Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-13 / 41. szám

ségére, a tapasztalat már is sok ízben bebizonyította. — Sok érdekes esetet tudnék elmondani, mikor elkeseredésükben elvadult anyákat, apákat láttunk, kiket nem ismervén a szeretet munkáját, ellenünk való harag, osztálygyűlölet hozott tanításaink színhelyére, meggyőződni a felől, hogy mivel lánczoljuk magunkhoz gyermekeik szivét. Nyíltan megmondta egyik-másik, hogy nem hiszik, hogy jóra tanítsuk őket, mert a gyermek csak a rosz után jár szívesen. Miután pedig végig hallgatták tanításainkat, könybelábadt szemekkel köszönték fáradságunkat, és arra kértek: szabad legyen nekik is eljönni másszor is. Mondom, sok konkrét esetet tudnék felhozni; de csak egyről szólok. Ugyanis, mikor az Y. kerületi, tehát a gyárváros szivében levő barakkban tanítottunk, vad káromlással rontott be egy anarkhista kinézésű ember, gyermekét követelve, a ki hozzánk szökött tilalma daczára. Jó magam, mint az egész gyermeksereg, megdöbbentük ez ember látásán és elfogultságomban nem vettem észre, hogy a mellettem álló gyermek mint remeg (aznap csütörtök lévén, munka-óra volt); de még azt sem, hogy minden szem rajtunk volt. Míg végre káromkodásait abba hagyva, az elvadult ember saját gyermekét kezeim közt látta, mint vezettem ujjait a kötés nehéz mesterségének elsajátítására. Elsápadt, lekapta fejéről sapkáját; bocsánatot kért és magyarázta, hogy valami dolgot kell a gyermeknek otthon elvégeznie. Erre a kis leányt átadtam apjának, biztatva, hogy mi sem roszra, sem a szülői parancs megszegésére nem tanítjuk; de igenis a munkaszeretetre és az Isten iránti félelemre. Mire kiment, a gyermekhad kezdte mesélni, mily szerencsétlen gyermek ez, mert több ütést-verést kap, mint mást, s most jaj lesz neki bizton. Jövő héten elémbe futottak örömtől sugárzó képpel a gyermekek, s elmondták, hogy azóta sem verték meg s szabad neki hozzánk járni; tényleg még soká járt iskolánkba. Ez a belmisszió munka eredménye; oly eredmény, melyet csak úgy tudunk elérni, ha mi egyszerű egyháztagok az iskola és egyház mellé állunk, végezni azt a munkát, melyet nem lehet sem az iskola útján, sem az egyedüli templomi beszédek folytán elérni; mert az egyesekkel való, néha csak pár percznyi érintkezés is sokszor előbbre viszi a lélekre ható munkát, mint az órákig, de általánosságokban tartó tanítások; de már azért is, mert ily módon a legtöbb esetben azokhoz is hozzá lehet jutni, kik sem iskolába, sem templomba nem járnak. Ki kell még emelnem azt is, hogy a vasárnapi iskolának nem czélja az iskolai vallásoktatást helyettesíteni, vagy azzal versenyezni; de nagyban és egészben azt támogatni, és bár társalgási modorban tanítanak laikusok is a vasárnapi iskolákban, ezek lelkészek által vezetett előkészítői órákban szerzik meg a szükségelt ismereteket. Hogy visszatérjek fentemlített kis növendékem esetére, nem mondom, hogy mind az 1000 gyerekről tudnék ily eredményt felmutatni, a kik 10 hónapon át kezeinken megfordulnak, de ha 20-ról, 10-ről, vagy még kevesebbről is tudunk ilyesmit elmondani, az is eredmény a mai társadalomra nézve, a hol oly ijesztő módon dúl az elkeseredett gyűlölség harcza. Mert ne higyjük, hogy csak a világvárosok külvárosainak menedékhelyein találkozunk a bűnök ijesztően nagy lajstromával. Mindenütt, a falun, úgy a tanyákon, mint hazánk bérezés vidékein megtaláljuk a lebujokat, korcsmákat, melyekben szoptatós gyermekeiket pálinkára szoktatják az anyák. Útonállókat, méregkeverő hitveseket, anyákat a városok falain kivül is találunk. A belmisszió munkájának egyik legfontosabb ága a vasárnapi iskola, melynek egyik czélja, hogy segítségére legyen úgy a családnak, egyháznak, mint az iskolának, az által, hogy az ott gyakran tapasztalt hiányokat azzal pótolja, hogy az Úr akaratának ismeretére alapítja a reá bízott gyermek lelki nevelését, s ez által istenfélő, felebarátait szerető emberré igyekszik azt nevelni. E czélra felhasználja a Bibliát. Semmi sem pótolja e szent könyvet, mely telve Istennek lelkével; ihleti az emberi lelket, világosítja az elmét, erősíti az akaratot, fölmelegíti a szivet. A Biblia nevelte hajdanában a hugonottákat, a kik ma annyira hiányoznak Francziaországnak, s a kik, miután az üldözések következtében elszéledtek, Svájcz, Németország, Hollandia, Angolország, majd Amerika népe közé vegyülve, ezeket erőteljes, hatalmas néppé emelték. A Biblia nevelte annak idejében hazánk vértanúhalált szenvedett lelkészeit és a protestáns hithez halálig ragaszkodó híveit. A Biblia nevelte a mult században Lincoln-t, ki egyszerű ember létére véres háború közepette, néha nehéz napok súlya alatt is. méltósággal tudott 50 milliónál nagyobb népet kormányozni. A Biblia nevelte Livingston-t, ki szintén munkás emberből nagynevű utazóvá, erőteljes hittérítővé lett; ki nagy munkája számára az egész világ bámulatát és rokonszenvét vívta ki A Biblia nevelte Gladston-t, e hires államférfit, a ki előtt az igazság és szánalom nem voltak puszta szavak még a kormányzatban sem, minek következtében halálát a világ összes leigázottjai fájlalták. Végre, szintén a Biblia nevelte Krügert, az agg államférfiút, a ki nem ismerve más hatalmat, mint az Úr Isten mindenhatóságát, szembe mert szállani a világ legnagyobb hatalmával népének jogaiért. Mind e példák fényesen bizonyítják e könyv erejét, mely arra neveli az embereket, hogy tehetségeik által az emberiség jóltevoi legyenek, nem pedig annak ragyogó, de vérét szipolyozó zsarnokai. A jól megértett Biblia czélja az, hogy Krisztus Urunknak és az ő szellemének szolgáljon tanúbizonyságul. Ha gondosan olvassuk — Krisztus Urunk által megvilágítva — mindig jobban és jobban belátjuk, hogy a Biblia örökre a legjobb nevelési kézikönyv; tehát a gyermeket folyton hozzá kell visszavezetni. Vasárnapi iskolásgyermekeinket tehát a Krisztus iránt való erős, élő hitre kell ébresztenünk. Ez legyen legszentebb czélunk; de tanítsuk meg Őket a Biblia értelmes olvasására is, arra serkentve őket, hogy életük minden napján onnan vegyék szívok és lelkök táplálékát. A mai keresztyén társadalomban oly gyakran előforduló önmeghasonlás oda vezethető vissza, hogy a Krisztusba vetett hitünk gyönge, erőtlen színtelen, s e tény azzal bizonyítható be, hogy manapság nem olvassák többé az Isten igéjét, nem válik a Biblia szorgalmas és áhítatos olvasás, tanulmányozás által egyéni tulajdonná. Meggyőződésem, hogy minden bajaink ebből erednek. Igyekezzünk tehát úgy gyermekeink lelkében, mint nő-egyesületeink kebelében felébreszteni a Biblia iránti szeretetet. Ez legyen vasárnapi iskoláink, nő-egyleteink kitűzött czélja; mert ez a legbiztosabb módja annak, hogy hazánk számára igazhivő, hithű, hazájukat minden körülmények közt megvédeni tudó, keresztyén nemzedéket neveljünk. Dessewff'y Emma.