Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-24 / 47. szám

gát ezek által megkedvelteti és használatba vételét megkönnyíti. De viszont az is egészen helyes és bölcs dolog, hogy mostani Énekeskönyvünk elavult, értéktelen zsoltárai és dicséretei, a melyeknek csekély az irodalmi értékök s a melyeket a közönség is alig-alig énekel, ne foglaljanak helyet a javított Énekéskönyvben. Csak az oktalan csökönösség és túlhajtott maradiság követelheti, hogy jövőre is mindaz benne maradjon az Énekesünkben, a mi most benne van. Ezért pl. mind a 150 zsoltár megtartása egészen czéltévesztett munka volna. Ily túlságba vitt konzervatizmusra sem elég elvi, sem elég gyakorlati ok nincsen. Bibliai és protestáns elv, hogy mindeneket megvizsgáljatok, s a mi jó, azt megtartsátok. Ez elvből, de gyakorlati tekintetből kifolyólag is feltétlenül helyeselnünk kell azt is, hogy a bizottság a csillagtalan verseket, ezeket a soha nem énekelt strófákat, a zsoltárokból mindenütt kihagyta; de azért az átírásban a zsoltárok eszme-egységét és a versszakok összefüggését nem zavarta meg. Elvileg is, opportunitásból is helyesen járt el a bizottság, mikor kimondotta, hogy mind az öt református egyházkerület számára revideálja az Énekeskönyvet, s ezért az egységes Enekeskönyvbe az erdélyi Énekeskönyvből is fölvesz néhány szebb darabot. Ily módon a magyarországi ós az erdélyi két Énekeskönyvböl csinál egy Enekeskönyvet. Az Énekeskönyv egységesítése elvből azért fontos dolog, mert ezzel az istentiszteletnek egyik leglényegesebb pontjában, az éneklésben is megvalósul az erdélyi hitfeleinkkel való unió. Az egységes Énekeskönyv gyakorlati megvalósítása azért nem túlságosan nehéz dolog, mert az erdélyi Enekeskönyv jó része a magyarországi dicséretekből áll, zsoltáros része pedig közös a két Énekeskönyvnek. Végül azt is helyes elvnek tartom, hogy a javított Énekeskönyvbe néhány egészen új ének felvételét tervezi a bizottság. Irodalmi szempontból azért helyes ez az eljárás, mert a valóban szép új énekek csak szépítik és bővítik az újított Énekeskönyvet. Ki ne járulna ahhoz, hogy mostani Énekeskönyveink klasszikus darabjai újabb remekekkel szaporodjanak? Czélszerűségi szempontból meg azért kell új énekeket is be-venni a revideált Enekeskönyvbe, mert úgynevezett alkalmi, pl. konfirmácziói, reformiáczói, sőt még vasárnapi énekekben is, nem elég változatos a mostani Énekeskönyvünk. Mindezeket összefoglalva, ón az Énekeskönyv „revíziója elé kitűzött vezérelveket helyeseknek tartom. A szem előtt tartott programm jó, ós czélszerű. Ilyen egészséges alapon nagyon szépen meg lehet csinálni az Énekesköny revízióját. A további kérdés az, hogy mennyire sikerült a programm beváltása, vagy hogy tényleg miként sikerült a revízió? Erről egy következő czikkben. .. , Sz. F. Báró Prónay Dezső megnyitó beszéde. A f. évi november hó 13-án Budapesten tartott ág. h. evang. egyház egyetemes közgyűlésén. Méltóságos és főtiszleletű egyetemes gyűlés! Midőn az új század elején, annak első esztendejében tisztelettel üdvözlöm evang. egyházunknak egyetemes közgyűlésünkön összegyűlt tagjait, mindenekelőtt arra kell utalnom, a mi a kezdődő századnak az egyházra nézve legnagyobb fontosságú jelensége. Kétségtelen, hogy a legújabb időkben a közfigyelem nagyobb mértékben fordul a vallásos kérdések felé. Kétségtelen, hogy a közelmúlthoz viszonyítva, a vallásos érzés, vagy legalább annak külső megnyilvánulásai, élénkebbnek látszanak. A vallásos érzés ezen megélénkülésén örvendenünk kellene. De a vallásos érzés ezen külső nyilvánulásainak megélénkülése mellett érdesebbé válnak a felekezeti ellentétek is és a felekezetek közötti viszony oly irányban kezd módosulni, a minő irányban való fejlődés a hazánkban a közelmúltban uralkodó szellemmel szemben legalább is meglepő. Ennélfogva természetes, hogy egyházunknak jövője az, a mi első sorban foglalkoztat, a mi gondolkodásunknak és gondoskodásunknak lefőbb tárgya. Nem nehéz annak az okát felderíteni, hogy miért lett ismét élénkebb az érdeklődés a vallási kérdések iránt. A mult században oly meglepő, oly óriási volt a haladás az anyagi téren, s oly meglepő a természettudományok haladása is, hogy az szinte elkápráztatta az emberiséget. De sem az ipari termelés, a közlekedés, szóval az összes anyagi javak előállításánál feltűnő óriási haladás, sem a tudománynak bámulatos fejlődése nem adta meg az emberiségnek azt, a mit ettől várt. Nem tette boldogabbá az emberiséget; sőt az óriásnak látszó haladással legalább arányban álló viszonylagos megelégedésnek sem lett forrásává. Odafordul tehát az emberiség ismét, a hova csalódások és kiábrándulások után fordulnia kell. Megnyugvást keres a keresztyén hitben, mert új eszmét, melynek erkölcsi értéke lenne és a melynek lényege ne volna meg a keresztyénségben, a lefolyt tizenkilencz század, a tudomány