Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-22 / 51. szám

makat meglazítja és a családi szentélyt szertelen önzéssel megfertőzteti; a mely a szegénység elhárítójául és a vagyonosodás eszközéül hirdettetik, ele valójában a könnyelmű életre és ezzel az elszegényedésre vezet. A „Sötét pontok" ezt a nemzetirtó és erkölcsromboló bűnt ismerteti Magyarországon. Vizsgálja: hol, mikor és mily módon keletkezett s mely vidékeken harapódzott el e betegség? Foglalkozik a gyermekkorlátozás természetével, annak erkölcsi, nemzeti és vagyoni rombolásaival, s végül rátér azokra az orvosszerekre, a melyeknek segítségével a tisztítás ós gyógyítás munkája megkezdhető. Ez a munkának dióhéjba fogott szomorúan érdekes tartalma. Hazánkban a gyermek-korlátozás még nem általános; de immár nem is csak szórványos jelenség. Folytonosan terjedő baj. Ezt bizonyítják egyes vidéken a mindennapi tapasztalatok és a következő statisztikai adatok. Míg 1880-tól 1890-ig ezer lélekre 44'2 születés esett, addig 1890-től 1895-ig ezer lélekre már csak 41'8 születés jutott. 1895-től 1900-ig az ezer után való születési perczent immár 37'4-re szállott alá. Ez a fokozatos alábbszállás azt a keserű igazságot állítja elénk, hogy hazánkban a gyermekek születésének korlátozása kezd rendszeressé válni, még pedig gyorsan alászálló fokozatos rendszerben. Tehát gyakorlatilag mi is benne vagyunk a malthusianizmusban, a gyermek-korlátozás rendszerében, a nélkül, hogy tudnók, ki volt és mit írt 1708-ban Malthus angol pap a születések korlátozásáról, a ki e hírhedt könyvében azt fejtegeti, hogy a köznyomor enyhítésére csak egy út vezet, s ez az út a születések korlátozása. Malthus tanai különben nem újak és nem is a terjedő műveltség „vívmánya", mint azt sokan vélik. A születés korlátozását csaknem rendszeresen űzik a legvadabb népek, különösen a polinéziaiak. Ismerték ezt Hellasz és Róma művelt népei is, és hanyatlásuk idejében rendszeresen gyakorolták. Még Plató ós Aristoteles is megengedhetőnek tartják a magzatelhajtást ott, a hol sok a gyermek. Rómában ez a ragály még inkább pusztított, mint Görögországban. Szerző azonban bebizonyítja, hogy ez a romlás nem a fokozatos művelődés nyomán haladt, hanem a vagyonszomj, a pénzuralom, az aranyláz idézte azt elő. A vagyonosodással együttjáró fényűzés, élvezetvágy, kényelem-szeretet tette rendszerré a magzatpusztítást s ez fertőztette meg a családi szentélyt. A gyermekkorlátozás tehát szerző szerint az emberi önzés kifolyása, a melyet a materializmus szül ós tart fenn az emberekben. A keresztyénség vagy másfél évezredre megszüntette e bűn pusztítását. De a XVIII. és XIX. század szertelen materializmusa ismét életre keltette a gyermekkorlátozás bűnét, még pedig legelsőbben is a XVIII. század legvagyonosabb, legfényüzőbb és legmaterialistább népénél, a francziánál, a mely első sorban ez egyetemes bűne miatt került a hanyatlás lejtőjére. Figyelemre méltó jelenség azonban, hogy a magzatpusztítás a legvagyonosabb osztálynál ütötte föl a fejét és onnan terjedt szét a nép minden rétegére, s hogy a raffinált gyakorlat a gyermek-pusztítást már nemcsak a magzatelhajtás, hanem a fogamzás megakadályozása alakjában űzi. E bűn terjedésének általában három fokát lehet megkülönböztetni. Először csak szórványosan lép föl a gazdagabbak körében. A második fokon már a kevésbbé vagyonosoknál is csökken a születések száma. A módosabb embereknek alig van több egy-két gyermeküknél, míg a napszámos és cseléd embereknél 4—6—8 gyermek is van. A harmadik fok akkor következik be, a mikor egy háznál egynél több gyerek nem születik, s a mikor már a cselédek és napszámosok is csak egy-két gyermekesek. Magyarországon a nép között a XIX. század 30— 40-es éveiben vannak e bűnnek határozott nyomai. Kezdik az erdélyi szászok, nemsokára azután a délmagyarországi (különösen a bácskai és bánsági) svábok és szerbek, majd átveszik Tolnában a sárközi magyarok. Ez a három csomópont a ragály rendszeres terjesztője, a melyeknek köre 1850—60-tól fogva mind jobban tágul. A szerbség országszerte inficziálódott és a teljes kipusztulásnak néz elébe. A szász ós a sváb faj jobbára csak a két gyermekig korlátoz, s ezért fogy ugyan, de nem olyan rohamosan, mint a szerb. A sárközi magyarság, még pedig a kálvinista fajmagyarság, egy félszázad ótaragályoztamár csaknem az egész ország kálvinistaságát, különösen Tolna, Baranya, Somogy, Veszprém magyarságát, továbbá Bars és Gömör vármegyét is ; sőt szórványosan mutatkozik a pusztító baj immár a nagy Alföld református lakosságánál is. Szerző a baj elterjedését és mai állapotát részletes statisztikai táblázatokban tünteti föl, még pedig különkülön tabellákban a németeknél, a szerbeknél és a református magyaroknál. A németeknél oly nagy a baj, hogy pl. Újszivaczon 1860 —69-ig minden ezer lélekre 57%, 1870—79-ig 44%, 1880—90-ig csak 38%, ma már csak 25—28 születés esik. Még erősebb a gyermekirtás a szerbeknél, a kik már nemcsak az 1—2 gyermekrendszerrel, hanem a teljes gyermektelensóggel öldöklik a fajukat. Csaknem ilyen nagy mértékben dul a fajirtás a dunántúli református magyaroknál is, a kikről a születési statisztika a következő megdöbbentő adatokat nyújtja. Ezer lélekre 1880—90 között átlag esett még Tolnában 7-2°/ 0

, Baranyában 8'5%, Somogyban 6'1% születés; de már 1890—1900 között a népszaporulat leesett Tolnában 0-09°/ o, Baranyában 1'04%, Somogyban pedig 5%-ra. Ez az általános népszaporulat még kedvezőtlenebb, ha tisztán a református lakosságot nézzük. A Sárközben fekvő Decsen a XIX. század elején ezer lélekre még 25 születés esett (s már ez is roppant kevés), de a század végére ez is lefogyott ezrenként 13-ra. Igen, mert Tolnában már nem is a két-gyermek-rendszer, hanem az úgynevezett „egyke"-rendszer járja, a mely aránylag rövid idő alatt teljesen kipusztítja a lakosságot. Szerző -ezután egyházmegyénként mutatja ki a kor-