Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-17 / 46. szám

kapcsán a gyülekezeti hit- és erkölcsi élet ápolását nem ajánlhatja elég meggyőzően a papok és tanítók buzgó és meleg gondjaikba. Tanköteles 72,530 volt és így 225-tel több, mint előző évben. A népmozgalmi hullámzás 405,360 lelket mutat fel; 4545-tel több az előző évinél. Házasság 3357 köttetett, melyből 3325 vette igénybe az egyházi áldást. Áttért 267, kitért 235, tehát 33-mal szaporodott a hívek száma. Anyaegyház van 537 ; a rendes lelkészek száma 481, a helyetteseké 27; üresen van 54 lelkészi állás. Darányi miniszter a tárczája terhére 44,000 korona költséggel a sármási körlelkészségben templomot építtetett. A meghaltak közt 10 lelkész hunyt el, kikről, kivált a jelesebbekről, meghatottsággal emlékezett meg. Az éljenzésekkel fogadott szép jelentés után az első napi közgyűlés véget érvén, a püspök a közgyűlési tagokat br. Bánffy és a többi főgondnokok üdvözlésére vezette. Másnap (vasárnap) d. e. a gyűlés főpontját az ifjú papok kibocsátása s a megelőző napi választások bejelentése képezte. A felavató istentiszteleten Kcnessey Béla egyházkerületi főjegyző fenkölt szellemű imája után dr. Bartók György püspök tartotta a felavató beszédet, a hallgatóságra is mély benyomást gyakorolt ékesszólással. (Folyt, köv.) en. Naplójegyzetek. — Emlékezés a M. P. I. T. miskolczi vándorgyűlésére. — (Folytatás.) Ragyogó őszi nap derült ránk szeptember 20-án (ép úgy mint tavaly Pozsonyban) s így annál emelkedetebb hangulatban vehettünk részt az ünnepi istentiszteleten s a díszgyűlésen. Reggel 8 óra után már gyülekezni kezdtek a Társaság tagjai az evangélikus egyház templom-udvarán, a honnan aztán 9 óra tájban hosszú, zárt sorokban vonultunk fel a Hunyadi-utczán, a Városház-és Erzsébet-téren át az Avas-hegy oldalán levő ódon ref. templomba. Szivünk örömtől dobogott, végig tekintve a hegyoldalon kanyargó útról az ünnepi sokaság impozáns menetet képező hosszú során, s mintegy önkéntelenül kiáltottunk fel: hogy fér el ez a temérdek nép abban az aránylag nem nagy templomban ?! . . . Orgonaszó közben foglaltuk el helyünket a bizony tisztes korra valló szűkös székekben s az öt századot látott tiszteletreméltó templom-falak között. Sajátságos benyomást tett ránk a letűnt századok ez ódon alkotmánya a maga puritán egyszerűségében. Mintha a patriarchális ősök szellemei lengtek volna körül, mintegy mementóul, hogy ne a régies, minden díszt nélkülöző boltíveket és falakat nézd, hanem gondolj arra a sok millió fohászra, mely Isten imádásának e helyéről annyi, de annyi áhítatos szívből egy félezred éven át ég felé szállt! így hát mi is meghatottságtól rezgő hangon zengedeztük: „E gyülekezeten, mely e helyre telepedett, Könyörülj Úristen! s bővitsd rajta kegyelmedet" . . . . És ismét utána: „Jövel Szentlélek Úristen!" . . . A gyülekezet éneklése után művészi szép karének hangzott fel: „Az Úrnak napja ez!" , . . S most Sárkány Sámuel bánya-kerületi evang. püspök lép a szószékbe s rövid előfohász s pár Isten imádására hívó szó után (mint ez evangélikus testvéreinknél szokásban van) hosszú és ihletteljes imádságot mond, lelkünk ünnepi hangulatát még magasabbra fokozva. A már hanyatló korban levő püspök hangja még erőteljes, tisztán érthető, szive meleg érzésektől hevült, s így beszédének sajátságos hangsúlyozása alig tűnik fel. Az ámenre mintegy visszhangképen az orgona szólalt meg egy országos hírű művész (Lányi Ernő) keze alatt, ki a „Hazádnak rendületlenül" gyönyörű dallamát variálta lágy akkordokban és művészi előadással. Erre az ünnepi szónok, Nóvák Lajos sárospataki theol. tanár predikácziója következett. Nem könnyű feladat ily kiváló alkalommal és oly előkelő fényes gyülekezet előtt hirdetni az Isten igéjét. De annál szebb, ha valaki, mint Nóvák is, közmegelégedésre felel meg e nehéz tisztének. Máté 17, 14—21. alapján azt fejtegette, hogy minden bajaink egyetlen oka a hitetlenség s viszont e bajok orvosszere nem más, mint a hit; vagy részletesebben szólva: hinni, könyörögni és böjtölni kell, hogy az óhajtott gyógyulás bekövetkezzék. E beszéd ügyes, gyakorlott szónokra vall, ki szépen ki tudja aknázni a textus gondolat-gazdagságát és különösen az általa fejtegetett igazságoknak az életre való alkalmazásával ragadja meg hallgatóinak szivét. Nóvák előadása nemesen egyszerű, minden páthosz és keresettség nélkül való; hatása még fokozódott volna bizonyára, ha nem tartózkodik annyira a szónoki hév elragadtatásától, mely ha túlságba nem megy, csak lendületesebbé teszi a szónoklatot. A prédikáczió 35 perczig tartott, tehát hosszúnak nem volt mondható, s a figyelmet nem is fárasztotta ki. Csak kár, hogy a szép beszédre legalább egy Miatyánk nem következett, sem semmi áldás, bár az egész gyülekezet önkéntelenül felállott az ámenre s már ez is figyelmeztethette volna a szónokot, hogy az ige magvetése után a buzgó imádság áldásos esőjét áhítja a hivők kebele. Annál jobban esett aztán lelkünknek az erre felhangzott karének után rázendíteni az egész gyülekezettel: „Oh mi édes vigasztalónk! Légy kegyes megoltalmzónk". Az istentisztelet véget érvén, szép rendben — előre bocsátva a püspökök és világi urak diszes gárdáját — kivonultunk az ódon falak közül, letéve filléreinket a templom ajtajánál a Károli-alap javára kitett tányérokba. Ugyanazon úton, a melyen jöttünk, tértünk vissza az evangélikusoknak igen szép és tágas templomába, hol a díszközgyűlés vette kezdetét. (A reformátusoknak második, újabb temploma épen renoválás alatt volt s így nem is láthattuk.) Ugyanaz a díszes közönség foglalta el a padsorokat s a kettős karzatokat, mely az avasi templomban. Az oltár előtti téren volt az elnökség asztala, a melynél a két elnök s a hivatalos szónokok foglaltak helyet. A tőlük jobbra eső padsorokban ültek egyházi és világi kitűnőségeink, kiket már elébb felsoroltam. Nagyon érdekes s felemelő látvány így együtt látni a négy református és három evangélikus, összesen hét