Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-20 / 42. szám

vonatok diját: ugyan micsoda lélekkel várná tőlünk azt, hogy az ő fizetett közegeinek munkáját mi végezzük, s tegyük még hozzá, egy olyan anyakönyv alapján, melybe nem köteles az állampolgár a népmozgalmi eseteket bejegyeztetni, a mely tehát nem is hiteles. Azért hát csak óvatosan azzal a megróvási kalanddal. Ha újabb időben mulasztások fordulnak elő: kereskedjék a belügyminiszter úr a saját közegei között, s parancsoljon reájuk, hogy előírt kötelességeiket híven teljesítsék. Meglátja majd, hogy a baj mindjárt orvosolva lesz. Ha azt vélik, hogy az anyakönyvvezetők e nemű teendőit mi végezzük: erősen csalódni fognak, mivel legjobb akarattal sem végezhetjük. Kellemes dolog a bemondott adatok után kivonatok díjával mellékkeresetre tenni szert, mely évről-évre növekedik, oly mérvben, mint a mienk apad. De ha kellemetlen dolog is az állam czéljaira szolgáló statisztikai s másnemű adatokat kiszolgáltatni: legyenek készen reá, hogy ez évről-évre mind jobban az ő vállaikra szakad, a mienkről ellenben lemarad. Erre legyenek készen s erre készüljenek évi tabelláris kimutatások készítésével, vagy más alkalmas módon. A sarokba dobott eszköz megrozsdásodik, s nem fungál tovább. Ránk nem számíthatnak, mert mi a törvény tiszteletében nőttünk fel, s az ellen nem teszünk. De ugyanezért a Szerkeztő úr se nehezteljen, ha a miniszteri rendelet alapján hozzánk czímzett megrovást magunktól, tisztelettel ugyan, de határozottan elutasítjuk. Nagyváty. Morvay Ferenez, ref. lelkész. * * * Ezt a nyilatkozatot, bár már innenn-onnan két hete kaptuk, csak most közöljük. Nem azért, mivel nem akartunk volna neki helyet adni lapunkban, hanem mivel utána kívántunk járni a dolognak, hogy valódi mivoltában láthassuk és úgy mutathassuk be a nyilatkozat közlésével egyidejűleg olvasó közönségünknek is. Hogy ezt tehessük, megszereztük a kultuszminiszter átiratát, mely is f. évi július hó 17-ről 47,228. szám alatt keltezve, a panaszt illetőleg a következőket mondj a : „ ... az anyakönyvvezető lelkészek kötelesek évenként a keresztelő sí, illetőleg halálozási anyakönyveket átvizsgálni, azokból a meghatározott mintájú kivonatokat elkészíteni, s az egy évben született védkötelesekről szerkesztett kivonatokba, az e czélra szánt rovat alatt, az elhalálozást is a halotti anyakönyvekből, azoknak az illető születési évtől kezdve az anyakönyvi kivonatok átadása napjáig, illetve az 1895 évi szeptember hó 30-ig (a midőn a közhitelességű felekezeti anyakönyvek lezárattak) való átvizsgálása után pontosan bejegyezni. Tapasztaltatott azonban, hogy a felekezeti anyakönyvvezetők nagy része a halálozási anyakönyveket csak felületesen, vagy egyáltalán át nem vizsgálj a, s az elhalálozás adatait a halálozási anyakönyv alapján az egy évben született védkötelesekről szerkesztett kivonatba csak akkor jegyzi be, ha az állíttatik, hogy az illető elhalt. De ha vannak, a kik mondják, hogy az illető él, a halálozási anyakönyveket meg sem nézik, a minek a következménye az, hogy a születési községben gyermekkorban elhalt egyéneknek a halálozási anyakönyvbe is bevezetett elhalálozása az egy évben szülöttekről szerkesztett kivonatba be nem jegyeztetik, ezek ott mint élők szerepelnek, mert az illető községben más, náluk jóval fiatalabb hasonló nevű egyének (rendesen a hasonló névre keresztelt ifjabbik fivér) élnek és így azután az elhalt egyének az állítási lajstromokba is felvétetvén, nevük alatt és helyettük törvényellenesen a jóval fiatalabb másik hasonló nevű egyén állíttatik a sorozó bizottság elé és soroztatik be törvényellenesen. A mi, ha kiderül, a törvény-ellenes besorozások megsemmisítése és az állítási lajstromok kiigazítása igen sok szükségtelen munkát okoz. A felekezeti anyakönyvvezetőknek fentebb előadott felületes eljárása különösen azóta öltött nagyobb mérvet, a mióta az állami anyakönyvek vezetése lépett életbe. Van szerencsém ennélfogva a főtiszt, egyházi főhatóságot kérni, hogy az egyházi főhatósága alá tartozó felekezeti anyakönyvvezető lelkészeket utasítani méltóztassék, hogy a védtörvóny 36. §-ában, illetve a védtörvényi utasítás I. része 15. §-ának 1—3. pontjaiban eléjük szabott kötelességüket pontosan teljesítsék, jelesen az összes halálozási eseteket, a védtörvényi utasításban megállapított 1. minta szerinti kivonat 4. rovatába pontosan jegyezzek be s ne elégedjenek meg ezen segédokmányok készítésénél a községi előljáró, vagy más személyek azon állításával, hogy az illető védköteles korban álló egyén életben van". Ebből a miniszteri átiratból nem az tűnik ki, hogy a belügyminiszter a kultuszminiszter útján oly dolgok elmulasztásáért emel panaszt a lelkészek némelyike ellen, a melyeket nemcsak hogy nem kötelességük elvégezni, de el sem végezhetnek; mert nem azt panaszolja, hogy a védkötelesek lajstromába nem jegyzik be az 1895. szeptember 30-án túl bekövetkezett elhalálozást," hanem hogy nem jegyzik be az azt megelőző időben megtörtént és az egyházilag vezetett halálozási anyakönyvbe bejegyzett elhalálozási eseteket, s nem nézve át a halálozási anyakönyveket, puszta bemondás alapján állítják ki a kimutatásokat. Ez a panasz, s miután ez nem a polgári, hanem az egyházi anyakönyvezés idejére vonatkozik, elesik nyilatkozónak az az állítása, hogy a belügyminiszter olyan dolgokért zaklatja és vádolja a lelkészeket, a miket nem volna szabad kötelességük elvégezni. De elesik a rovatvezetőre vonatkozó ama panasz is, hogy könynyelinűen megró vási kalandban részesítette volna a lelkészeket. Morvay Ferenez úr igen jól tudja, hogy mi a lelkészek kötelessége a védkötelesek kimutatása körül. Tudjuk, hogy ő teljesíti is pontosan; de íme, a mint a miniszteri átirat mutatja, nem minden lelkész veszi oly szigorúan kötelességét, még ha ismeri is. Az ilyen kötolességmulasztókat bizonyára maga Morvay Ferenez úr is elítéli és megrovásra méltóknak tartja. Mi is csak így ítéltünk felölök, és jól jegyezzük meg, csakis azok felől, a kik törvészabta kötelességüknek nem feleltek meg. Egyáltalában nem az egész lelkészi kart, hanem csak annak kötelességmulasztó tagjait róttuk meg; ehhez pedig nemcsak jogunk van, de kötelességünk is. A mi a nyilatkozatnak azt a részét illeti, hogy a polgári anyakönyvvezetők olyan dolgokat követelnek a lelkészektől, a mi nem kötelességük, csak azt mondjuk, hogy: ne végezzék el. Végezze el ki-ki azt, a mi az ő kötelessége. A szerkesztőség. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. A német r. katholikusok 48-ik nagygyűlése augusztus 25—29. napjain Osnabrück városában folyt le. A „Chronik der Chr. W." tudósítása szerint a zárt gyűléseken újra előkerültek a rég ismert nagyhangú frázisok a pápa helyzetéről, a Péter-fillérről, a Bonifácz- és Raphael-egyesületről, a rendek szabadságáról, a jezsuiták M*