Úr az ő egyházára bízta, egyszersmind közművelődési téren is — véve e szót a legtágabb értelemben — úttörők és vezetők. Az egyház van arra hivatva, hogy az emberiséget a pogányság és vadság erkölcsi és vallási homályából a keresztyén vallásos ismeret és a keresztyén erkölcsi cselekvés magaslatára el-, kivezesse. Ez a kiemelés nem egyszerre történik, de sőt fennakadással és visszaeséssel is gyakran találkozunk e folyamatban; ámde e fennakadásnak és megtévelyedésnek nem az egyházban, hanem egyes egyedül csak az általa vezetett emberek gyöngeségében, arravalóságuk hiányában vagy épen romlottságában van az oka. Mert az egyház isteni, csalatkozhatlan mester, amely már születése pillanatától, az első pünkösd ünnepétől kezdve az erkölcsi és vallási igazságok teljes kincstárával, s az emberiség keresztyén alapokon való közművelődési emelésére és fejlesztésére szükséges és hasznos ismeretek teljességével van az ő isteni alapítójától felruházva. S ha e teljes kincstár és e teljes ismeret nem minden népnek és nem minden embernek szolgál igaz javára, ott a hibát ne az adóban, hanem az elfogadóban keressük. Miként a világosság a sötétséget, úgy zárja ki az egyház isteni jelleme azt, hogy az egyház bárhol és bármikor vallási vagy erkölcsi tévedést taníthat, avagy csak eltűrhetne — nem is szólva a támogatásról — olyan tanokat és állapotokat, melyek a vallás és erkölcs keresztyén fogalmával ellenkeznének s az emberiséget közművelődési haladás tekintetében visszavethetnék. Krisztus egyháza nemcsak egyik első rangú kulturhatalom, hanem maga a kulturhatalom. Igazi kultura, mely egészében és legkisebb részletében valóban igazi, csakis az egyházon belül van, a minthogy a társadalom minden rendje és osztálya egyedül csak ott találhatja meg igazi társadalmi üdvét. A Krisztus által alapított „Isten országa" csak a túlnanban jut teljességre, a hol majd „a mennyek országában" igazán tökéletes társadalmi és műveltségi viszonyok uralkodnak, a hol az emberiség a társaságos és erkölcsi tökéletességnek gondolható és elérhető legmagasabb fokát éri el. A földi vándorlás ide a lépcső, az egyház pedig a vezető kalauz. Az emberi élet viszonyainak, családnak, községnek, államnak Krisztus akarata és terve szerint kell rendezkedniök úgy, hogy már itt előkészítsék a túlnan teljességének és tökéletességének útját; ezért is itt e földi világban társadalmi és művelődési tekintetben semmi se létezzék, a mi az örök czél elérését gátolhatná. E felett őrködni s adott esetben csalatkozhatlan biztossággal kinyilatkoztatni, hogy mi és mennyiben gátolja e czélt, az egyháznak a feladata és hivatása. Ezért emelte Krisztus vagyis az Isten az egyházat egyetlen abszolút korlátlan hatalommá; ezért képtelenség a keresztyénség körén belül oly emberi intézmény, képtelenség oly társadalmi rend, képtelenség oly művelődési tényező, a mely az egyház legfőbb felügyelete és vezetése alatt nem állana. Család, iskola, község, állam, művészet, tudomány, sajtó, kereskedelem, közlekedés és minden, legalább közvetve (potestas Ecelesiae indirecta) az egyház tényleges és valóságos vezetése és uralma alá van vetve és rendelve. Ha már most az egyház azt mondja, hogy ez intézmények és tényezők bármelyike a keresztyén elvekkel ellenkezik s azok minden irányú érvényesülését gátolja, akkor az úgy is van, a miből aztán az a valláserkölcsi kötelesség következik, „hogy az egyház által kivánt változtatás keresztülviendő, vonatkozzék bár az a gyermekek nevelésére, vagy a leghatalmasabb birodalom alkotmányára ; egy ábéczés könyvre, vagy egy főiskolai tanár előadására; egy családfő rendelkezésére, vagy állami törvénykönyve §-aira; egy szatócs üzletvitelére, vagy a börze üzemére; egy magán ember végakaratára, vagy a legfőbb törvényszék ítéletére; házasfelek viszálykodására, vagy világhatalmak háborúira". Ilyen az egyháznak Isten által adott hatalma. Hogyan és ki által gyakoroltatik már most e hatalom ? Krisztus, maga az Isten mint monarchikus formát öltött tökéletes társaságot alkotta az egyházat, vagyis Krisztus az egyháznak élére egy főt rendelt, ki annak egyúttal alapjai is. E főben egyesül az egyháznak minden hatalma és ő is gyakorolja azokat. Az egyháznak láthatatlan feje maga Krisztus, de a látható az ő „helytartója" : Péter és az ő utódja, a római püspök, a pápa, e szavak alapján: „Te vagy Péter, e kősziklán építem