Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-20 / 42. szám

nyesülhessen. E Gyűjteményben fel nem használt kézirataikat pedig azok az írók, a kik akarják, tőlem visszakérhetik; vagy ha nálam hagyják, azokkal is be fogok majd számolni ónekügyi bizottságunknak. 6. A szövegek után közlöm a Zsoltároknak és Dicséreteknek a szakértő bizottság által ritmizált dallamait, megpótolva ezeket is néhány újabb dallammal. Az általánosan kifejezett óhajtás az volt, hogy a dallamok száma lehetőleg kevesbíttessék, ezért hagyattak meg csupán a kiválóbb dallamok; ugyancsak közkívánat volt az is, hogy a magyar dallamok lehetőleg érvényesíttessenek, ezért vétetett vissza néhány régibb szép dallam és általában ezért vitetett keresztül mindenütt a magyaros beosztás elve. Buzgó szakértő férfiak munkáj a ez, a kik azon az alapon indultak el, hogy a magyar ritmus és ehoráljelleg az éneklésnél a legszebben megférnek egymással, s ennélfogva choráljainkhoz a megfelelő zeneritmikai képleteket a lassú népdalok egyes sorainak chorális alakzata után formálták ki. Szakértőink ezen ritmikai alakzatok szerint jelölték inog mindegyik sornál a metszet helyét, hogy a zeneileg hangsúlyos (jó ütemre eső) hangok a vers hangsúlyos szótagjaival együtt lépjenek fel, mert csak így jön összliangzásba a vers és dallam ritmusa egymással s így lesz gyülekezeti éneklésünk elevenebb, nagyobb buzgóságra serkentő és építő hatású. Úgy hiszem, ez a törekvés is jogosult, és habár a régi szövegek nem mindenütt engedtek is zenészeink kívánságainak, mert a szövegsorok teljes megbontása nélkül ezt tenni nem lehetett; de mégis nagy mértékben közeledtünk az összhanghoz, az újabb szövegekben pedig el is érhettük azt. Különben az ekképen ritmisált és új eredeti dallamok is egyelőre a közbirálat tárgyaiul bocsáttatnak közre, én csupán azt az egyéni véleményt mondhatom, hogy egyenként meghallgattam minden dallamnak előadását, s miután azt tapasztaltam, hogy a betanult dallamokat ily módon, minden újabb tanulás nélkül énekelheti gyülekezetünk, mert a szebb éneklés módja inkább az ének vezetőit illeti: teljes megnyugvással ajánlhatom e dallamoknak ily alakban elfogadását. Ezekkel a lehetőségig rövidre vont tájékoztató jegyzésekkel bocsátom útjára Gyűjteményünket, bizottságunk határozata értelmében megküldvén azt a hivatalos egyéneknek, főbb iskoláknak és az Egyházmegyéknek, annyi példányban, hogy az Esperes urak az ügy iránt érdeklődő lelkészi és tanítói körök számára is adhassanak füzeteket. Fölkérem ennélfogva az énekiigy barátait, hogy kiki a maga helyén, vagy tetszése szerint, gyűlésekben, egyházi lapokban tegye bírálat tárgyává az egész munkálatot, hogy így a legszélesebb körű bírálat tűzpróbáján keresztül ment ének-anyaggal állhassunk elő már a legközelebbi rendes konventi ülésünkön; mert feladatunk most már az, hogy a bírálatokat számba véve, énekttgyi bizottságunk előterjesztést tegyen a konventnek a további intézkedések megtétele végett. Fölkérem egyidejűleg az egyházi lapok szerkesztőit is, hogy azokat a számokat, a melyekben bírálatok fognak közöltetni, méltóztassanak hozzám megküldeni a bírálatoknak lehető felhasználása végett, Egyetemes ónekiigyibizottágunk tagjainak pedig különösen is ajánlom, hogy a jövő év tavaszáig tanulmányozzák Gyűjteményünket, hogy beszámolhassunk végre azzal a munkával, a mely annyi idő óta van folyamatban. A többi a konvent, vagv esetleg a zsinat dolga lesz. Ott leszek-e, ott lehetek-e én a döntés alkalmával ? azt nem tudhatom; azért már most is kifejezem azon nézetemet, a melynek alapján évek során keresztül átadtam magamat egy nagy munkának, hogy az új Enekeskönyv kiadását föltétlenül szükségesnek és sürgetősnek tartom. Kisebbítése volna tőlem a 26 év előtt hozott, jól megfontolt, és indokolt egyetemes egyházi határozatoknak, ha én most akarnám indokolni egy revideált Énekeskönyvnek szükségességét; ez a kérdés zsinatilag is eldöntetett, így tehát már ma fel sem vethető, ha pedig fölvettetnék, nagy visszaesést jelentene a közfelfogásban, egyházi életünkben pedig nagy hátramaradást. Gyorsan, minél gyorsabban tehát a kivitelhez, a tetthez ! mert nem kell azt hinni, hogy népünk nem szomjúhozza az újítást, és végre is nem a nép, de a nép vezetői felelősek azért, hogy mivel táp-Jáltatik a közönség szive és lelke. Maga az a körülmény, hogy a tiszántúl kiadott Énekeskönyv zárjel közé helyez sok dolgot, a mi csak zavart és gyanút idéz föl a zárjelbe tett tartalom miatt; a három magyarországi kerület Pesten kiadott Énekeskönyve pedig, minden egyházhatósági intézkedés és jóváhagyás nélkül, egyszerűen kihagyja a Zsoltárok csillagtalan verseit, azt mutatja, hogy meglevő Énekeseink minden betűjót nem örömest akarjuk láttatni közönségünkkel. Arról beszélni, hogy a nép volna ellene az újításnak, túlhaladott álláspont; veszedelmet indokolni pedig nem lehet akkor, a mikor minden zökkenós nélkül történhetik a reform, mert régi kedves szövegét és dallamát nem veszti el senki. Az pedig, hogy újabbakkal is megkínáljuk, csak nyeresége lehet vallásos életének. Ezzel be is zárom tájékoztató soraimat, csak még egy dolgot említek fel. Azt vettem észre a legújabb időben, hogy olyan áramlat is megmozdult énekeink reformja útjában, a mely az együgyűség és régiség nevében nem szeretné az új ónekeskönyvet. Mint pap, mint a vallás szolgája, óvom társaimat és egyházunk vezetőit ettől a merően világias felfogástól. Restelleném, ha a magyar református embert csak együgyűséggel lehetne táplálni. Népünk mai míveltségónek színvonala emelkedett akkorát, hogy ha az egyházi beszédekben megérti a nem mindenkor együgyű tartalmat, úgy átérzi az új idők fuvalmát a kissé magasabbra szárnyaló énekekben is. Az a gondolat viszont, hogy énekeskönyvünknek akár régiség-gyűjteménynek, akár irodalomtörténeti emléktárnak kellene lenni, nem felel meg az