Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-03 / 44. szám

koztatva tanításával többet ér, mint akármelyik alapos iskolai magyarázat. E tanulmányi kirándulások közben nem a holt betű, hanem az eleven élet áll tanuló ifjúsá­gunk szemei előtt s a mit neki ez az élet mond és tanít, azt nem felejti el soha. A mezőtúri ref. főgimnázium államsegélyének felemelését küldöttségileg kérelmezte a kultuszminiszté­riumban az egyház küldöttsége a mult hó 24-én A kül­döttség tagjai Gergely Antal lelkész, Nyiri Kálmán fő­gondnok és Faragó Bálint főgimnáziumi igazgató voltak. Á kultuszminiszter szívesen fogadta a küldöttséget és kilátásba is helyezte a jelenlegi 20,000 korona segély­nek 8—10,000 koronával való fölemelését. különfélék. * Személyi liirek. Ö Felsége a király dr. Markó Sándort, a tiszai evang. egyházkerület világi főjegyzőjét, az egyházi és a közügyek terén szerzett érdemei elis­meréséül királyi tanácsossá nevezte ki. — Csiky Lajos debreczeni theol. akadémiai tanár a mult hó 21-én tar­tott általános kihallgatás alkalmával köszönte meg O Felségének ama kegyességét, a melyből kifolyólag őt a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. * Az új országgyűlést mult hó 28-án nyitotta meg Ő Felsége a budai királyi palota tróntermében. A trónbeszéd az egyházi kérdések közül a r. kath. auto­nómiáról és a római katholikus lelkészek kongruájáról emlékezett meg. Adja Isten, hogy a megnyílt ország­gyűlés tárgyalásai és törvényhozási alkotásai hazánk javára, előmenetelére szolgáljanak. Mi protestánsok is sokat várunk tőle. Várjuk a papiroson már meglevő, de a gyakorlatban nem igen érvényesülő egyenlőség és viszonosság teljes keresztülvitelét s protestáns egyházunk oly mértékben és oly módon felsegélését, hogy autonó­miája teljes épségben maradása mellett képessé legyen nagy feladatai megoldására ós szent hivatása betöl­tésére. Adjon az Isten e végből országgyűlésünk és kormányunk tagjainak értelmet és jóindulatot, hogy fel­ismervén a protestáns egyházak felsegélésének elodáz­hatatlanul szükséges voltát, — meg is adják készségesen a segedelmet. * A helyzet képe. Az Esti Újság, a Budapesti Hirlap fiókája Vaszary Kolos prímás tíz éves jubileuma alkalmából vezérczikkezvén mult hó 25-ki számában és Vaszary t egész az émelygőségig. szinte az egekig magasz­talván, túláradó lelkesedésében megfeledkezve édes any­jának, a Budapesti Hírlapnak jól ismert politikájáról, a melylyel a r. kath. egyházat mindig mostoha és el­nyomott gyermekként igyekszik felmutatni, a következő őszinte elszólást követi el: „A katholikus egyház nem vesztett az egyházpolitikában, hanem nyert; nem gyengült, hanem erősödött. Ma olyan katholikus evoluczió van Magyarországon, mint régen nem volt, legfölebb Pázmán idejében". Ezt az őszinte elszólást jó volna, ha figye­lembe vennék mindazok, a kik nem akarják elismerni, hogy reánk protestánsokra kritikus idők következtek be, s a kik még mindig azt hiszik, hogy ezzel a r. kath. evoluczióval szemben a védekezésnek semmi újabb mód­jára nincs szükségünk. Ez az őszinte elszólás valóban a helyzet igaz képét mutatja fel. Azért: videant con­sules! * A szerzetes invázió ellen erőteljes protestáczió indult meg Európa több országában. Említettük már, hogy az osztrák képviselőházban interpelláczió tárgyát képezte ez a szerzetes bevándorlás, s a mint a lapok­ból olvassuk, a közvélemény nyomásának engedve a spanyol kormány is óvó intézkedéseket tett az invázió­val szemben, és Svájcz szövetségtanácsa is most foglal­kozik azzal a kérdéssel, hogy még csak ideiglenesen is megengedje-e a Francziaországból menesztett s Svájczba kívánkozó szerzetrendeknek a letelepedést. Sőt, a mint a napilapok híresztelik, nálunk is mozgalom indult meg a szerzetes invázió megakadályozása végett s e végből némelyek tényleg meg is felebbezték már a fővárosi tanácsnak ama határozatát, a melylyel a lazaristáknak 100,000 koronát szavazott meg templomépítésre. A kle­rikális lapok igen zokon veszik ezt a mozgolódást ós némely liberálisabb lapoknak a szerzetes invázió ellen való felszólalását, és nem is késnek piszokba mártott tollal firkálni a protestánsok és a zsidók ellen. így az Alkotmány legközelebb így dühöng! „Ah a hires ma­gyar vendégszeretet odáig jutott, hogy a mi zsidó, meg protestáns, azt füröszszük tejbe, vajba; a mi pápista, azt tiltsuk ki, mielőtt bejött volna". S felteszi a nagy (?) kérdést: „ . . . miért tiltakoznak zsidó és protes­lapjaink az ellen, hogy a hazájokból kikergetett fran­cziák, már mint az onnan távozó szerzetesek, Magyar­országba nyerjenek bebocsáttatást?" Erre a kérdésre Dunántúli laptársunk igen helyes megjegyzésével mi is csak azt válaszolhatjuk, hogy ha azok a kikergetett szerzetrendek és lcongregácziók valóban a Krisztus szol­gálatában állottak volna s ha hazájuk javát munkálták volna, bizonyára nem kergették volna ki őket, Már pedig a kik Francziaországban, franczia létökre a vallás örve alatt hazafíatlanok és nemzetárulók voltak. — mit vár­hatunk azoktól a magyar hazafiság dolgában?! Vigye, vagy tegye őket pápájuk oda, a hol szívesen látják ; de nekünk nem kellenek. A mi pedig azt a magyar vendég­szeretetet illeti, — hát már a magunk kárán tanultuk meg. hogy nem bölcseség azt min I MI jött-mentre ki­terjeszteni. Sokszor megcsaltak s megrontottak már ben­nünket olyanok is, a kiknek jó hírük volt; hogyan fogadhatnánk hát szívesen azoka', a kiknek még a hírük se jó ! Pályázat segéd lelkészi állásra. Alulírott maga mellé segédlelkészt keres. A segédlelkész évi fizetése: 600 korona készpénz, lakás és teljes ellátás, vagy koszt nélkül 1000 korona és lakás. Kötelessége : mindennemű lelkészi teendők végzése. Az állomás mielőbb elfoglalandó. Csökmő (Biharmegye), 1901. október 29. Bögös Lajos, ev. református lelkész. Felelős szerkesztő : Szöts Farkas. Főmunkatárs : Hamar István. IIORNYÁNBZKY VIKTOR CS. ÉS KIR. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA EUDAPESTBN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom