Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-01 / 48. szám

den vasárnap családja tagjaival s illusztris kiséretével. Mélyen megható és fölemelő dolog látni derék elnökünket a maga igénytelen egyszerűségében s nemes alázatosságában elvegyülni a jobbára szerény körülmények között élő gyülekezeti tagok sorában! Nemes keresztyén jelleme nem ismer osztálykülönbséget. Mikor elnökségre jutván, először kereste fel a kicsiny ref. templomot, melynek lelkipásztora az egyház szerény berendezkedését mentegette, Roosevelt így felelt: Nem tesz semmit, ha kicsiny is a templom, s ha szegények is a gyülekezeti tagok. Én örömmel fogok önökkel együtt munkálkodni, s Isten segedelmével majd építünk nagyobb, tágasabb templomot, ha ennek szükségét látjuk. Két évvel ezelőtt abban a kiváló szerencsében részesültem, hogy egyik chicagói angol ref. templomunkban jelen lehettem azon az istentiszteleten, melyen Roosevelt is, akkor még csak mint alelnök, részt vett. Valami nagy emlékünnepélyre jött el az immár elhunyt elnök Mc Kinley képviseletében, s olyan figyelmes volt, hogy levélben jelezte, miszerint a következő vasárnapon részt kíván venni az angol ref. templomban tartandó istentisztelen. Kimenő ének végeztével Roosevelt a templom bejárata előtt mindenik gyülekezeti taggal kezet fogott s oly szívélyesen beszélgetett, nem téve különbséget szegény és gazdag, meglett korú és gyermek között, hogy nyájas leereszkedése szinte feltűnő lett volna előttem, ha eszembe nem jutott volna, hogy: hiszen Amerikában vagyunk, a demokráczia igazi hazájában vagyunk! Annyi bizonyos, hogy Roosevelt mély és őszinte s a szó legnemesebb értelmében vett puritán vallásosság tekintetében méltó utódja 3-ik vértanú elnökünknek, Mc Kinley Vilmosnak. Köztudomás szerint különben Roosevelt ősi ref. holland családból származik, s a család minden egyes tagjának jellegzetes tradiczionális jellemvonása az orthodox kálvinizmus tiszta hitrendszeréhez való törhetetlen ragaszkodás. Midőn keleti egyházkerületünk legutóbb gyűlését tartotta, s kebeléből egy deputácziót menesztett az új elnök üdvözlésére, Roosevelt kitüntető szivelyességgel fogadta s látta magánál vendégeiül a bizottság tagjait, s kellő nyilvánosság mellett tudtára adta az amerikai ref. lelkészi karnak, hogy ennek bármelyik, bár a legigénytelenebb falusi parókhián szolgáló tagjait is bármely időben szívesen látja washingtoni palotájában. Ilyen nemes keresztyén jellemű férfi egyformán tisztességet áraszt hazájára, nemzetére s az anyaszentegyházára! * * * A multkorjában a ker. Ifjúsági Egyesület chicágoi (közel 20,000 tagot számláló) osztálya egy bizottsági gyűlésének voltam vendége. Mindég érdeklődtem ez univerzális egyesület működése, tevékenykedóse iránt, főleg a mióta közelebbről is megismerkedhettem velők s tapasztalati meggyőződést szerezhettem intenczióik tisztaságáról, az általuk propagált munka valóban üdvös voltáról. Milliókat érő hatalmas palotájokban a szó legigazabb értelmében nevelik a jövendő ker. gyülekezetek tagjait. A belmissziói munkálkodásnak egy olyan tevékenysége az, melyben az összes protestáns felekezetek engagealva vannak e téren, hogy azt lehetetlen kicsinyelnünk. Tíz hónap leforgása alatt a befolyásuk alá került, addig rendetlen életmódú ifjakat a legtöbb esetben sikerül az önfeláldozó, lelkes buzgalmú tanítóknak megváltoztatniok, nemesebb életirányba terelniük. Most ezek az ifjak egy érdekes, önkéntes munkára vállalkoztak. Egy felette tanulságos és érdekes statisztikát akarnak összeállítani (a mit eddig sajnosan nélkülöztünk) a 2 milliónyi lakosságot számláló Chicago városának vallásügyi állapotáról. Házról-házra fognak menni, s megállapítják e roppant város minden egyes lakosa vallási hovatartózandóságának soha számba nem vett adatait. Sok fáradságot igénylő munka lesz ez, de minden egyházi hatóságot hálás köszönetre fognak maguk iránt lekötelezni derék ifjaink. Adja Isten, hogy sikerrel járjon fáradozásuk ! Chicago. Ills. 8504 Superiorave. Harsányi Sándor. ev. ref. lelkész. nekrolog. Emlékezés Csekey Istvánra. (1822-1901.) Borongós Őszi napon, körülöttünk az enyészet, a hervadás képeivel, lelkünkjben az elmúlás szomorú gondolataival temettük ott a Mecsek-hegy alján fekvő szép kis faluban a tolnai egyházmegye legidősb papját, kiérdemiilt, tiszteletbeli esperesét, Csekey Istvánt, annyiónk szeretett „Pista bátyját". Gyászoltuk, elsirattuk őt; de kedves emlékét sziveinkbe zártuk, és éltünk végéig kegyelettel, szeretettel gondolunk reá. Ki is tudná egyhamar elfeledni őt, a várkonyi ősz pátriárchát, a nagy ároni család szeretve tisztelt fejét, sas szemeivel, markans vonásaival, lengő, hosszú ősz szakálával, egyenes, szókimondó modorával? Külső megjelenése, különösen ha ráncz ült homlokán, nem volt bizalmat gerjesztő. De mi, a kik ismertük őt, tudtuk, hogy e némileg zordon külső alatt mily mélyen érző, szerető, minden jóért, szépért hevülő nemes szív lakozott. Külseje sokszor a komor aggastyán benyomását keltette fel az őt nem ismerők lelkében. De mi tudtuk, hogy benne játszi, ifjúi kedély honolt. Nekünk, ifjabb Timotheusoknak, bizony jó, szeretett esperesünk vala. Sokszor, ha fontoskodtunk, késlekedtünk, tévedtünk, — elbánt bizony velünk amúgy magyarán, de azután, szeretettel szivére ölelt; feddett és dorgált, de mi azért soha nem nehezteltünk, mert midőn a fagyos külső felolvadt az atyai barátság és szeretet tüzénél, akkor megértettük és minél jobban megértettük s megismertük, annál jobban tiszteltük és szerettük Őt. Tipikus, magyar kálvinista pap volt, a régi világból ; egyenes, szilárd jellemű férüú. Akadályt, csüggedést nem ismert, ós mint egykor kevesed magával keresztül vágott Világosnál a muszka előőrsön, midőn minden elveszettnek láttszott, ilyen maradt mindvégig gondolkozásmódjában, tetteiben, alkotásaiban. Érték csapások, mellőzések, csalódások; de volt erős hite, bátorsága, vas akarata, hogy tűrjön és építsen újra a romok fölé.