Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-22 / 51. szám

A bethlehemi karácsonyi jelekben: a jászolban és pólyában szendergő kisdedben a - hitetlenseg csak egy szegényes ós régi, talán nem is történeti jelenetet lát, és tán csudálkozik és mosolyog rajta, hogy az emberek ünnepet szentelnek e hitregéknek ; de a hivő keresztyén szent áhítattal borul le lelkében a bethlehemi jászol és pólya előtt, mert tudja, hogy ott született a világ Udvözitője és buzgósággal énekli a felséges karácsonyi himnuszt: »Dicsőség a magasságos mennyben az Istennek, e földön békesség ós az emberekhez jó akarat!« Ez hát a karácsonyi jel: »Találtok egy kis gyermeket bepólálva feküdni a jászolban«. Óh te kicsiny jel, mi nem fordulunk el tőled, azért mert oly kisszerű és szegényes valál; mert tudjuk, hogy a mi benned látható volt, az elmúlott, mivel idő szerinti volt, de#

a láthatatlan, a mit magadba zártál: a világ Üdvözítője, az itt van és örökké itt marad mi közöttünk, valahol csak ketten-hárman az ő nevében összegyülekezünk ! B. Pap István. Az Enekeskönyv revíziója. Sz. F. barátom előbb a Protestáns Szemle 9-dik füzetében, utóbb e Lap 47-dik és 48 dik számaiban ismertette azt a Gyűjteményt, a melyet egyetemes énekügyi bizottságunk határozatából közrebocsátottam. Részemről köszönöm mindenkinek, a ki ügyszeretettel és egyszersmind ügyismerettel teszi tanulmánytárgyává Gyűjteményünket, a mire Tájékoztatásomban magam kértem fel az érdeklődő közönséget; mert a jó kritikust munkatársamul tekintem s magam óhajtom, hogy a revízióban semmi helyes észrevétel ki ne kerülje figyelmünket, mielőtt végleges megállapodásra juthatnánk. Nagy köszönettel vettem én hát Sz. F. barátomnak beható ismertetését is, részint azért, mert nézetének szélesebb körben adott kifejezést, részint azért, mert sok észrevételének, a melyeket jegyzékbe vetterfl, hasznát fogom venni. Ezt a czikkét nem' azért irom tehát, hogy Sz. F. barátommal polémiába bocsátkozzam, hanem inkább azért, hogy Tájékoztatásomat némileg kipótoljam. A dolog nevezetesen így áll : ha én kiadott Gyűjteményünkhöz részletes kommentárt is Írhattam volna, azaz, az elvégzett nagy munka indokait vagy három kötetnyi külön dolgozatban közrebocsátottam volna, akkor a tényleges igazítások okait is megtalálná az olvasó ós talán kevesebb kifogás merülne fel egyik-másik módosítással szemben. A Sz. F. kifogásainak némely részére érdemesnek is, szükségesnek is látom ezt a részletes tájékoztatást. Leginkább kifogásolja Sz. F. néhány bűnbánati énekünknek módosítását. Erre nézve, ha itt hibák vannak, azok jó részben az én elvi álláspontomból származnak. Nevezetesen, én nem tudom helyeselni bűnbánó énekeinkben a bűnnek túlzó kiszinezését, A mit sokan erőteljes kifejezéseknek tartanak amaz énekekben, én azokat sem magam nem énekelem örömest, sem hitfeleim ajkára nem adom szivesen. Gyermekek kezébe valláserkölcsi olvasmányul még kevésbé. Én nem tudom megszeretni az ilyen sorokat: „Uram bűneink soksága, Undokság a". „Mert én anyám mellében Fogantattam vétekben". T Szomorkodom undok bűneimért. Fohászkodom sok gonoszságimért, Félek. Uram, mert sok rútságimért, Megutálhatsz, esmérem, bűnömért". Bűnbánó énekeink ilyenek miatt mentek át többkevesebb módosításon, másként hitelvi lényegük nem változott, Beismerem én, hogy főleg a kezdő versszakokban tartózkodnunk kell a változtatásoktól; de mindamellett mit tegyek p. o. a 163-ik dicséret első versszakával, a mely verstanilag így van: „Én Istewöm, sok s nagy bűnöm Lelkemet szorongatják, Isten nincsen, ki segítsen, Hát kihez folyamodjak?' Ez csak tornai, vagy matyó kiejtéssel vers; azért, ha akár az újabb, akár a régibb német szöveget megtekintem, belátom, hogy a régi tökéletlen fordításon változtatnom kell, mert az ódonság még sem állhat oly hibákban, a melyek a versíró szorultságából származnak. Az említett dicséretnek első versszakát meg kell tehát igazítanunk legalább is ilyen formán: „Én Istenem, sok s nagy bűnöm, Szomorgatja lelkemet Isten nincsen, ki segítsen, Vájj' ki tart meg engemet?" A 161-ik számú ének refrénjével némileg új átalakítást nyert, mert úgy gondolom, hogy az 5.1-ik zsoltárnak a régi parafrázisa sokkal erőteljesebbé válnék a vissza-visszatérő kérés által, a mely a szív egy pontra irányuló érzését fejezi ki; azonban ha épen nem tetszik semmi költői szépítés, az eredeti alakot könnyen vissza lehet állítani. Kifogásolja Sz. F. barátom továbbá azt is, hogy még a 19., 37„ 88., 93., 108. és 130. dicséreteken is tétettek módosítások. Alaptalanul, vagy minden ok nélkül ezek sem történtek, mert azok a revizorok, a kik kutatás, egybevetés alapján esetleg sok jó dolgot míveltek, felületesen itt sem jártak el, habár csalhatatlanságot nem követeltek is felfogásaiknak.