Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-20 / 42. szám

éneklése minden értelmi összefüggés nélkül mennyire nem felel meg az éneklés czéljának. Sajnos, a csökönyös közvélemény követelése a mult század elején meghiúsította az említett, elvnek megvalósítását és hosszabbak lettek az énekek, mint tervezve voltak. Azt gondolom azért, hogy 100 év múlva igazságot kell szolgáltatnunk elődeinknek és rövidebbre kell szabnunk énekeinket. Ezt az elvet igyekeztünk érvényesíteni az átdolgozásban, rövidebbre vonva össze az egyes énekeket, de az énekeszme egységének fentartása mellett; azon felül pedig arra is törekedve, hogy miután nálunk az egy-pár énekvers éneklésének meggyökeresedett szokását különben is nehéz volna megváltoztatni, úgy osztassanak be e versszakok, hogy ha az egész ének végig nem mondatik is, az elénekelt versek magukban se legyenek értelmetlenek; az utolsó versszak pedig, a melyet befejezésül szoktunk énekelni, oly önálló vers legyen, a mely az egészhez tartozik ugyan, de külön is érthetően énekelhető. Az így átdolgozott Dicséreteken kivül kellene-e még valamit Énekeskönyvünkből átdolgozni ? annak lehetősége nincs kizárva, ha esetleg kimaradt volna valamely alkalmas darab; de úgy hiszem, elég válogatást tett bizottságunk, hogy mindazt megtartsa, a mi ma is jó és becses. Erre nézve annyit kimondhatok, hogy miután én a mi szövegeinket igyekeztem összehasonlítgatni a külföldi Énekeskönyvek szövegeivel, úgy találtam, hogy ezek a mi meghagyott énekeink helyt állhatnának bármely más nemzet énekei között is. Kerestem ennek próbáját is. Nevezetesen, vannak Énekeskönyvünkben a külföldiektől átvett darabok, a melyek a klassziczitás hírében állanak, és ha kiválóbb Dicséreteinket ezekhez mérem is, úgy találom, hogy nincs okunk kicsinyelni a magyar elmék termékeit. Igazán, érdemes volt velük foglalkozni és egyiket-másikat némi simítással megmenteni attól, hogy használatlanul foglaljanak helyet az Énekeskönyvben. 4. Az erdélyi Énekeskönyvből átdolgozott Dicséretek, Az erdélyi Énekeskönyv jó része a magyarországi dicséretekből áll, innen van, hogy ez a csoport csak kevesebb számú darabot tartalmaz. Azon kivül az erdélyi énekekben azzal a különösséggel is találkozunk, hogy 1837-ben megújított Énekeskönyvükben feles számmal vannak a teljességgel használhatatlan darabok. Oly nyelven vannak írva az akkori újabb versek, a milyen nyelven sem nem ír, sem nem beszél senkisem; a nép nyelv-érzékének megrontása nélkül ilyen énekeket nem tarthat fenn a református egyház. Az egységes Énekeskönyv eltörülheti ezeket a nyelvünk vajúdó korszakából fenmaradt poétái botlásokat, egyszersmind néhány szép és épületes darabot mégis nyer az erdélyiektől. Az Énekeskönyv egységessé tétele így nyerhet megnyugtató megoldást; mert kívánatos, hogy ettől az egyértelműleg elfogadott ezéltól se távozzunk el többé, és miután isteni tiszteletünkben úgy is annyi a különféleség, legalább ezen a ponton, hol az egyesülést már elfogadtuk, hajtsuk is azt végre zavartalan egyetértéssel. 5. Új énekek. Ebbe a csoportba biráló bizottságunk egyelőre fölvette mindazokat az ének-kisérleteket, a melyek oly színvonalon állanak, hogy ha szükség van rájok, egy mai Enekeskönyvben helyet foglalhassanak. Válogatásra, természetesen, lesz alkalma a közbirálatnak és azután majd az egyetemes énekügyi-bizottságnak. Általánosan csak azt jegyzem meg, hogy ezeket az új darabokat is hozzá mértem a külföldi Énekesek jobb darabjaihoz, mert nem kell azt hinni, hogy ezek az énekesek is tisztán klaszszikus darabokból állanának. Én próbául épen a világszerte kitűnőnek tartott külföldi énekekből is átvettem s bemutattam bizottságunknak egy néhány darabot és bizottságunk nem mindig ezeket tartotta a legjobbaknak, hanem inkább tetszett egyik-másik magyar énekköltőnek bemutatott darabja. Azt a mértéket azért, hogy minden ének klaszszikus becsű nem lehet, a bírálatnál tekintetbe kell venni, mert az egyházi énekek legnagyobb részben alkalmisághoz tartoznak idomulni, az alkalmiság pedig nagyban megköti a költői szabadság szárnyalását. A gyakorlatból tudjuk azt, hogy az alkalmiság helyes eltalálása igen fontos a gyülekezeti éneklésben; erre való tekintettel a csekélyebb belső értékű darabokat sem mellőztük, hogy módot adjunk azokból is a jobbaknak felhasználására. Meg kell még jegyeznem, hogy különös figyelmet igyekeztünk fordítani az énekek általános vallásos szellemére és jellemére is. Vannak Énekesek, a melyek Jézus dicsőítésével, vagy a Szentháromság magasztalásával (a katholikusok Máriával!) többet foglalkoznak, mint az Isten dicséretével; de vannak olyanok is, a melyek keveset törődnek a Krisztussal. A Zsoltárok használatának túlnyomósága ezt az utóbbi bajt idézhetné elő. Igyekeztünk azért megőrizni Énekeskönyvünk eddigi jellemét, mely a vallásos eszméket szerencsés összhangban tartotta. A részben kimaradt katekhizmusi énekeket ezért óhajtjuk pótoltatni evangéliumi tartalmú újabb énekekkel. A vasárnapi énekek száma fog ezekkel főkép megszaporodni, a mi azt hiszem általános kívánat, mert mostani Énekeskönyvünkben oly kevés vasárnapi ének van, hogy még a Zsoltárok használata mellett is, kikerülhetetlen a gyakori ismétlés. A mi az énekszerzők neveit illeti, úgy azokat, mint némely éneknek eredetét, forrását, magamnál följegyezve tartom és a nyilvános bírálat befejezése után az egyetemes énekügyi bizottság rendelkezésére bocsátandom. Szerzői jogát és nevét mindenkinek fel fogom tartani, még azokban az esetekben is, a hol lényeges átdolgozás történt, természetesen, ennek megjegyzésével, hogy senkinek sérelmet ne okozzak. Végül e Gyűjtemény kibocsátása után is kijelentem, hogyha hozzám valamely hézagpótló és kiválóbb ének küldetnék be, én az ilyet még mindig tekintetbe venném és az énekügyi bizottság végleges döntése alkalmával előterjeszteném. Ez a kijelentésem azonban ne adjon alkalmat senkinek gyarló kísérletek hozzám küldésére, hanem adjon csak módot arra, hogy értékes darab érvé-